Pánczél Tamáséknál a fürdőszoba felújítása során feleslegessé vált a kád és hirtelen nem tudtak mit kezdeni vele. Kidobni viszont sajnálták volna. Némi töprengés után bevillant az ötlet: legyen belőle kerti tó! Nekikezdtek és meg is valósították. Még egy sziklakertet is építettek köré: az Ötlet Mozaiknak meg is mutatták, hogyan.
Ha nagyszabású átalakításba, felújításba, építkezésbe vágjuk a fejszénket, a legfontosabb, amit tehetünk, hogy költségvetést készítünk, aminek legalább két elemből kell állnia: anyagköltségből és munkadíjból.
Fürdőszobájuk felújítása során gondolt arra Csákvári Erika Komáromban, hogy a régi vasöntvény kádat – már csak a súlya miatt is – nem kidobni kéne (a lakás harmadik emeleti és lift nincs az épületben), hanem újrahasznosítani.
Mi lenne, ha minden fürdőszobai tárgy, bútor és berendezés el lenne forgatva – vagy meg lenne döntve – tíz fokkal? Nos, a formatervező pont ezt az ötletet vette alapul a Ravak új fürdoszobai berendezéscsaládjának kidolgozásakor.
Sokan szeretnek hosszan fürödni – Agatha Christie is a kádban ülve írta krimijeit. Ám ha túl keskeny a kád pereme, és nincs hová tenni a fürdéshez szükséges kellékeinket, készítsünk mozgatható kádpolcot. Fürdés közben persze használhatjuk könyv-, tányér- vagy pohártartónak is.
A pihenés és regenerálódás nagyon fontos a mindennapjainkban. Nem szabad elhanyagolnunk, különben idővel lemerülünk, mint egy régi akkus fúrógép akkumulátora. Idővel és anyagilag sem bírható a napi szaunázás, fürdőzés, lazítás, tegyük meg otthon!
Rendszeresen kapunk leveleket olvasóinktól, hogy nem hiába adunk újabb és újabb ötleteket, tippeket. Most Suba Sándor, kiskőrösi olvasónk küldte el munkáját, amelyben sarokkádjának adott különleges arcot. Otthoni barkácsolóként is lehet szép dolgokat készíteni.
Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.