Keresés: kis


Beépített cipőtartó kis előszobába
Ötletek
Beépített cipőtartó kis előszobába
Nagyon kicsi az előtér Nánási Zsoltéknál Mogyoródon, a helyszűke miatt az „úti holmit” nem volt hova letenni, és cipőt sem egy párat hord az ember. A helyzet megoldásért kiáltott.
Futóbiciklik az unokáknak
Gyerkőc
Futóbiciklik az unokáknak
Túl drágának találta az üzletben kapható futóbicikliket Kecskés György Kecskeméten, készített hát unokáinak néhányat saját kezűleg.



Cipőtartó szekrény fenyőből
Otthon-bútor
Cipőtartó szekrény fenyőből
Nagyon kevés hely állt csak rendelkezésre Krizsán Nóráék (Hódmezővásárhely) apró előszobájában, ahol szerették volna rendezetten tárolni a cipőiket.
Álomfürdő kis helyen
Otthon-bútor
Álomfürdő kis helyen
Az 1980-ban épült 47 négyzetméteres panellakás felújítása során a fürdőszobát is teljesen átépítették Bodonyi Péterék Vácon.
Kreatív támogatás tetőfelújítóknak és -építőknek
Gép- és anyagújdonságok
Kreatív támogatás tetőfelújítóknak és -építőknek
Sok esetben a tetőfelújítást vagy -építést tervezők még megbecsülni sem tudják, hogy mennyibe fog kerülni az új tető. Egy új számítógépes alkalmazás megoldást kínál a problémára.


Kiskonyha: gyakoroljuk a sütés-főzést!
Szerszám-anyag
Kiskonyha: gyakoroljuk a sütés-főzést!
Melyik gyerek ne szeretne segíteni anyának a konyhában, apának a bogrács mellett? (Vagy fordítva.)
Kamraszekrény kis helyre
Otthon-bútor
Kamraszekrény kis helyre
Egy negyvenéves lakás kamrájának felújítását oldotta meg frappánsan, sok ötlet – a szó szoros értelmében vett – beépítésével Nichter Róbert Pécsett.
Corax Bio: újdonság a növényápolásban
Szerszám-anyag
Corax Bio: újdonság a növényápolásban
Már nem zöldebb a szomszéd kertje! CoraxBio néven új, a lakosságnak és kiskerttulajdonosoknak szánt termékcsaláddal jelent meg a piacon a Corax-Bioner Biotechnológiai Zrt. A 2004 óta működő cég korábban elsősorban az agrárium, a nagytermelők, professzionális felhasználók számára készített környezetkímélő növényvédő szereket és műtrágyákat.


Stencilezett komód
Otthon-bútor
Stencilezett komód
Átlagos, unalmas fiókos szekrényéből vagány, mintás bútordarabot varázsolt Veresné Klepács Tünde Debrecenben.
Biológiai megoldás a talajból támadó károsítók kiszorítására
Szerszám-anyag
Biológiai megoldás a talajból támadó károsítók kiszorítására
A növényvédelmi lehetőségek közül napjainkban fokozatosan teret nyernek a környezetkímélő módszerek és egyre több kertbarát igyekszik növényeit – legyenek akár virágos balkonnövények, akár kerti zöldségek – ilyen szemlélettel gondozni. A környezetet nem terhelő biológiai készítmények használatával nem csak növényeinket kíméljük, hanem ezen zöld megoldásoknak köszönhetően sem az embereket, sem a házi- és vadállatokat nem fenyegeti veszély.
Funkcióváltó kisszekrény
Ötletek
Funkcióváltó kisszekrény
Hálószobai éjjeliszekrényét újította fel, illetve alakította át a karcagi Kréz Tamás fürdőszobai szekrénykévé.



2 3 4 5 6 7 8 9






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság