A nyuszi lakhelye

Nyugdíjas tanár ismerősüktől került Károlyékhoz két hónapos korában az új-zélandi vörös kisnyúl, „aki” utolsóként már senkinek sem kellett. Annyit tudtak róla, hogy lány, Rozinak nevezték el, és úgy döntöttek, hogy a nyúlélet végső határáig szeretnék tartani házi kedvencként. Viszont lakhely kellett neki. A munka – amit elsősorban kéziszerszámokkal végzett – Károlynak örömet és kikapcsolódást jelentett, csakúgy mint Rozinak a végtermék, amit az elkészült lakóhelyén tett boldog vágtával nyugtázott.

Méretek

Az ól elől 140 cm, hátul 135 cm magas (a tető lejtése miatt), szélessége 140 cm, mélysége 60 cm. A belső tér kb. 2/3-a kifutó- és etetőtér, 1/3-a alvótér, előbbi 100 cm, utóbbi 40 cm széles. A földtől 10 cm-es magasságban szénatároló és „macskapihenő” található nyitott formában, 70 cm magasságban kezdődik a zárt tér, ahol a kifutó- és etető-, valamint alvótér található.

Anyagszükséglet

A vázszerkezet 45 mm-es fenyő oszlopokból áll. Az oldalsó borítás 20 mm-es fenyő lambéria. Az alsó szénatároló és pihenő 15 mm-es OSB lap, csakúgy, mint a tető alsó borítása. (A tetőszerkezet belső pontokon úgy rögzített, hogy az egész építmény nagy összsúlya miatt esetleges szállításhoz levehető legyen.) A tető külső borítása zöld kátrányzsindely. A két „szobát” elválasztó tolóajtó rétegelt lemezből, a padozat pedig 20 mm-es csontszáraz akácdeszkából készült. Károly a nagy ajtóhoz 15 mm-es kockarácsozatú galvanizált rozsdamentes dróthálót használt, belül a trágya számára 8 mm-es rácsozatú vastagított (2 mm-es drótból készült) rozsdamentes szitarácsot épített be. A széklettálca 1,5 mm-es króm-nikkel acéllemez. A vasalatok (zsanérok, húzózárak, kallantyúk) többségében eloxált réz színűek és rozsdamentesek. Kiegészítő anyagok: facsavarok, szögek, lamelló „kekszek”, tiplik, Mester zsindelyragasztó- és tömítő, valamint Henkel Pattex Expressz faragasztó.

Szerszámok

A leszabást, vésést, élek letörését Károly elsősorban kéziszerszámokkal végezte (kézi keretes- és pászítófűrész, marokcsiszoló, kézigyalu, véső, stb.) Az oszlopok felületi tisztítását és a padozati deszkák vastagolását gyalugéppel végezte, a léceket dekopírfűrésszel szabta méretre. Csavarozáshoz, fúráshoz akkus gépeket használt. Az oszlopok, deszkák éleit elsősorban kézigyaluval törte le, felsőmaróval kerekített éleket csak az ajtókeretnél és az ajtóknál használt.

A kivitelezés

Elsőként a vázszerkezetet állította össze, a két oldalsó létrával és az összekötő oszlopokkal kezdve. A szerkezet összeállítása során lamellós csapolást és csavarozást is használt, annak megfelelően, hogy oldalsó, alsó vagy felső, illetve belső térosztó elemet épített össze. A két oldalt összekötő hosszú elemeket mindkét végüknél 1-1 cm-re be is csapolta a függőleges tartóoszlopokba. A kétoldali létrás szerkezet hosszanti lábelemeit összekötő oldalsó elemeket lamellós csapozással rögzítette.

A nyitott alsó részen 10 centivel a föld felett van a 15 mm-es OSB-lapból készített szénatároló polc. Ez a 140 cm-es szélességével és 60 cm-es mélységével eltárol egy szabványos kockázott szénabálát, valamint még helyet ad egy tetszőleges kosárnak vagy doboznak, amiben a nyúllal barátságot kötött egyik macska szokott pihenni, mintegy „őrködik a nyúl felett”, de az esetleges „egérveszélyt” mindenképpen elhárítja.

A fenyő- és akácszerkezetet Károly festetlenül hagyta, egyrészt a nyúl miatt semmilyen anyagot nem akart használni, másrészt víz a szerkezeti elemeket nem éri.

Az egyszerűbb és pontosabb munkavégzés érdekében Károly az alsó és felső összekötő elemeket normál módon lamellózta a két-két lábhoz, a belső osztókeretet és a lábaknál a középső összekötő elemet pedig az általa használt „fél lamellós technológiával”. Ennek során az erre a célra kiválóan használható Henkel Expressz faragasztóval pontosan rögzíti a középső, vagy utólag beillesztett, összekötő/erősítő/vagy tartóelemet. Amíg tart egy kávészünetet, vagy más munkafolyamatot végez, fél óra, egy óra elteltével a rögzült elemet elől középen egy, hátul pedig a két széléhez közel két lamellóval rögzíti. Az így beillesztett lamelló kekszek fele kiáll, amit száradás után szintbe vág és csiszol. A végeredmény egy rusztikus hatású idegen csap, amelyet a régi szakik is használtak, csak sokkal nehezebben kivitelezhető kézi munkával.

A kész szerkezetbe először beillesztette a 2 centisre vastagolt száraz akácdeszkákat. Ezek első és hátsó hosszát 2-2 cm-el rövidebbre hagyta, hogy elöl, oldal és hátul a fenyővel közvetlenül a padozati rész ne érintkezzen. Ezeket a 2 cm-es részeket egy 2×3-as – szintén akác – léccel töltötte ki, amely így egy külön belső peremet alkot a padozat felett 1 cm-es magasságban és az esetlegesen néha a padozatra is kerülő nyúlpiszok nem érintkezhet közvetlenül a nedvszívóbb fenyő szerkezeti elemekkel.

A padozat bal hátsó sarkában Károly kialakított egy 20×30 cm-es részt 8 mm-es szitarácsból, a padozat ezen része alá pedig beépített egy krómnikkel acéllemezes tálcás fiókot a trágyának. A nyuszi megszokta ennek használatát és a potyadék legalább 95%-a itt távozik.

A padozat beépítése után Károly felerősítette a 20 mm-es oldalsó lambériaborítást, majd elkészítette a két teret (a kifutó- és etetőteret, valamint a „hálószobát”) elválasztó falat. A két tér közötti nyílást elhúzható ajtóval is le lehet zárni. Az alvótér – amelynek oldala mindenütt zárt deszkaborítású – télen telepakolható szalmával, amibe nagyobb hideg esetén be tud bújni a nyuszi.

Ezt követően elkészítette az ajtókat. Az ajtó keretét klasszikus kézi ollós csapolással készítette, és a ragasztott csapokat a régi fenyő konyhabútorokon látható tiplis idegen csappal erősítette meg. A keret középső osztóját az előbbiekben említett „fél-lamellós” technikával rögzítette, ami így illeszkedik a szélek idegencsapos stílusához.

A nagyobb teret teljes hosszában lehajtható ajtó zárja, amelynek két oldalsó része fémrácsos, közepén viszont egy kisebb, külön is nyitható, tömör fa ajtó van. Etetésnél ez utóbbit használják. A teljes rész lenyitásával pedig a nyuszi külön kiülő helyet is nyert. Az ajtók gombját Károly fenyőből esztergálta.