hirdetés
hirdetés



Évi 30,5 kilogramm műanyag csomagolási hulladék jut egy magyarra

Hírek

Évi 30,5 kilogramm műanyag csomagolási hulladék jut egy magyarra

Statisztikai adatok szerint Európában az összes műanyag-felhasználás 40 százalékát csomagolásra használják, Magyarországon pedig évi 30,5 kilogramm műanyag csomagolási hulladék jut egy főre.

Nem túl rózsás a helyzet

2015-ben az Európai Unióban képződött összes csomagolási hulladék mintegy 85 millió tonnát, az összesen keletkezett hulladék körülbelül 3,4 százalékát tette ki. Magyarországon ugyanebben az évben közel 300 ezer tonna műanyag csomagolási hulladék landolt a kukákban, ami fejenként 30,5 kilogrammot jelent.

Magyar Kálmán, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője rámutatott, 2005 óta az átlagos teljes csomagolási újrafeldolgozási arány folyamatosan növekszik az EU-ban, 2015-ben már 65,8 százalék volt. Hazánkban viszont közel sem ilyen rózsás a helyzet, az Európai Bizottság 2018-as jelentése szerint a műanyag csomagolási hulladék mindössze 27,5 százaléka került újrafeldolgozásra.

„Napjainkban, részben az általános piaci elvárásoknak, részben az alapvető emberi törekvéseknek hála, egyre jobban előtérbe kerülnek az úgynevezett környezettudatos vállalati döntések. A kisebb és nagyobb szervezetek egyaránt felismerték mekkora szerepük van abban, hogy beleszóljanak a klímaváltozás alakulásába. Ezt közvetett módon apró döntések egész sorozatával lehetőségük nyílik megvalósítani, ezáltal egyre gyakrabban fordulnak a csomagolástechnika kapcsán is a környezetbarát megoldások irányába” – mutatott rá.

Felhívta rá a figyelmet, Magyarországon van még hova fejlődni, ráadásul ez kötelezettségünk is már. Az új célkitűzések szerint ugyanis 2030-ra az uniós piacon minden műanyag csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie, csökkenteni kell az egyszer használatos műanyagok fogyasztását, a mikroműanyagok szándékos használatára pedig korlátozás lesz érvényben.

christmas-g80ad6f425_1280.jpg

Keressük az alternatív környezetbarát csomagolásokat

Magyar Kálmán beszélt arról is, arányosan karácsonyt megelőzően fogy a legtöbb csomagolóanyag, és a lakosságnak is fontos szerepe van abban, hogy a környezetbarát megoldásokat válassza.

„Az újrahasznosított papírból gyártott dobozok készítéséhez például jelentősen kevesebb energiát, fát, vizet használnak fel, ráadásul sokkal kevesebb környezeti kárt okoznak a gyártás során, mint az elsődleges rostokból készített papír esetében. A poharakat, tányérokat, vázát, de még a törékeny elektronikai eszközöket is érdemes becsomagolni akár újságpapírba, textilbe, ahogy azt a nagyszüleink is csinálták” – sorolta.

Fotó: Pixabay

2022. december 29. 6:10




hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

EZT IS Ajánljuk
3 hasznos tipp a macskabiztos karácsonyfáért: így lehet biztonságban a cica és a fa is!
Ötletek
3 hasznos tipp a macskabiztos karácsonyfáért: így lehet biztonságban a cica és a fa is!
A korábbi években szinte minden esetben ledöntötte a cica a karácsonyfát? Esetleg a díszeket törte ripityára? Segítünk, hogy idén ez semmiképpen se történhessen meg!


Dekoráld karácsonyra az ablakot kreatívan: 6 ötlet az ünnepi hangulat fokozására
Ötletek
Dekoráld karácsonyra az ablakot kreatívan: 6 ötlet az ünnepi hangulat fokozására
Többféle ablakdekorációs ötletet gyűjtöttünk össze karácsonyra, akad köztük olyan, ami barkácsolósabb, és olyan is, ami kevésbé az. Egy biztos: mindegyik nagyon kreatív és látványos!


Karácsonyi trendek: mézeskalács-díszítés, okos kültéri fények, karcsú műfenyő az idei slágerek
Ötletek
Karácsonyi trendek: mézeskalács-díszítés, okos kültéri fények, karcsú műfenyő az idei slágerek
2023-ban a karácsonyi trendek közül a karcsúsított műfenyők, az okos kültéri fények, a konyhai stílusok közül pedig a mézeskalács-díszítés a leginkább népszerűek – derül ki a Praktiker országos barkácsáruházlánc friss elemzéséből. Az idei karácsonyi trendek összefoglalása mellett a szakértő arra is ad tippeket, hogy mit nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni az ünnepi készülődés során.


Ünnepi kivilágítás
Otthon-bútor
Ünnepi kivilágítás
Szenteste közeledtével nemcsak otthonunk belsejét díszíthetjük fel, hanem a ház külsejét is. A látványos fényfüggönyökkel ünnepi hangulatúvá varázsolhatod otthonod

hirdetés


Karácsony pasztell díszekkel
Gép- és anyagújdonságok

Karácsony pasztell díszekkel


Szóljon az advent a kreativitásról!
Gép- és anyagújdonságok

Szóljon az advent a kreativitásról!










Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság