
Norbertéknek két fiuk van, akik idén lesznek 4, illetve 5 évesek. Imádnak kirándulni, rohangálni, mászókázni. Norbert maga is érdeklődik a saját testsúllyal végzett gyakorlatok iránt, így ezzel a játszótérrel mindenki vágya teljesült.
ALKOTÓ: Debella Norbert, Baja
Első feladat a tereprendezés volt, a harmincegynéhány éves japánbirs bokrokat gyökerestől el kellett távolítani, majd nagyjából szintbe hozni a területet. A ház ura ezután dolgozta fel a faanyagot, illetve készítette el vasanyagból a különböző méretű csöveket. Mivel először a faszerkezet készült el (darabokban), ahhoz kellett igazítania a betontuskók, valamint a betonba öntött kelyhek helyét.
A faszerkezetnél csapozást használt, 45 fokos támaszokat és különböző méretű tányérfejű csavarokat. A vas kapaszkodókat, korlátokat metrikus csavarokkal rögzítette oldalanként 2-2 ponton. A cél az volt, hogy az ő 100 kilós súlyát is elbírja a szerkezet.
Mivel a terület alapvetően homokos talajú, kellett egy keret, afféle szegély, ami benntartja a homokot és az arra kerülő más anyagokat. A szegély telepítésekor szembesült vele igazán, hogy mennyire lejt a telek, de az előző projektekből megmaradt téglák itt jó szolgálatot tettek. A szegélyhez méteres vascsöveket ütött le a földbe és kapupántcsavarral rögzítette őket. Az alapok helyét kőműves zsinórral mérte ki és igyekezett centiméteres pontossággal kijelölni a leendő oszlopok helyét. Az alapokat előtte vastag dróttal erősítette meg. A betont maga keverte, sóder és cement 4:1 arányában. A betont ezután 1,5-2 héten át napi többször locsolták, hogy megfelelően megkössön.
Ezek után következett az utolsó tereprendezés, ekkor Norbert vízszintbe hozta a homokot a szegélyen belül, geotextilt fektetett rá, hogy megakadályozza a gazosodást, végül rákerült az 5 cm szálhosszúságú műfű. A két utóbbi réteget úgy rakta le, hogy a kelyheknél + alakban kivágta az anyagot. Az első oszlopot önmagában kellett teljesen függőlegesbe hoznia, a többi darab szerencsére már adta magát. Az első oszlop letételétől kb 4-5 óra után a játszótér faszerkezetének nagyjából 90%-a már a helyén állt. Ezután következtek a létrák, a hegesztett vas kapaszkodók, mászókötelek. Utolsó simításként kerültek fel a hintakampók és a tornászgyűrűk.
10×10 cm-es lucfenyő gerendák adják a játszótér gerincét, kiegészítve 2,5×10 és 2,5×20 cm-es deszkákkal. A faanyagot Norbert egy kézi körfűrész, kalapács és véső segítségével dolgozta fel. A csaplyukakhoz 40 mm-es Forstner fúrószárat tett az állványos fúróba. A csaplyukak maradtak lekerekítve és hozzájuk igazította a csapokat, melyek sarkait vésővel kerekítette le. A faanyagot először felsőmaróval akarta lekerekíteni. Végül azonban inkább a kézi gyalu mellett döntött, melyet minden élen háromszor toltam végig, így meglett a falcolás. Kevesebb idő, kevesebb rendetlenség. A fát ezután égette, illetve drótkefével koromtalanította, majd lemosta. Ez a művelet gyakorlatilag kiváltja a csiszolást. Az égetés ráadásul ellenállóbbá teszi a fát a gombásodással, rothadással szemben. Természetesen mindemellett két réteg viaszos lazúrral is lekente. Barna színnel a játszóteret, mohazölddel a szegélyt. A szegély 5×15 cm-es pallóból készült.
A fém kapaszkodókat költséghatékonyság miatt Norbert maga készítette különböző átmérőjű csövekből, illetve laposvasból, mondván: legalább gyakorolja a hegesztést, ami nem erőssége. Hegesztett, salakolt, ismét hegesztett, amíg elégedett nem lett az eredménnyel. A vasanyagot aztán két rétegben gyerekbarát festékkel le is mázolta. Miután elkészült a játszótér összes darabja, némi türelemjátékkal össze is kellett őket legózni. Ehhez két akkus fúrót használt: a gyengébbikkel fúrt, a nagyobb nyomatékúval csavarozott. A mászóköveket, mászóhálót, mászókötelet, gyűrűket készen vásárolta.
A legnagyobb ellenség az idő volt, hiszen a projektet munkaidő után és hétvégén volt csak alkalma csinálni. Pl. a betontuskók kijelölése, a zsinórok kihúzása, a kelyhek beigazítása rengeteg időt vett igénybe. Szükség is volt a pontosságra, hiszen a faanyag adott volt. Norbert elégedett a végeredménnyel, mert az a bizonyos buborék a vízmértéken többé-kevésbé középre került. A darabok elkészítése sokáig tartott, az összeállítás viszont két-két délelőtt, délután alatt végbement. És tegyük hozzá: megérte minden percét, mert a gyerekek imádják. A szerkezet kellően stabil, sőt – minden pontja elbírja Norbertet is. Jó pár évig tudja majd használni a család.
Nehézségi fok: Az elemek némelyike súlyos, és sok aprólékos tervezést igényel.
Időigény: Ráérő időtől függ, de összességében legalább egy hét.
A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
következő oldal »
2026. március 5. 14:06
Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.