hirdetés



Rácsok helyett biztonsági ajtó

Otthon-bútor

Rácsok helyett biztonsági ajtó

Sokan úgy érzik magukat biztonságban, ha minél több és furfangosabb zárat szerelnek fel az ajtóra. Mások az erős rácsok védelmében hisznek, gyakran félretéve az esztétikai szempontokat is. Ezeket megoldásokat egyesíti a biztonsági ajtó ? valóban biztonságot nyújtva.

A biztonsági ajtó több ponton záródó zárszerkezeteivel és belső fémrácsos megerősítésével többoldalú védelmet tud biztosítani úgy, hogy a külső megjelenése tetszésünk szerint alakítható. Három fő része gondoskodik a megfelelő betörésvédelemről: az ajtó lapja, az ajtó tokja, kerete, és végül a zár.  

biztonsági bejárati ajtóFémbetétes védelem  

Az ajtó kétféleképpen képes megakadályozni a betörést. A teljes ajtófelület lehet egy fémlap. Ennek előnye a tömörsége, mely hatásosan akadályozza meg az ajtó betörését. A betörés nyomai, a fémfelületen keletkezett rongálódások azonban nem tüntethetők el teljesen.  

Ajtó zártszelvényből  

A másik lehetőség a zártszelvényekből álló ajtólap. Ez 40×40-es zártszelvényből, 20×20-as bordázattal készül, melynek osztása 100×300 mm. A vasrácsszerkezet közeit 40 mm-es hungarocell hő- és hangszigeteléssel látják el. Az ajtó mindkét oldalán erre kerül rá egy-egy 9 mm-es rétegelt lemezborítás. Előnye a fémlemez ajtókkal szemben, hogy feszegetés esetén a nyomok viszonylag könnyen és kis költséggel eltüntethetők, csupán a megrongálódott felületi elemeket kell kicserélni. A zártszelvényes szerkezet lehetővé teszi kisebb ablakok beépítését is az ajtószárnyba: tele-, fix vagy nyitható ablakos kivitelben. Az ablakokba célszerű biztonsági üveget tenni vagy rácsot felszerelni.  

Tokot, de milyet?  

Fontos, hogy a biztonsági ajtót megfelelő tokba építsék be. Ez akadályozza meg, hogy az ajtó kiemelhető vagy kifordítható legyen. Az ilyen fémtok 40×40×3, 60×40, ill. 80×40-es zártszelvényből készül ? a helyi adottságoknak megfelelően.  

A zárszerkezet  

A harmadik, egyben legszembetűnőbb védelmi egysége a biztonsági ajtónak a zárszerkezet. Legalább öt nyelve van, melyek fémhengerek, és mélyebben nyúlnak ki, mint a hagyományos zárakon. Ezek mind az ajtó oldalán, a kilincs magasságában vízszintesen záródnak. Ezen felül azonban egy függőleges mentén, az ajtó zár felöli éléhez közel alul és felül szintén egy-egy fémhenger akadályozza meg a kiemelést vagy benyomást. A zár így összesen legalább hét ponton és függőleges, valamint vízszintes irányban erős fémhengerek segítségével tartja mozdíthatatlanul a bezárt ajtót. A biztonsági ajtókat különböző zárakkal szereltethetjük fel.   

Hasznos kombináció  

A kombinált zár egy alsó és egy felső tollzárból áll. Az alsó zár egy fémlemez feltolásával megakadályozza a a felső tollzárban a kulcs elfordítását. Ennek a megoldásnak a segítségével például kölcsönadhatjuk valakinek a felső tollzár kulcsát úgy, hogy nem kell félnünk, ha esetleg lemásolják, mivel az alsó zár kulcsával, amit magunknál tartottunk, lehetetlenné tehetjük a tollzár használatát.  

Kétszárnyú ajtó

Természetesen az itt bemutatott ajtószerkezetről leírtak ugyanúgy érvényes kétszárnyú bejárati ajtók esetében is. Ezek ugyanúgy megfelelnek minden biztonsági követelménynek, mint az egyszárnyúak, bár valamivel többe kerülnek. A beépítés és a biztonság szempontjából fontos, hogy a két ajtószárny azonos szélességű-e. Ezt a tervezésnél figyelembe kell venni.

A biztosítók elvárása

Bármilyen variációt mellett tesszük is le a garast, fontos tudnunk, milyen kívánalmaknak kell megfelelnie egy biztonsági ajtónak, hogy lakásunk biztosításakor a biztosítótársaság elfogadja mint megfelelő védelmi rendszert. A Magyar Biztosítók Szövetségének leírása részletesen olvasható a www.mabisz.hu/információ/biztonságtechnika oldalon.
A rétegelt lemezborítás többféle lehet. Az MDF borítás kb. 20 000 forintba, a diófurnér mart mintával kb. 40 000, míg vörösfenyővel kb. 50 000 forintba kerül.  


ÍGY KÉSZÜL

 




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Ötletek
Így lehet otthonod a nyugalom szigete
A legtöbbünk nem sok energiát fordít a nyílászárók megválasztására, hiszen felújítás, vagy építkezés során egy sor fontosabbnál fontosabb döntést kell meghoznunk.


csináld magad
Ajtók, ablakok cseréje, javítása egyszerűen
Megkopott vagy beszivárog mellette a hideg? Időnként a nyílászárókra is ráfér a felújítás vagy a csere, esetleg új szigetelésre is szükség lehet. Ne halogasd tovább te sem, kövesd olvasóink példáját!


Gép- és anyagújdonságok
A káva hőszigetelése
Épületeink fenntartási költségeinek csökkentése érdekében egyre jobb hőszigetelésre törekszünk, összefüggő termikus burokra szeretnénk kialakítani.


Gép- és anyagújdonságok
Ha Otthon Melege, akkor nyílászáró-csere
Júliustól lehet jelentkezni az Otthon Melege program támogatásaira, melyeket ingatlanunk energia-hatékonyságára fordíthatunk.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság