Hordozható mosógép nyerte a dizájnversenyt

Gép- és anyagújdonságok

Hordozható mosógép nyerte a dizájnversenyt

Apró, ruhafoltokat eltávolító mosógép lett az idén az Electrolux nemzetközi formatervező versenyének első helyezettje. A második helyen egy hűteni és melegíteni egyaránt képes öv végzett, a harmadik pedig egy turmixgép lett. A közönség a zsebmikrót díjazta a leginkább.

Négy neves építész és formatervező választotta ki az Electrolux Design Lab 2011 győztesét, a Room Home Intelligence konferencián, Londonban. A Design Lab első díja 5 000 euró és egy hat hónapos fizetett gyakornoki állás a cég valamelyik globális terméktervező központjában.

Az idei megmérettetésre az Electrolux olyan készülék terveket várt a pályázóktól, amelyek az intelligens mobilitás kihívásaira kínálnak megoldásokat. A hallgatóknak, illetve a friss diplomásoknak az idő, a kényelem, a szabadság és az irányítás szem előtt tartásával kellett megtervezniük azokat a háztartási készülékeket, amelyeket otthon, vagy akár házon kívül is használhatnak a fogyasztók. A magyar Miklósi Ádám Sous-vide elnevezésű, sejtes főzőrendszerével jutott be a legjobb 8 közé.

Az első díjat a szlovákiai Adrian Mankovecky mozgatható mosógépe kapta, amely foltok ellen kiváló:

A második díjasEnzo KocakAusztráliában feltekerhető fűtő-hűtő szalagot készített:


Harmadik pedig Roseanne de Bruin(Új-Zéland) turmixgépe lett:

A közönségdíjat a legtöbb kattintássalMatthew Schwartz(USA) hordozható mikrohullámú sütője vitte el:

A többi pályázat is megérdemli figyelmünket (csak a töredékét tudjuk bemutatni, hiszen összesen kb. 1300 tervet küldtek be).

A finn Tommi Moilanen mobil indukciós főzőlapot tervezett:

A dél-koreai Gyu Ha Choi érintésvezérléses robotporszívója:

Kent MaddenKanadából ezzel a bagelpirítóval szállt sorompóba:


És végül, de nem utolsósorban a magyar Miklósi Ádám Sous vide elnevezésű sejtes főzőrendszere:

További információ: www.electrolux.hu

2011. szeptember 6. 8:04





EZT IS Ajánljuk
Feladat és küldetés teljesítve a Mapei Tour de Zalakaroson
Gép- és anyagújdonságok
Feladat és küldetés teljesítve a Mapei Tour de Zalakaroson
Résztvevői rekordot döntött június 21-én a MAPEI Tour de Zalakaros.


Indul a verseny Az Év Szakembere 2025 díjért: kerüljön reflektorfénybe a kiemelkedő munka!
Hírek
Indul a verseny Az Év Szakembere 2025 díjért: kerüljön reflektorfénybe a kiemelkedő munka!
Elindult a nevezés Az Év Szakembere 2025 díjra. A Mapei által alapított szakmai elismerés célja, hogy reflektorfénybe kerüljenek a kiemelkedő munkát végző burkolók és kőművesek, valamint hogy példaképeket állítson a szakma jelenlegi és jövőbeli generációi elé.


Verdi: Aida - Koncertszerű előadás négy felvonásban, egy szünettel
Hírek
Verdi: Aida - Koncertszerű előadás négy felvonásban, egy szünettel
Már Kocsis Zoltán is fontosnak tartotta, hogy a Nemzeti Filharmonikusok programján szerepeljenek teljes operák – ennek köszönhetjük az emlékezetes Richard Strauss-produkciókat, valamint Schönberg Mózes és Áron című művének rekonstrukcióját (ez szintén Kocsis munkája volt).


Címvédés az Országos Fakitermelő Versenysorozat Döntőjében
Hírek
Címvédés az Országos Fakitermelő Versenysorozat Döntőjében
Szeptember 10-én már kora reggel minden adott volt ahhoz, hogy egy rendkívül jó hangulatú, izgalmas fakitermelő versenynek adjon otthont a Bábolnai Gazdanapok. A koronavírus-járvány után visszatérő, négy regionális fordulóval újrainduló STIHL Országos Fakitermelő Verseny döntőjében 7 pályán összesen 28 csapat mutathatta meg szakmai tudását két fordulóban.




Sportfavágók a Hungaroringen
Gép- és anyagújdonságok

Sportfavágók a Hungaroringen




Extrém sportfavágó verseny a FeHoVán
Gép- és anyagújdonságok

Extrém sportfavágó verseny a FeHoVán








Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság