Keresés: üveg


Üvegpolc egyszerűen
Otthon-bútor
Üvegpolc egyszerűen
Az üvegpolcról az a vélemény járja, hogy szép-szép, de azért mégse otthoni barkácsolás tárgya, ráadásul igen drága. Nos, mint cikkünkből kiderül, mégis szert tehetünk rá. Méghozzá úgy, hogy az üveg méretre szabásával és lecsiszolásával nem kell nekünk bíbelődnünk, hisz némi utánajárással (amit ezúttal is átvállaltunk) találhatunk olcsó lelőhelyet, a szerkezet elkészítése pedig igazán gyerekjáték.
A takarékos üveggyapot
Szerszám-anyag
A takarékos üveggyapot
A magasabb gázszámlák miatt szembesülnünk kell azzal, hogy jövedelmünk jelentős részét költjük otthonunk fűtésére. Érdemes elgondolkodni, hogy javíthatnánk a helyzeten.



Üvegtéglafal-építés
Szerszám-anyag
Üvegtéglafal-építés
Még a gyakorlott mestereknek sem könnyű feladat a hagyományos módszerrel üvegtéglából falfelületet építeni, kezdőknek pedig egyáltalán nem volt ajánlott. Az építés megkönnyítésére azonban különböző rendszereket dolgoztak ki, amelyek jelentősen megkönnyítik a munkát.
Kavicsfal a konyhában
Otthon-bútor
Kavicsfal a konyhában
Ha már unalmasnak tartja a konyhaszekrények közötti burkolatot, és igazán egyedi ötlet alapján szeretné felújítani, akkor van egy kiváló ajánlatunk. Edzett üveglapok közé ragasztott kavicsokkal konyhájában merőben új hátteret alakíthat ki!
Utólagos hőszigetelés
Szerszám-anyag
Utólagos hőszigetelés
Az energiaárak növekedésével, aki csak teheti, utólagos hőszigetelésen, felújításon töri a fejét. A szigetelőanyagok gyártói a legkülönfélébb megoldásokat kínálják. Sok rendszer felrakása a barkácsolásban jártasabbaknak egyszerű feladatnak tűnik. De csakugyan így van ez? Milyen szempontok szerint választunk anyagot, mennyi idő alatt térül meg a beruházás, és biztos-e, hogy nem okozunk a későbbiekben nehezen javítható károkat?


Edzett üveg
Gép- és anyagújdonságok
Edzett üveg
Az üveg falként leválaszt, mégis átengedi a fényt, és látni engedi a mögötte lévőt. Ez a kettőség az építészet, a lakások belső világának kialakításában izgalmas lehetőségeket hordoz. Színtelen és színezett változatban, különböző vastagságban választhatunk az edzett üvegek közül.
Üveg helyett  polikarbonát
Gép- és anyagújdonságok
Üveg helyett polikarbonát
Átlátszó, mint az üveg, de nehezebben törik, könnyebb, és sokszor olcsóbb is nála. Ez csak néhány ok, miért válik a polikarbonát egyre ismertebbé és népszerűbbé.





1 2 3 4 5






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság