Belső lépcső készítése

csináld magad

Belső lépcső készítése

A közönségdíjas és a Bútor kategória győztese után ezúttal a tavaly építési bajnokság Építés kategóriájának győztesét mutatjuk be!

Ha nincs szakember…

Lánya lakóházának építésekor a belső lépcső kivitelezésére nem találtak szakembert Tóth László Gyuláék Zalaegerszegen, ezért nagy levegőt véve Gyula maga fogott bele az elkészítésébe. Gondos előzetes tervezés és méretezés után a munka két fő részből állt, az egyik a lépcső fémszerkezetének elkészítése, a másik pedig a faburkolat kialakítása. Először a fémszerkezetet készítette el, a tartórészeket acél zártszelvényből, a lépcsőfokokat pedig zártszelvény és laposvas kombinálásával.

Az elemek egymáshoz rögzítése hegesztéssel történt. Az alapozóval lekent szerkezetet már a végleges helyén állította össze. Ezután következett a második feladat, a lépcsőfokok és oldalburkolat, valamint az egyéb burkolatok elkészítése fából. A lépcsőfokok táblásított fenyő lapból készültek úgy, hogy 24 mm-es és 18 mm-es vastagságú lapokat egymáshoz ragasztva és csavarozva adja a 42 mm vastagságú lépcsőt, ami igy nem hajlik és nem vetemedik.

lepcso1.jpg

lepcso2.jpg

lepcso3.jpg

lepcso4.jpg




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Otthon-bútor
Egyedi kandalló
Kandalló saját kezű megépítésével koronázta meg a lakásfelújítás Smid Attila Budapesten. Mint folyamatfotóinkból kiderül, a kandalló kialakítása valóban nem ördöngösség.


csináld magad
Inspiráció kerítésépítéshez
Költségkímélő módon szeretnéd felújítani a kerítést? Esetleg valami egyedire vágysz, ami más, mint a szomszédoké? Íme öt különleges ötlet!


Hírek
Ez lehet az a lökés, ami hiányzott az építőiparnak
A Mapei szerint a nemrég bejelentett új otthonfelújítási program jelentős lépés az energiahatékonyság irányába, ami számottevően hozzájárulhat az épületállomány korszerűsítéséhez. A cég külön alprogramot dolgoz ki a pályázók számára, hogy a kormány által biztosított támogatásokon felül további megtakarításokat érjenek el.


Kert-balkon
Játszóház fedett homokozóval
Aki szeretne a gyerekeknek egy igazi árnyas homokozós, mászható, titkos kuckóval ellátott, de mégis szabad levegőre csábító játszóhelyet készíteni, jobbnál jobb ötleteket meríthet ebből, amelyet Karmazsin Krisztián készített Csornán.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság