hirdetés



Dagály Úszóaréna: a Hörmann szakértelem újabb mérföldköve

Gép- és anyagújdonságok

Dagály Úszóaréna: a Hörmann szakértelem újabb mérföldköve

Majdnem 400 speciális ajtót épített be a Hörmann a Dagály Úszóaréna épületkomplexumába.

Már a tervezés fázisában tökéletes összhangban dolgoztak a Hörmann Hungária Kft. szakemberei a Market Építő Zrt. tervezőivel, a csapattal, amely elnyerte Magyarország legkiemelkedőbb, világbajnoksági standardoknak megfelelő sport- és fürdőközpontjának építési jogát.
A 15 ezer fő befogadására alkalmas Dagály Úszóaréna ajtótechnikai partneri jogát a Hörmann Hungária Kft. egy versenyeztetési folyamat eredményeként érdemelte ki, a vállalat szakemberei az épületkomplexum különböző szárnyainak műszaki rendeltetéséhez tökéletesen alkalmazkodó ajtókat javasoltak, és építettek be. Vörös Gábor, a Hörmann ajtótechnika üzletágának vezetője összegezte az építéstechnológiai folyamatokat és megoldásokat, a beszerelt ajtók jellegzetességeit.
– Örültünk, hogy a Market Zrt. szakemberei nyitottak voltak, és elfogadták azt a felajánlásunkat, mely szerint a tervezésben is szorosan együttműködjünk. A Hörmann csapat a több évtizedes szakértelmének és változatos ajtóprogramjának köszönhetően olyan egyedi műszaki megoldásokat tudott javasolni, amelyek szakmai szempontból vitathatatlanok voltak, így el is lettek fogadva – mondta a Hörmann ajtótechnikai szakembere.
A tervezés után következett a kivitelezési fázis. Itt az építésvezetőkkel volt folyamatos az egyeztetés. A beton, tégla, illetve gipszkarton falak építésénél ugyanis különböző falnyílásokat kellett kihagyni az ajtóknak.

A Hörmann által beépített közel 400 db. ajtó palettáján található: vizestéri faajtó, füstgátló, tűzgátló, multifunkciós ajtó, nedvességet tűrő acélajtó-lap – mindegyik az adott részleg funkciójának megfelelően lett kiválasztva.
A 30 db beépített homlokzati ajtót a vállalat freiseni gyárából szállították, van köztük normál ajtó, egyedi lakatos szerkezetek a trafó és az elektromos helyiségekben – illetve biztonsági ajtók, a tervezők előírásának megfelelően.

Füstgátló ajtók tekintetében 10 db Hörmann RS 55 típusú ajtó található az épületben. Ezek az ajtók üveges kialakításúak, csúszósínes ajtócsukóval, és pánikrudas menekülő funkcióval vannak ellátva.
Tűzgátló ajtók esetében a HH30, HH60 és HH90 kategóriába tartozókat építettek be, ezek az ajtók egyben füstgátlók is, Hörmann innovációval, azaz automata küszöbbel rendelkeznek. Utóbbi típusú ajtók a lépcsőházakban, lift-előtereken, a nagy forgalmú helyeken láthatók. Az úgynevezett „alárendeltebb” helyeken, a gépészeti és elektromos helyiségekben 45 db Hörmann Quadro T90-es típusú tűzgátló ajtó teljesít.
– Akár tűzgátló, akár füstgátló ajtó – a Hörmann multifunkciós ajtók igen meggyőzőek a részletekig nézetazonos megjelenésükkel. Funkcióitól függetlenül, optikailag minden ajtó tökéletesen illik egymáshoz. Így az épületben az ajtók területén garantálható a harmonikus és azonos megjelenés – hangsúlyozta az ajtók előnyeit Vörös Gábor.
A közönség egy ötezer főt befogadó, állandó lelátón foglalhat majd helyet az uszodában. Ezt a VB alatt két ugyanekkora, de ideiglenes tribün egészíti majd ki a medence északi és déli oldalán, így a versenyt összesen 15 ezren nézhetik majd a helyszínről. Az ideiglenes lelátókat a VB utáni hónapokban elbontják.
Az állandó uszoda-részbe 100 db nedvességet tűrő, belső acélajtó van beépítve, ásványgyapot kitöltéssel, horganyzott pántokkal vagy – nagy igénybevételű tereknél – 3 dimenziós rozsdamentes pántokkal. Az uszodák gépészeti tereiben 12 db Hörmann Tor-Tec STU rozsdamentes acélajtó felelt meg a speciális követelményeknek.
Az ideiglenes részbe 150 db ZK típusú beltéri ajtót építettek be. A ZK beltéri ajtókat a sokoldalúságuk miatt évtizedek óta használják irodákban és intézményekben. Masszívak, alaktartóak és strapabíróak.

A Hörmann szakemberei a színek kiválasztásában is együttműködtek az épület belsőépítész csapatával. Végül három domináns szín lett kiválasztva. A homlokzati ajtók sötétszürkék, a gépészeti szinten szürke, az uszoda-öltöző részen az antracit-fehér-szürke kombináció jelenik meg.

A többi kivitelezővel egyetemben a Hörmann szakemberei is teljesítették a kijelölt, legmagasabb színvonalú minőségi feltételeket, a beszerelések során tapasztalt esetleges kihívásokat megoldották egyedi Hörmann technológiák alkalmazásával. Összességében, a Hörmann Hungária számára a 28 ezer négyzetméternyi, 44 méter magas Dagály Úszóaréna egy újabb sikertörténet, olyan kiemelkedő magyar és nemzetközi szakmai referencia, amely tovább erősíti a vállalat európai piacvezető pozícióját, és hitelesen közvetíti a Hörmann küldetését: mindent egy kézből, kompromisszumok nélküli minőségben.
További információ: hormann.hu




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Ötletek
Okos város, okos ház: a BUSZESZ újragondolva
Két fiatal pályakezdő tervező gondolt egy merészet, és...


Hírek
Ilyen egy modern ifjúsági szálló: nézd meg belülről is
Ha ifjúsági szállókról van szó, legtöbben a régi típusú, szabványosított, ódivatú épületekre asszociálnak, azonban manapság a legtöbb, kifejezetten fiatalokra specializálódott szálláshely modern, jól felszerelt és fenntartható módon épül. A korábbi évszázad trendje újfent felszállóágban van.


Gép- és anyagújdonságok
Kockából építhető mindenre kiterjedő okosotthon
Komplex okosotthon rendszerével, a Homee-val a Hörmann már teljes körű smart megoldásokat is kínál felhasználóinak. A bűvös kocka funkcionalitása és komplexitása folyamatosan növekszik, ami így ma már valós alternatívát jelent a hagyományos távvezérlős megoldásokkal szemben.


Gép- és anyagújdonságok
Új okosotthon vezérlő a Hörmanntól
Új területen – az okosotthonok világában – terjeszkedik a német illetőségű Hörmann, mely bemutatta legújabb megoldását, a Homee-t. A dizájnos kocka alakú irányítóközpont a kapu- és ajtómeghajtások központosítása mellett, más Homee kompatibilis eszközökkel is bővíthető, mely így teljeskörű megoldást kínál az okosotthonra vágyó felhasználóknak.




Gép- és anyagújdonságok

Hörmann: 25 éve Magyarországon






Gép- és anyagújdonságok

Maximális rend a kert és a ház körül

hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság