Jót tenni jó - Az újHÁZ Centrum nemes ügyek mellé áll

Gép- és anyagújdonságok

Jót tenni jó - Az újHÁZ Centrum nemes ügyek mellé áll

A társadalmi felelősségvállalás keretében Jót tenni jó címmel indít kampányt az újHÁZ Centrum. Első lépésként egy elemi kár által sújtott családon segített.

Az országos építőanyag-kereskedelmi hálózat célja, hogy felhívja a figyelmet arra: a lokálpatriotizmus és az emberségesség jegyében jó ügyek mellé kell állnunk. ebben jó példával járnak elől, így kívánnak másokat is motiválni arra, hogy közösségük aktív tagjaként tisztelettel és segítő szándékkal forduljanak egymás felé.

 

Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője elmondta: közel 80 telephelyük működik jelenleg Magyarországon, melyek folyamatosan részt vesznek különböző jótékonysági megmozdulásokban. „Azt szeretnénk megmutatni, hogy a többnyire családi vállalkozásokból álló telephelyeink aktívan részt vesznek a helyi közösségek életében és annak megbecsült tagjaiként rendre megmutatják emberségességüket, szociális érzékenységüket" – fejtette ki, majd hozzátette: nem tudnak és nem is akarnak mentesülni az alól a felelősség alól, amit egy közösséghez való tartozás jelent.

„A társadalmi felelősségvállaláson belül minden telephelynek más szegmens van a fókuszában, van aki sportegyesületet támogat, de amennyiben például közösségük egyik tagja kerül bajba, akkor sem tétlenkednek, megteszik a szükséges felajánlásokat" – mondta. Az újHÁZ Centrum telephelyei árvíz esetén homokkal, zsákokkal és egyéb termékekkel járulnak hozzá a védekezéshez, de a sokféle támogatás között például óvodai Mikulás-ünnepségek megrendezését is segíthetik.

Dr. Rázsóné Szórády Csilla hangsúlyozta: az országos hálózatban több mint 1400 fő dolgozik, azzal pedig, hogy jó ügyek mellé állnak, az emberi oldaluk megmutatásán túl más célok is mozgatják őket. „Azt szeretnénk bebizonyítani, nem csak szóval, hanem cselekedetekkel, konkrét tettekkel is ki kell állni amellett, amiben hiszünk – jelen esetben amellett, hogy jót tenni jó" – húzta alá, majd megjegyezte: Gandhi egyszer úgy fogalmazott: életem az üzenetem - ennek a szellemében szeretnék ők is hálózatukat működtetni.

Jó példa: hármas ikreket nevelő családon segített az újHÁZ Centrum

Július végén villámcsapás sújtotta egy hármas ikreket nevelő pécsi család otthonát. A kár több millió forintra volt tehető, az újHÁZ Centrum Léta-Ker Kft. telephelyének vezetője, Kisgéczi László azonban már másnap negyedmillió forint értékű adományt adott át a családfőnek.

Nyár közepén villám csapott a Krizsovszki család háromszintes házába, aminek következtében az épület teljesen leégett. Az öttagú, hármas ikreket nevelő családnak nem volt lakásbiztosítása, így helyi vállalkozók összefogásának eredményeként újulhatott meg a ház. Volt, akitől bútorokat, ruhákat, másoktól tartós élelmiszereket kaptak. A Léta-Ker Kft ügyvezetője, Kisgéczi László tetőfóliát, annak felrakásához szükséges kiegészítőket, valamint jelentős mennyiségű hőszigetelő anyagot ajánlott fel a családnak.

„250 ezer forint értékű szigetelőanyagot és tetőfóliát adtunk át" – mondta Kisgéczi László, majd kifejtette: július utolsó napjaiban történt a természeti csapás, ők másnap értesültek erről egy kivitelező révén. Ő volt az, aki felkereste az újHÁZ Centrum telephelyének vezetőjét, hogy segítséget kérjen. „Azonnal felajánlottuk az alapanyagokat, a családfő pedig személyesen vette át a harminc tekercs hőszigetelőt és a tetőfóliát" – tette hozzá.

A pécsi család házán van még tennivaló bőven, ám a helyiek önzetlen összefogásának eredményeként  hamarosan ismét teljes mértékben lakhatóvá válik majd Krizsovszkiék otthona.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Igazi csodaszer: ismerd meg a bazsalikom jótékony hatásait
A bazsalikom az ízletes olasz ételek egyik fontos összetevője, ám nem csak a különleges aromája miatt érdemes fogyasztani, hanem jótékony hatásai miatt is. Nézzük, melyek ezek!


csináld magad
Irány a kert! Ismerd meg a kertészkedés pozitív hatásait
Kertészkedni jó! A növények mindig meghálálják a gondoskodást, de nem csak ezért éri meg velük foglalkozni. Környezetünk csinosítgatásának számtalan egyéb jótékony hatása is van.


Hírek
Közel 3,5 millió forintos adománnyal segít a piacvezető villamossági nagyvállalat
A munkavállalói elégedettség elérése mellett a Daniella Villamosság életében fontos szerepet játszik a jótékonykodás. A legutóbbi - az UNICEF Magyarországgal közösen szervezett - adománygyűjtő akció során közel 3,5 millió forint támogatást sikerült összegyűjteni a rászoruló és szükségben szenvedő gyerekek számára.


















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság