Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Baumit Kft. Magyarország egyik legrangosabb építészeti elismerését, az Év Homlokzata pályázatot. A verseny célja, hogy díjazza azokat az új építésű és felújított épületeket, amelyek kiemelkednek esztétikai minőségükkel, innovatív megoldásaikkal és méltón képviselik az értékteremtő magyar építészetet.
Kidobott szekrények, elfeledett asztalok, megunt komódok – mind újra ragyoghatnának. Egy kreatív vállalkozás most megmutatja, hogyan lehet a hulladékból új kedvenc darab!
Sokan vágnának bele a lakásfelújításba az idén. Részben az államilag támogatott vidéki lakáskorszerűsítési programnak és a SZÉP-kártyás fizetési lehetőségnek köszönhetően - derült ki a DIEGO reprezentatív kutatásából. A Vidéki Otthonfelújítási Programban érintettek 39 százaléka igénybe venné a támogatást. Emellett a kisebb vidéki településeken élők 66 százaléka vásárolna valamilyen lakásfelújításhoz szükséges padlóburkolatot. Kiderült az is, hogy mik a tavasz legmeghatározóbb dekortrendjei.
Az alumíniumból készült italosdobozok egyre népszerűbbek, egyre több fajta és egyre változatosabb üdítők, jegeskávék és különböző italok kaphatóak bennük. A tendenciát pedig a számok is visszatükrözik: míg pár éve körülbelül 1 milliárd, addig napjainkban évente, több mint 1,3 milliárd aludoboz kerül forgalomba, csak hazánkban.
Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából.
Átlagosan 138 napot kell várni szakemberre Magyarországon, öt nappal többet, mint egy évvel korábban – derült ki a Mapei Kft. sajtótájékoztatóján ismertetett kutatásból.
November 15-én ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját az Andreas Stihl Kft. Az állófogadással egybekötött sajtótájékoztatón Bakon Gábor, a vállalat ügyvezetője rámutatott: az elmúlt három évtizedben céljaikból semmit nem engedtek, a pandémia nyomán létrejövő gazdasági kihívások és károk ellenére pedig 10 milliárd forint feletti forgalmat realizáltak.
Magyarországon 2,5 millió családi ház van. Energetikailag korszerűnek 5-10%-uk mondható, melyek energetikai korszerűsítést nem igényelnek, hiszen ezeket eleve a kor követelményeinek megfelelően építették, vagy már energiahatékonysági szempontból teljes körűen felújították azokat. Az épületek 5-8 %-a bontásra érett, vagyis rentábilisan már nem felújítható, vagy állapota okán nem igazán lakható.
Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.