hirdetés



Így spórolhatsz százezreket: építőanyag-beszerzés okosan

Szerszám-anyag

Így spórolhatsz százezreket: építőanyag-beszerzés okosan

Ha nagyszabású átalakításba, felújításba, építkezésbe vágjuk a fejszénket, a legfontosabb, amit tehetünk, hogy költségvetést készítünk, aminek legalább két elemből kell állnia: anyagköltségből és munkadíjból.

De hogy ezek milyen arányban állnak egymással, mire ügyeljünk az építőanyag vásárlásakor és miként tudunk akár több százezret is spórolni? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat az újHÁZ Centrum szakértőivel.


Két évtizedes tapasztalattal a hátuk mögött az újHÁZ Centrum szakértői úgy vélik: az építőanyag-beszerzés korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek gyakran elképzeljük. Meggyőződésük, hogy megfelelő tájékozódás, részletes költségvetés és tudatos döntések sorozata nélkül nem is érdemes belevágni. Ha nem döntünk okosan, nemhogy intelligens otthonunk alapjait nem tudjuk lefektetni, de akár még abba a hibába is beleeshetünk, hogy a beruházást sem tudjuk megvalósítani – mutatnak rá. Valóban, nem egy olyan ingatlanhirdetést láthatunk az interneten, ahol félkész új építésű házakat árulnak a korábban álmaik otthonát tervezők. Számukra a kivitelezés forráshiány és a nem megfelelő előkészítés miatt rémálommá vált. Néhány egyszerű, tudatos lépéssel azonban elkerülhető a katasztrófa.

A költségvetés mindenekfelett

Az első és egyben legfontosabb feladat a költségvetés megtervezése, melyet kizárólag meglévő anyagi kereteink mentén állítsuk össze. A teljes összeg nagyjából kétharmadával anyagköltségként számoljunk, a maradék egyharmadot pedig tartalékoljuk a kivitelezők munkadíjára. Fontos, hogy különítsünk el 5-10 százalékot az esetleges váratlan kiadásokra, mert ilyenek még a legjobban megtervezett építkezés esetén is felmerülhetnek. Ha tudjuk, hogy mekkora keretből gazdálkodhatunk, kérjünk árajánlatot több helyről mind az építőanyagokra, mind pedig a munkadíjra vonatkozóan. Fontos azonban, hogy megbízható, elvárásainknak megfelelő szakértő kereskedőt és kivitelezőt válasszunk, akikhez kérdéseinkkel is bármikor fordulhatunk, és akik szívesen adnak tanácsokat, javaslatokat, ha elbizonytalanodnánk.
Időt, energiát spórolhatunk, ráadásul kevesebb stresszel jár, ha komplex szolgáltatást nyújtó kereskedést választunk. Törekedjünk arra, hogy egy helyről szerezzük be az építőanyagokat, így a több anyagra kiterjedő vásárláskor kapott nagymértékű kedvezmények miatt jelentős összegeket spórolhatunk meg.

Okos döntésekkel csökken a rezsi

Az egy helyről beszerzett építőanyagok esetében szakértő segítségével tudjuk ütemezni a kiszállítást, az alapanyagok megrendelését, gyártását is. Nem kell aggódnunk amiatt, hogy nem készül el időben valami, vagy csúszik a kiszállítás, és nem kell raktárkészletből azonnal csempét vagy szanitert sem választanunk, akkor, amikor tudjuk, megfelelő ütemezés esetén a számunkra jobban tetsző burkolóanyag is megérkezhet időre, ha megrendeljük. Elmaradnak tehát a kényszerű kompromisszumok. Házhozszállítást szinte minden kereskedő vállal, így megkímélhetjük magunkat a nehéz építőanyagok rakodásától és a bedolgozásra váró anyagok folyamatos kerülgetésétől is.


Ha egy helyen vásárolunk, úgynevezett csomagokat is vehetünk, amelyek kedvezőbb árat és nagyobb hatékonyságot garantálnak például a falazóelemek és a hozzájuk kapcsolódó szigetelések esetében. Amennyiben kedvező ár-érték arányú terméket választunk, az hosszú távon is kifizetődik, ráadásul okos döntések sorozatával komoly összegeket takaríthatunk meg az energia-hatékony megoldások eredményezte rezsicsökkenéssel is.
Az építőanyag-kereskedelmi hálózat szakértői hangsúlyozzák: mindez természetesen csak akkor igaz, ha valóban megbízható szakemberekkel dolgozunk együtt. Számos olyan kivitelező van ugyanis jelen a piacon, aki anyagbeszerzéssel együtt ajánlja ki munkáját, ám a haszon maximalizálása érdekében nem feltétlenül a legjobb minőségű és energia-hatékony megoldásokat biztosító anyagokat használja. Gyakran előfordul az is, hogy a megbízó nem is tudja pontosan, milyen anyagot építenek be a munkafolyamatok egyes fázisaiban.
A tudatos, megfontolt kivitelező-választással, az előre megtervezett anyagrendelésekkel, kiszállításokkal egy új építésű ház esetében súlyos százezreket spórolhatunk meg, de egy egyszerűbb átalakítás esetében is tízezrek maradhatnak a zsebünkben.

2017. július 24. 8:11





EZT IS Ajánljuk
Spa-hangulat a fürdőszobában
Otthon-bútor
Spa-hangulat a fürdőszobában
A fürdőszoba amellett, hogy a tisztálkodás helyszíne, mostanra a legkisebb lakásokban is a pihenésre, feltöltődésre szolgáló fontos térré vált. Annál is inkább, mert sokunknak ez szinte az egyetlen hely, ahol nyugodtan magunkra szánhatunk némi időt. Adjuk meg a módját!


Így lehet a kevesebb több a hazai építőiparban
Hírek
Így lehet a kevesebb több a hazai építőiparban
Az építőipar teljesítményének csökkenése, a megrendelések szűkülése miatt idén márciusra mélypontra esett a cégalapítások száma, miközben a tavaly április óta tapasztalható tendenciának megfelelően egyre több vállalkozás szűnik meg a szektorban. Az ágazat szereplői abban bíznak, hogy ha idén nem is, de jövőre ismét beindulhat a növekedés. A kérdés, hogy addig ki és hogyan tud talpon maradni, megerősödni. A nemzetközi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a válasz a digitalizáció térnyerése.


Emelkedik a lakásépítő cégek bizalmi indexe
Gép- és anyagújdonságok
Emelkedik a lakásépítő cégek bizalmi indexe
Az építőipari beruházások tekintetében magasak és bizakodóak az elvárások az uniós forrásoknak és a CSOK-nak köszönhetően.


2024 legfontosabb építőipari technológiai trendjei
Hírek
2024 legfontosabb építőipari technológiai trendjei
Képzeljünk el egy építkezést, ahol robotok végzik a nehéz és veszélyes munkákat, a falakat a helyszínen 3D nyomtatással készítik, fenntartható, újrahasznosított építőanyagokból. Képzeljük el, hogy a szakemberek és ügyfelek virtuális valóság segítségével maguk előtt látják és így járják be a még épülő épületeket, optimalizálva a tervezési és kivitelezési folyamatokat. Képzeljük el, hogy mindez ma már lehetséges: a Mapei Kft. összegyűjtötte a legfontosabb építőipari technológiai trendeket.










Digitalizáció az építkezéseken
Gép- és anyagújdonságok

Digitalizáció az építkezéseken






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság