Egy zuhanycsaptelepet cserélt éppen Teleki Tibor Szászváron, amikor szembesült azzal, hogy az új szerelvény csatlakozási mérete pár milliméterrel eltér a régitől.
Kis lakásban érdemes kihasználni az ablakok alatti beugrókat is. Ez az ablakmélyedés 25 cm mély, így kézenfekvő volt, hogy készen kapható fenyőpolcokból legyen a szekrény. Az ajtók szintén fenyőből készültek.
Lehet még idén is hideg, akkor jöhet jól ez az ötlet. Egyszerűen és gazdaságosan fűti be fürdőszobáját Ajkay Imre Szombathelyen, rásegítve a meglévő, pazarló villanyfűtésre.
A dobozban vagy fiókban tárolt fülbevalók és nyakláncok könnyen összekeverednek, sok időbe telik kiválasztani a megfelelőt és még a párját is megtalálni hozzá. Nem beszélve a sarkokban megbúvó és feledésbe merülő darabokról!
Kerítéshez való betonoszlopok, betonkoszorúk, áthidalók, fedlapok, lépcsők vasalatainak készítéséhez alkotta ezt az ötletes kézi segédeszközt állandó óföldeáki ötletgazdánk, Zoppé Ferenc.
Házuk felújítása során készítette ezt a boltívet és mellette, egy befalazott ajtó helyén kialakított üvegpolc-rendszert Gombásné Horváth Dóra és férje Vépen.
Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.