hirdetés
hirdetés



Teljes konyhafelújítás

Ötletek

Teljes konyhafelújítás

Nagyon kicsi volt Ágoston Tiborék nyaralójának konyhája, csak egy mosogatós alsó szekrény és egy vasasztal volt benne, nem volt elegendő egy négyfős család igényeinek.

Tibor először is papíron vázolta az elképzeléseit (felülnézeti ábrán és 3D-ben is), a leendő konyhabútort, annak méreteit, hozzáigazítva a villany- és vízkiállások leendő helyét.

Bontás, vezetékelés

Ezután kipakolta a bútorokat, illetve lecsavarozott minden fali szerelvényt. Bontókalapáccsal leverte a régi csempét, majd felrajzolta a falra az új kábelcsövek, kötődobozok, konnektorok, kapcsolók helyét, és horonymaróval kimarta őket. Becsövezte, rögzítette a fali dobozokat, majd bevakolta a csöveket és behúzta a villanyvezetékeket meg a földelést. A csaptelep fali kiállását szintén odébb kellett helyezni, ehhez Tibor szintén horonymarót használt.

Burkolás

Ezután lézeres vízszintezővel bejelölte a falicsempe legalsó sorának magasságát, alá a falra pedig ideiglenesen léceket csavarozott abból a célból, hogy a helyükön tartsák a csempéket, míg megköt a ragasztó. 10×20-as fózolt metrócsempét választott a falra, 2 mm-es fugával. Mikor minden falszakaszt leburkolt, tapadóhidat kent a padlóra, majd lerakta a padló burkolólapjait is. Száradás után kifugázta mind a fali csempék, mind a padlóburkoló lapok közét.

Szerelvények, bútor

A burkolás végeztével helyükre rögzítette a szerelvényeket és nekilátott a konyhabútor összerakásának (a tervek alapján lapszabászattól rendelte a bútorlapokat, a frontokat és egyéb szükséges alkatrészeket). A konyhabútor elkészültével a LED-világítást is felszerelte. Utolsó simításként a színre festett szegőléceket, illetve a fogantyúkat szerelte fel a bútorra.

Végül helyére került a tűzhely, illetve a hűtőszekrény is.

Anyagszükséglet

- habarcs

- vezetékek, dobozok

- csempe

- flexibilis csemperagasztó

- fugázóanyag

- konyhabútor

 

Szerszámszükséglet

- bontókalapács

- véső

- horonymaró

- lézeres vízszintező

- ütvefúró

- akkus csavarbehajtó

- fándli

- simítóvas

- spakli

- csempevágó

- sarokcsiszoló gyémántkoronggal

- kinyomópisztoly

- keverőszár

- vödör

- forrasztó

- csavarhúzók

 

Figyelem!

Aki nem ért a villanyszereléshez, a munkának azt a részét bízza szakemberre!

 

1. Az eredeti konyha kevés bútorral és divatjamúlt burkolattal, amelyet Tibor levert.

 

2. Ezután horonymaróval kivéste a falban az új csövek, kötődobozok, konnektorok és kapcsolók helyét.

 

3. Behelyezte a csöveket, rögzítette a fali dobozokat és természetesen a villanyvezetékeket is behúzta.

 

4. A következő lépésben levakolta az új csövek és dobozok hornyait és teljesen simára glettelte a falat.

 

5. Az új, nagyobb bútor miatt a vízcsap fali kiállását is odébb kellett helyezni, szintén horonymaróval.

 

6. Ezen a képen már minden újonnan beépített cső és doboz a helyén van, bevakolva, burkolásra készen.

 

7. A fali csempék első sora alá Tibor súlytartó lécet csavarozott a falba, hogy ne csússzanak le a lapok, míg meg nem szárad a ragasztó.

 

8. A falburkolás folyamata a metrócsempék viszonylag kis mérete miatt a szokottnál kicsit tovább tartott.

 

9. A fal lecsempézése után Tibor hozzálátott a hosszúkás csempelapokból álló padlóburkolat lerakásához.

 

10. A ragasztó megszáradása után eltávolította a fugakereszteket falról, padlóról, és letakarította a csempéket.

 

11. Ezután jöhetett a fugázás – majd a fugaanyag száradása után Tibor nekilátott a dugaszoló aljzatok és kapcsolók felszerelésének.

 

12. Végül a lapszabászattól megrendelt bútorlapokból testet öltött a konyhabútor – amit használatba is vettek.

2019. január 28. 9:24




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
A legegyszerűbb DIY konyhasziget
csináld magad
A legegyszerűbb DIY konyhasziget
A konyhasziget nagyon praktikus, főleg akkor, ha U-alakú konyhánk van. Pultként funkcionálhat, sőt, ha teszünk mellé két széket akár egy gyors reggelit vagy vacsorát is elfogyaszthatunk rajta.


Lakásfelújítás télen? Semmi sem lehetetlen
Szerszám-anyag
Lakásfelújítás télen? Semmi sem lehetetlen
Téved, aki azt hiszi, hogy otthonunk felújításába csupán a tavasztól őszig tartó időszakban vághatunk bele. Ha belső átalakításra adnánk a fejünket, számos olyan feladat van, amit a tél időszakban is elvégezhetünk, ráadásul a fő építkezési szezonon kívül még jelentős árengedményekre is számíthatunk – mondják az újHÁZ Centrum szakértői, akik összegyűjtötték azokat a munkálatokat, amelyeket a hónapokban is elvégez(tet)hetünk.


Csempével újulnak meg az asztalok
Ötletek
Csempével újulnak meg az asztalok
Egy kerti és egy erkélyen szolgálatot tevő asztalt is mozaikozással újított fel Móroczné Nyúl Judit Pécsett.


Régi ládák új köntösben
csináld magad
Régi ládák új köntösben
Régóta porosodik a padlásodon egy régi láda? Véletlenül kezedbe akadt egy kopott darab? Itt az ideje, hogy felújítsd és a lakás ékévé tedd! Nézzünk rá néhány remek példát!
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság