hirdetés
hirdetés



Egyediség és praktikum a konyhában

Gép- és anyagújdonságok

Egyediség és praktikum a konyhában

A konyha már nem kizárólag kiszolgáló helyiség, mára (a történelemben nem először) sokkal több lett belőle.

Szaporodnak a főzőműsorok, recept blogok és otthoni vacsorapartik, a főzésben egyre többen látják meg a kipipálandó háztartási munka mellett a kreatív szórakozás lehetőségét. Ezzel együtt vált a korábbinál is fontosabb szereplővé a lakásokban a konyha. Mivel továbbra is népszerű a nappalival egybenyitott amerikai stílusú elrendezés, sőt, a két helyiség még a pár évvel ezelőttinél is jobban egymásba ér a friss trendek szerint, rég nem „kiszolgáló helyiségről” van szó. A konyhának is egyedinek, stílusosnak, viszont továbbra is praktikusnak kell lennie.
A nyitott elrendezés miatt a korábbinál is fontosabb szerepet kapnak a minőségi gépek. A szagelszívó elengedhetetlen, de fontos például az is, hogy milyen hangosan zúg a hűtő vagy a mosogatógép. A jól megválasztott gépek persze a hatékony munkát is segítik, nem utolsó sorban pedig kevesebbet fogyasztanak. Bár a modern konyhát hajlamosak vagyunk úgy elképzelni, hogy dugig van gépekkel, azonban tudatosabb döntés, ha csak azt telepítjük, amit tényleg használunk is. Ha nem ruházunk be speciális eszközökre, amiket aztán be sem kapcsolunk, jobb minőségűt is választhatunk azokból, amelyeket megveszünk. Az energiatakarékos berendezések kiválasztásában az EU-ban a háztartási gépeken kötelezően megjelenített energiatanúsítvány segít. Ahogy mondani szokták, a legolcsóbb energia a fel nem használt energia, gondos tervezéssel pedig jóval kevesebbre lesz szükségünk.

A konyhában a legtöbb világosságot a munkapult igényli, igyekezzünk ezt úgy elhelyezni, hogy a lehető legtöbb természetes fényt kapja. Jól tervezett szellőzéssel a szagelszívóra is kevesebbszer lesz szükség. A világítást érdemes LED-esre cserélni, ami ugyan nagyobb beruházást jelent, az izzók hosszú élettartama miatt viszont egyértelműen megtérül. Minden energiatakarékos és környezettudatos megoldás nagyon-nagyon divatos, tehát nem csak a pénztárcánknak és a környezetnek teszünk jót, ha energiatakarékos világítást, gépeket és például a különböző hulladékok elkülönítését lehetővé tévő szelektív kukát választunk, de még az ismerősök elismerő tekintetét is bezsebelhetjük ezekkel.

Bármi is a trend, igazán szerethetővé a praktikus elrendezés teszi a konyhánkat. A cél, hogy a fő alkotóelemek – a hűtő, a tűzhely és a mosogató – között a lehető legkevesebb felesleges kilométert gyalogolva dolgozhassunk, és mindegyik mellett legyen elegendő pultfelület a pakoláshoz. A munkafolyamatokat figyelembe véve érdemes egy falon elhelyezni a hűtőt és a tűzhelyet – elég távol egymástól ahhoz, hogy a sütő hőjével ne kelljen a frizsidernek megküzdenie –, velük szemben pedig a mosogatót – mondják az újHÁZ Centrum szakértői. Ez az úgynevezett munkaháromszög kétsoros, U vagy L alakú konyhákban egyaránt létrehozható. Az alapfelszerelés, a gépek és tárolóhelyek mellett a konyha közösségi térré válásával egyre hasznosabb lehet egy ide tervezett, a konyhaszigetbe vagy falba épített pihenőhely, ahol a szakácsot szórakoztató társaság is kényelmesen elhelyezkedhet.

A harmonikus és trendi konyha kialakításának egyik kulcsfontosságú tényezője a burkolat. A végtelen sok lehetőség és stílus között nehéz választani, a trenddiktátorok szerint viszont most már nem is kell! Már nem a vegytiszta, tökéletesen egységes, „katalógusból kivágott” konyha a legtrendibb. A profik a valóban személyre szabott megoldásokra szavaznak – ha a végeredmény egyedi és kissé eklektikus, annál jobb! Így tehát a szeretett régi tálaló – talán némi felújítással, festéssel – kiválóan megfér majd az újonnan vásárolt minimál stílusú szekrények között, vagy éppen az ipari hangulatú, fémpolcon találhat a legjobb helyet a finom porcelán. A variációs lehetőségek bővítésében fontos szerepe van az egyre sokszínűbb kínálatnak is. Nem csak a bútorlapok vagy burkolatok színével, anyagával játszhatunk, ha tetszik, főszereplő lehet a letisztult alapok mellett egy látványos csaptelep, vagy épp egy ütős színű mosogató is – hívják fel a figyelmet az újHÁZ Centrum szakértői.

A modern konyhák eleganciáját nem a díszítés, hanem a minőségi anyagok és átgondolt formatervezés adják, illetve hódítanak a természetes – vagy azt idéző – anyagok és burkolatok. A tömörfa helyett arra megtévesztésig hasonlító, könnyen tisztítható kerámialapokkal játszatunk, és egyre nagyobb teret kapnak a korábban csak a funkcionális darabokon megjelenő fémek. Bár a természetes és pasztell árnyalatokkal továbbra sem nyúlhatunk mellé, egy kis csillogás minden helyiségnek jót tesz, a konyha sem kivétel. A konyhagépekről már jól ismert inox mellett a sárga- és vörösréz, az arany vagy a bronz árnyalat is megjelenhet akár burkolat, akár kiegészítők formájában.

2016. október 12. 9:32




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Négy egyedi, saját készítésű kerti konyha
csináld magad
Négy egyedi, saját készítésű kerti konyha
Lapunk olvasói különlegesek abból a szempontból, hogy nemcsak nézegetni szeretik a szép és funkcionális sütögetőket, hanem maguk is szívesen készítenek egyet. Cikkünkben most bemutatunk néhány házi készítésű változatot.


Nyári konyha építése: ahol sütni-főzni jó
csináld magad
Nyári konyha építése: ahol sütni-főzni jó
A nyári kánikulában a sütés-fűzés elég kényelmetlen tud lenni bent, a konyha négy fala közt. De van megoldás: a nyári konyha. Bár már szeptember van, bemutatunk egy ilyen projektet, hogy legyen idő átgondolni és felkészülni rá.


Csúnyán leégett a fazékban az étel? Így mentheted meg kedvenc edényedet a kidobástól!
Otthon-bútor
Csúnyán leégett a fazékban az étel? Így mentheted meg kedvenc edényedet a kidobástól!
A leégett fazék nem feltétlenül jelent hosszú, kínkeserves, súrolós délutánt. Egy kis türelemmel és néhány egyszerű eszközzel látványos eredményt érhetsz el erős vegyszerek nélkül is!


Hat kreatív megoldás kávékapszulák tárolására
csináld magad
Hat kreatív megoldás kávékapszulák tárolására
Eddig csak dobozban tároltad a kávékapszuláidat? Mutatunk ennél ötletesebb megoldásokat! Készíts számukra dekoratív tárolót, hogy úgy érezd a konyhádban mintha igazi kávézóban ücsörögnél! Íme!
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság