hirdetés
hirdetés



Az őszi-téli penészesedés kivédhető!

Ötletek

Az őszi-téli penészesedés kivédhető!

Az ősz és tél kedves a penész megjelenésének. Nem kell azonban belenyugodnunk, van megoldás!

Ősszel a hideg miatt kevesebbszer nyitunk ajtót-ablakot, és a páradús levegő megreked lakásunkban. A hőmérséklet csökkenésének egyik kellemetlen, sőt veszélyes velejárója a penész, amely sajnos az új házakat, lakásokat sem kíméli. Hogyan előzhetjük meg vagy irthatjuk ki? A Poli-Farbe szakértőjét kérdeztük.

A legszebben kifestett falat is tönkreteszi a penész megjelenése, amelynek fő oka a lakás páratartalmának megemelkedése – mondja Podmaniczki Attila, a Poli-Farbe festékgyár alkalmazástechnikusa. Nyáron nem jelent gondot a pára, hiszen nyitva vannak az ablakok, ajtók, jár a levegő, de a hűvös napok közeledtével hamarosan bekapcsoljuk a fűtést is, és a zárt lakásban ilyenkor párologni kezd a beton, a fal, a fabútor is. A penészgombák pedig sajnálatos módon elszaporodnak. 15 és 30 Celsius-fok között, sőt afölött is szaporodnak, légúti tüneteket, sőt allergiát is okozhatnak.
Amint beköszön a hűvösebb idő érdemes tehát figyelnünk, nem látunk-e valahol penészfoltot kialakulni. A megelőzéshez és védekezéshez pedig lássunk néhány tanácsot a Poli-Farbe szakértőjétől:
1. A penész ellen a leghatékonyabb módszer a gyakori szellőztetés. Télen is naponta többször, rövid ideig nyissunk ablakot. A bennszorult pára így nem csapódik le a falakon. A fürdőszoba és a konyha, valamint a teregetésre használt helyiség szellőztetésére kell leginkább odafigyelnünk. Ezért sem túl előnyös, ha ezekben a párás helyiségekben nincs ablak. Ilyenkor érdemes a klíma fűtési üzemmódjával vagy egy egyszerű párátlanító berendezéssel rásegítenünk a légmozgásra.
2. Nyílászárócsere után is fokozódhat a lakás páratartalma, hiszen a természetes szellőzés kitűnően záródó ablakok mellett jelentősen lecsökken. Ezért érdemes olyan terméket választani, amelyet résszellőzés funkcióval láttak el, de a modern házaknál gyakori az automata légcserélő beszerelése is.
3. Mindenképpen tartsunk a lakásban páratartalom-mérőt, amely követi a levegő nedvességtartalmának változását. Az ideális arány átlagosan 50-55 százalék – efölött szellőztessünk, mert ilyenkor már nő a penészesedés kockázata.
4. Gyakori az olyan kivitelezési hiba is, amely penészesedéshez vezet. A nem megfelelő szigetelésű falak, sarkok és áthidalók körül hőhíd keletkezhet. Ezekben a helyiségekben az ablakok és ajtók környékén tapasztalhatjuk a pára kicsapódását és vízcseppek megjelenését. Ilyenkor a hibák kijavítása hozhat eredményt.


5. A penészesedés végleges felszámolásához a kiváltó okot kell felkutatnunk és megszüntetnünk, különben az ártalmas kórokozó visszatérhet. Ám érdemes addig is cselekednünk, amíg nem tudunk a dolog végére járni: használhatunk olyan fertőtlenítőszert, amely elpusztítja a penészt. Ilyen például a Poli-Farbe Inntaler penészlemosója, amellyel jó ideig felszámolhatjuk a penészt.


6. Fertőtlenítés után vagy akár megelőzés gyanánt használjunk olyan falfestéket, amellyel hatékonyan védekezhetünk a falakon. A Poli-Farbe Platinum matt latex festék fokozott igénybevételnek kitett helyiségek védelmére kifejlesztett beltéri falfesték, amely ellenáll a magas páratartalomnak és a falon penészálló bevonatot képez. Ezzel a speciális összetételű falfestékkel bevont a falakon nem tud megtapadni a penész. Sőt, a szép, új szoba tisztán tartása is egyszerűbbé válik, mert a matt felületen a szennyeződések mosószeres vízzel lemoshatóak vagy akár súrolhatóak.

2017. szeptember 27. 10:01




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Üveggyapot szigetelés Supafillel
Gép- és anyagújdonságok
Üveggyapot szigetelés Supafillel
A  Supafil®  kötőanyag nélküli tiszta üveggyapot optimálisan alkalmazható régi vagy új épületek hőszigetelő képességének javítására.


Így újíthatod meg a csempék között a fugát 5 lépésben
Szerszám-anyag
Így újíthatod meg a csempék között a fugát 5 lépésben
Ha a csempék között a fuga repedezett, elszíneződött vagy elkezdett leperegni, a teljes felület igénytelennek tűnik miatta. Szerencsére némi gyakorlattal és pár egyszerű eszközzel te magad is felújíthatod anélkül, hogy burkolót kellene hívnod.


Részleges szigeteléssel is sokat spórolhatunk!
Hírek
Részleges szigeteléssel is sokat spórolhatunk!
Manapság már mindenki tisztában van azzal, hogy ha spórolni szeretne a havi számlákon, akkor azt a nyílászárók, a szigetelés, és a fűtés ellenőrzésével kell kezdeni. Kevesen tudják azonban, hogy az optimális eredmény eléréshez az ingatlan egységként kezelendő, vagyis nem elég csupán egy fronton fejleszteni. A következőkben azt mutatjuk be, miként érdemes úgy belevágni egy felújításba, hogy azzal a rezsi költség akár 80%-át is le tudjuk majd faragni.


Így lesznek újra fehérek az elszürkült műanyag kerti székek – mutatjuk a lépéseket
Kert-balkon
Így lesznek újra fehérek az elszürkült műanyag kerti székek – mutatjuk a lépéseket
Elszürkült a fehér műanyagszék, és már kínos ránézni a teraszon vagy a kertben? Nem vagy egyedül a problémával: a napfény, a por és a csapadék gyorsan elszínezi a műanyagot. Így fehéríthetők ki néhány lépésben ezek a közkedvelt bútordarabok. 
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság