hirdetés



újHÁZ Centrum: egymillió forintos ajándékutalvány

Gép- és anyagújdonságok

újHÁZ Centrum: egymillió forintos ajándékutalvány

Az idén 20 éves újHÁZ Centrum nem mindennapi módját választotta a jubileum megünneplésének.

Úgy döntöttek, ezúttal ők lepik meg vásárlóikat, ezért nyereményjátékot szerveztek, amelynek tétje egymillió forint volt. Közel húszezren jelentkeztek az ország minden tájáról, a szerencsés pedig a héten már át is vehette Ajándékutalványát.


Az újHÁZ Centrum országos építőanyag-kereskedelmi hálózata 2017-ben ünnepli 20. születésnapját, ezért egy olyan jubileumi nyereményjátékot hirdettek, melynek díja egymillió forint értékű ajándékutalvány volt. A játékra online lehetett jelentkezni egy egyszerű regisztrációt követően. A játékban résztvevőknek le kellett írniuk, hogy mire költenék a nyereményüket, illetve fényképet kellett készíteniük otthonuk azon területéről, amit a nyereményből újítanának fel. A szerencsés pályázó, Pungor Krisztina szegedi lakos a közösségi oldalon lett figyelmes a nyereményjátékra és azonnal cselekedett.

– Mivel építkezésben vagyunk, a kertünk merő romhalmazzá vált. Ahogy megláttam a felhívást, azonnal megörökítettem a hátsó kertben lévő építési területet, a fényképet pedig beküldtem – mesélte. A nyereményből kerítést és kaput készítenek, de bíznak abban, hogy a területrendezésre is jut majd az összegből.
A nyeremény átadására a nyertes kérésére az újHÁZ Cetrum egyik tagvállalatánál, a Bodrogi Bau Kft. szegedi telephelyén került sor. Bodrogi Ferenc, a Bodrogi Bau Kft. ügyvezetője a nyeremény átadásakor úgy fogalmazott: nagy öröm volt számukra, hogy Pungor Krisztináék nyerték az ajándékutalványt, hiszen eddig is jelentős mennyiségű építőanyagot vásároltak az építkezésükhöz az újHÁZ Centrumtól, a Bodrogi Bau pedig a család otthonának kivitelezési munkálataiban is vett részt. Hozzátette: bízik abban, hogy a szerencsések jól tudják majd elkölteni nyereményüket.

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen népszerű volt a nyereményjátékunk és arra is, hogy tagjai illetve tulajdonosai lehetünk egy olyan töretlenül növekvő és fejlődő vállalatnak, mint a 20 éves újHÁZ Centrum – tette hozzá az ügyvezető.
Az építőanyag-kereskedelmi hálózat jubileumi éve ezzel még nem ért véget, ősszel ismét lehetősége nyílik valakinek megnyerni újabb egymillió forintot.

2017. június 29. 10:27





EZT IS Ajánljuk
A kazán, amitől azt várjuk, hogy ne fűtsön
Gép- és anyagújdonságok
A kazán, amitől azt várjuk, hogy ne fűtsön
A megfelelő szigetelés után a fűtéskorszerűsítés az otthon energiatakarékosságának következő hatásos lépése. A jó kazánra már szabály is kötelez, de a használat módja is számít.


Karácsony előtti nappaliátalakítás
Gép- és anyagújdonságok
Karácsony előtti nappaliátalakítás
A karácsonyfának tér kell, úgy mutat csak jól. De mi van, ha a nappali zsúfoltsága akadályozza ezt? Íme néhány tipp.


Fürdőszoba-felújítás a mai trendek szerint
Gép- és anyagújdonságok
Fürdőszoba-felújítás a mai trendek szerint
Az idei év igazán sokszínűnek tekinthető a fürdőszobatrendeket illetően, hiszen a teljes letisztultságtól kezdve a minimalista stíluson át a színes fürdőszobáig változatos termékpalettáról válogathatunk.


Jót tenni jó - Az újHÁZ Centrum nemes ügyek mellé áll
Gép- és anyagújdonságok
Jót tenni jó - Az újHÁZ Centrum nemes ügyek mellé áll
A társadalmi felelősségvállalás keretében Jót tenni jó címmel indít kampányt az újHÁZ Centrum. Első lépésként egy elemi kár által sújtott családon segített.






Jót tenni jó!
Gép- és anyagújdonságok

Jót tenni jó!




Top 5 fürdőtrend
Szerszám-anyag

Top 5 fürdőtrend






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság