hirdetés
hirdetés



Évi 5 ezer tonna fabútorhulladék is lerakókba kerülhet Magyarországon

Hírek

Évi 5 ezer tonna fabútorhulladék is lerakókba kerülhet Magyarországon

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából.

A tanulmány a magyarországi bútorhulladék mennyiségét és kezelési lehetőségeit vizsgálta. Ebből kiderült, hogy az évi mintegy 43-59 ezer tonna fabútorhulladékból körülbelül 3-5 ezer  tonnát helyezhetnek lerakóba, és 14-19 ezer tonna használt bútor kerül égetőkbe.

„A bútortól való megszabadulás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a bútorból hulladék lesz. A bútorhulladék-feldolgozó rendszer mellett éppen ezért nagy szükség lenne a hulladékképződést megelőző újrahasználati központokra is, amelyekből a tanulmány szerint jelenleg mindössze öt működik Magyarországon” – mondta Bálint Attila, az IKEA Magyarország fenntarthatósági felelőse. Hozzátette, a lakossági felmérésből kiderült, hogy a válaszadók többsége (54,6%) selejtezett le bútort az elmúlt egy év során. Ennek leggyakoribb oka az volt, hogy a bútorokat újakra cserélték (32,7%), a bútorok elöregedtek (31,9%), vagy megsérültek (25,8%). A válaszadók többnyire ágyat (24,7%), kanapét (21,7%) selejteztek le, míg a legkisebb arányban fogasokat, kerti bútorokat és kiságyakat. 

„Nagyvállalatként az IKEA vezető szerepet kíván betölteni a fenntartható és megfizethető otthoni megoldások terén, mivel felelősséget érzünk ezen a téren. A fenntarthatatlan fogyasztás napjaink nagy problémája, amire megoldást szeretnénk kínálni. Ennek érdekében fejlesztjük folyamatosan körkörös szolgáltatásainkat, amelyhez viszont konkrét adatokra van szükségünk. Magyarországon mindeddig nem volt olyan tanulmány, amely kvantitatív és kvalitatív módon vizsgálná, hogyan bánnak az emberek a már nem használt bútorokkal” – tette hozzá Bálint Attila. „Az IKEA globális vállalást tett arra, hogy 2030-ra teljesen körforgásos vállalat lesz, ezért is nélkülözhetetlen ezeknek a körforgásos szolgáltatásoknak a fejlesztése. Csak így tudjuk elérni, hogy csökkentsük az éghajlati lábnyomunkat és 2030-ra klímapozitívvá váljunk.”

IKEA_butorhulladek_01.jpg

A megkérdezettek közel egyharmada eladományozza a fölöslegessé vált bútorait (27%), és csak 6,8 százalék adja le egy újrahasznosító központban vagy hulladékudvarban. A válaszadók 18,9 százaléka online értékesíti, 13,5 százalékuk pedig garázsban vagy pincében tárolja. A megkérdezettek 7,8 százaléka nem megfelelő módszerrel szabadul meg a nem használt bútoroktól, például kommunális hulladékgyűjtőbe vagy mellé teszi ki a fölösleges holmikat. Még ennél is jóval kevésbé valószínű, hogy a bútorokat visszaadják a gyártónak vagy eladónak, így csak a válaszadók alig 1 százaléka járt el.

„A kutatás eredményei azt mutatják, hogy az embereket érdeklik a bútorok újrahasznosításának lehetőségei, és érdemes ilyen szolgáltatásokat működtetni” – mondta Bálint Attila. „A válaszadók visszajelzései alapján tudjuk, hogy ideális megoldást a közel elérhető, könnyű és kényelmes, jól ismert vagy egyszerűen megismerhető módszer jelent, ami lehetőséget biztosít a bútorok szállítására is. Az IKEA körkörös megoldásai megfelelnek ezeknek a fogyasztói szempontoknak, ezért kiemelt szerepük lehet a hazai bútorhulladék mennyiségének csökkentésében.”

A Bútorok második élete szolgáltatással a bútoráruház visszavásárolja a már fölösleges, használt IKEA bútorokat, és azok második esélyt kaphatnak egy új otthonban. Az IKEA Family tagok számára garantált gyermekbútorok visszavásárlása megoldást kínál azoknak a bútoroknak a körforgásban tartására, amelyeket jellemzően csak rövid ideig, egy-egy életszakaszban használnak a családok. A vállalat új bútor vagy matrac vásárlása esetén vállalja a régi bútor vagy matrac elszállítását is a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve, az online alkatrészrendelés pedig megoldást kínál az elveszett vagy sérült csavarok, szegek, betétek, lábak és más alkatrészek ingyenes pótlására, hogy ne kelljen a komplett bútort lecserélni. Magyarországon 2177 terméket vásároltak vissza és értékesítettek tovább a Bútorok második élete programban, és 7844 vásárló rendelt már online alkatrészeket.

Fotó, forrás: IKEA

2023. június 14. 6:10




hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

EZT IS Ajánljuk
A tenger hullámait varázsolja a bútorokra egy művész
Ötletek
A tenger hullámait varázsolja a bútorokra egy művész
Epoxigyantával csempészi a tenger hullámait a bútorokra Rachel Walker-Hook.


Környezettudatos gyorstároló a konyhapultban
Otthon-bútor
Környezettudatos gyorstároló a konyhapultban
A zöldségekből sokféle módon, számos különböző variációban készítünk finom, egészséges ételeket. De hova tegyük a felhasználásuk során keletkezett zöldhulladékot, míg komposztra nem kerül? Íme a megoldás.


Így lesz a kiszuperált bőröndből kutyafekhely
csináld magad
Így lesz a kiszuperált bőröndből kutyafekhely
Ha szeretnéd meglepni házi kedvencedet egy takaros kis ággyal, szerezz be egy régi bőröndöt!


Stílusos kültéri kanapé készítése raklapokból: imádják ezt az ötletet a barkácsolók!
Kert-balkon
Stílusos kültéri kanapé készítése raklapokból: imádják ezt az ötletet a barkácsolók!
Ha szeretnéd egyedivé varázsolni a kertedet, és mindezt költséghatékonyan, akkor egy raklapokból készített kültéri kanapé tökéletes projekt lehet számodra!

hirdetés






Ragassza a bútorára, nem csapódik ajtaja
Gép- és anyagújdonságok

Ragassza a bútorára, nem csapódik ajtaja


Hordóból bútor
csináld magad

Hordóból bútor






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság