Saját kezűleg épített chopper kerékpár

Szerszám-anyag

Saját kezűleg épített chopper kerékpár

Nem sokan vállalkoznak rá manapság, hogy saját kezűleg építsenek meg egy kerékpárt, hát még egy chopper jellegűt. Muzslay Jenő Szolnokon viszont pontosan ezt tette. Az eredmény bámulatra méltó.

A váz félcolos, 2 mm falvastagságú csőből lett hajlítva, satuban, ám a satu eltörött, így a közeli villanyoszlopon lett befejezve. A két félből álló váznak teljesen szimmetrikusnak kellett lennie. A váz hátsó része a sárvédő ívével megegyezőre lett hajítva. A váz hegesztéséhez egy hosszú, egyenes, masszív pult kellett. A pult két végére egy-egy derékszög lett állítva, ami kijelölte az építési szimmetriatengelyt. A derékszögek teteje (egy zsinórral összekötve) kiadta a felső szimmetriatengelyt. Ebben a sablonban lettek a váz elemei összeállítva és összefogatva. A „bölcső” részben lett elhelyezve a hajtás is, illetve ide került a hátsó villa forgáspontja is. A hátsó villa eredetileg egy Jawa Mustangról származik, 40 mm-rel keskenyítve, megszabadítva a fülektől és konzoloktól.

Az első villa Springer stílusú, és az épített „chopper” motorkerékpárokról lett mintázva. A villaszárak 30 mm átmérőjű, 1,5 mm falvastagságú saválló csőből készültek, a megfelelő végesítések után. A közvetítőrúd 12 mm átmérőjű alumínium rúdból készült, a villanyakakat pedig Jenő 16 mm vastag alulemezből vágta ki.

 

Természetesen kellettek hozzá rugók, himbák és csavarok is.

A legmegfelelőbb fényezést több változat kipróbálása után sikerült eltalálni. Az alumínium alkatrészeket pedig Jenő mind polírozással felületkezelte – természetesen szintén saját kezűleg.

A kormányrögzítő is saját gyártmány. Alumínium tömbből lett egy darabban kifaragva, kifúrva, menetekkel ellátva, és ezután lett kettévágva. A kormányrúd egy Neuzer kerékpárkormány, oldalanként 140 mm-el megtoldva. Lefestve nyerte el a végleges formáját.

 

A tükröket is saját kezűleg készítette Jenő. A hátlapjukat 1 mm-es lemezből vágta ki, majd peremet hegesztett rá, a szárat pedig 6 mm-es négyszögletes anyagból formálta meg. A csengő egy kiszuperált botmixerből készült.

 

A sárvédők MZ ETZ motorkerékpár első sárvédőkből készültek, meg lettek magasítva, az első pedig – festés előtt – keskenyítve is. Ezen kívül motorkerékpárról érkezett a hátsó felni és a hátsó teleszkópok is, melyeket Jenő szintén átalakított.

 

Az ülés (nyereg) is saját készítésű, 2 mm vastag vaslemezből lett kivágva, formázva, domborítva, ellátva a rögzítő fülekkel a vázra illesztéshez és rugókhoz. A két darabból összeállított huzat vastag bőrből készült, az élénél végig lett lyukasztva és egy hosszú bőrzsinórral összefűzve. A párnázatot több réteg összeragasztott polifoam adja. Ugyanilyen technológiával készültek a különböző táskák is.

 

Az első lámpa eredetileg egy Riga motorkerékpáré volt, amit Jenő szintén átalakított: levágta a rögzítőfüleket és eltüntette furatokat, illetve újakat készített. A hátsó lámpa egyedileg készült, alumínium lemezből, Wartburg hátsó lámpából és egy ledes villogó lámpából.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Rusztikus lámpa régi biciklikerékből
Szeretjük a különböző újrahasznosítási projekteket: még egy régi kerékpárfelni is kaphat új életet. A lenti videóban lámpa készül belőle.


Ötletek
Kerékpárláncokból készült szobrok
Kerékpárlánc aprócska szemeiből készít fantasztikus szobrokat egy dél-koreai művész.


Szerszám-anyag
Biciklizz biztonságosan!
A tavasz beköszöntével ismét előkerülnek a kerékpárok. Mielőtt azonban nyeregbe pattannál, érdemes elvégezni néhány ellenőrzést, amelyekkel megelőzheted a problémákat.


Ötletek
Készítsd fel a biciklit a tavaszra!
A jó idő beálltával sokan kapják elő a kerékpárt. Íme a legfonotsabb elvégzendő tavaszi karbantartási munkák.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság