Új fejezet nyílt a lakáshitelezésben szeptemberben: ismerd meg az Otthon Start Programot!

Hírek

Új fejezet nyílt a lakáshitelezésben szeptemberben: ismerd meg az Otthon Start Programot!

Az Otthon Start Program vált a nyár főszereplőjévé a lakáshitelpiacon, szinte mindenki azt számolgatta, hogyan tudná kihasználni a legfeljebb 50 millió forintos, állami kamattámogatással felvehető kölcsönt. Az érdeklődés már a szeptemberi indulás előtt jelentős volt, az első hetek tapasztalatai alapján pedig kiemelkedő bővülésre számíthat a szektor. A Bank360 szakértői a lakáshitelpiac aktuális jellemzőit vették górcső alá.

Új finanszírozási formát dobott be a kormány július elején a lakáshitelpiacra, ami már az elindulása előtt jelentős hatást gyakorolt az ingatlanberuházásokkal kapcsolatos jogszabályokra, az ingatlanárak alakulására és a bankokat is versenyre késztette. Természetesen az Otthon Start Programról van szó, amely akár 50 millió forint államilag kamattámogatott lakáskölcsönt is jelenthet azok számára, akik az első saját ingatlanjukat szeretnék megvásárolni.

Olcsó hitel, rugalmas feltételekkel - nem csak fiataloknak

Az Otthon Start Program a kormány kommunikációja szerint elsősorban a fiatalokat célozza, illetve azokat, akik az első ingatlanjuk megvásárlása vagy felépítése előtt állnak. A részletszabályok azonban ennél megengedőbbek, felső életkori korlát ugyanis nincs, és a rendelet szerint az is első lakásvásárlónak számít, aki az igénylést megelőző tíz évben legfeljebb 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkezett lakóingatlanban. Az is felveheti a kölcsönt, akinek a tulajdonában lévő vagy már elidegenített tulajdonrész értéke nem haladja meg a 15 millió forintot.

Ezek alapján sokak előtt nyílt meg a lehetőség a vásárlásra. Akár olyan párok is felvehetik az Otthon Start lakáshitelt, akik 50-50 százalékban tulajdonosai a meglévő ingatlannak, és mivel bentlakási kötelezettség sincs, így akár befektetési célra is tudnak venni egy újabb lakást.

A hitel kamata legfeljebb 3 százalék lehet, ami jelentősen olcsóbb, mint a piaci hiteleké, ezeket jelenleg 6,5-7 százalékos kamattal lehet felvenni. A maximum felvehető hitelösszeg 50 millió forint, ami egy nagyobb családi ház megvételéhez még önmagában nem feltétlen elegendő, még a 10 százalékos önerővel kiegészítve sem. Ez az összeg azonban kombinálható más állami támogatásokkal, például a gyermekvállaláshoz kötött CSOK Plusszal, ami három gyermek vállalása esetén további 50 millió forint kamattámogatott kölcsönt jelenthet. A babaváró hitel is igénybe vehető, ami 11 millió forint kamatmentes hitellel járulhat hozzá a lakásvásárláshoz. Ha a gyermekvállalás nem opció, akkor a piaci hitelekkel is kombinálható az Otthon Start.

Az Otthon Start Program legfontosabb feltételei:

  • Kamat: fix, legfeljebb 3 százalékos ügyleti kamat a teljes futamidő alatt. Ez csak akkor változik meg, ha az igénylő elveszíti az állami kamattámogatást.
  • Maximális hitelösszeg: 50 millió forint.
  • Futamidő: legfeljebb 25 év.
  • Önrész: minimum 10%.
  • Ingatlan értékhatár: lakásvásárlásnál maximum 100 millió forint, lakóház, tanya és birtokközpont esetében maximum 150 millió forint a felső határ.
  • Négyzetméterár-korlát: legfeljebb 1,5 millió forint/m², mely az alapterületre vonatkozik (ennek a számítását az igénylő számára a lehető legkedvezőbben kell alkalmazni).
  • Igénylés kezdete: 2025. szeptember 1.

Berobban a piac szeptembertől?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbb közzétett, júliusra vonatkozó statisztikája még nem közöl adatokat az új hitelről. Júliusban összesen 142 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a háztartások, a szezonálisan kiigazított érték azonban ennél szerényebb volt, 120 milliárd forint, ami az előző hónaphoz képest megközelítőleg 10 százalékos visszaesést jelentett. A visszaesés magyarázható többek között kivárással is, hiszen július elején jelentette be a kormány az Otthon Startot, ami az alacsonyabb kamat, így az alacsonyabb törlesztőrészlet miatt sok igénylő számára lehetett vonzó lehetőség.

Január és július között a háztartások összesen 951 milliárd forint lakáscélú hitelre kötöttek szerződést, ami a 2024-es évben, ugyanebben az időszakban 780 milliárd forint volt, vagyis az Otthon Start nélkül is közel 22 százalékos volt a bővülés a felvett hitelösszeget tekintve. A szerződésszámokat tekintve ennél kisebb a mozgás, ami a lakásárak dinamikus emelkedésével is magyarázható: 2025 első hét hónapjában 48 329 lakáshitel szerződést kötöttek meg az igénylők, míg egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban ez a szám 45 212 volt. Az átlagosan felvett hitelösszeg 2024. júliusban 18,9 millió forint volt, idén azonban már 19,4 millió forint, június hónapban pedig a 20 millió forintot is átlépte. Az Otthon Start bevezetésével várhatóan még tovább emelkedik ez az átlag.

A kormány az első hét tapasztalatai alapján ötezer beadott igénylésről számolt be, ami jelentős bővülést jelentene, hiszen 2025 január-júliusában havonta átlagosan 6 904 darab lakáscélú hitelszerződést kötöttek az igénylők. A 6 904 darabhoz képest az egész hónapra vetített 20 ezer szerződés 189,7 százalékos emelkedést jelentene, de még abban az esetben is 45 százalékos lenne a növekedés mértéke, ha csak az igénylések felét bírálnák el a bankok pozitívan.

A jelenleg futó állami támogatások eredményei alapján a szeptembernél még erősebb számokat hozhat az október. A babaváró hitel és más népszerű állami támogatásnál jellemzően a bevezetést követő második hónap volt a legerősebb. Erre az Otthon Start esetében a hosszabb ügyintézési idő miatt egyébként is lehet számítani, valószínűleg sok szeptemberben beadott igénylésből októberben lehet aláírt szerződés. Az Otthon Start pontos eredményeiről így a következő hónapokban lehet majd pontosat mondani, az azonban már most biztos, hogy jelentős bővülést hoz a lakáshitelpiac számára.

Forrás: Bank360, fotó: shutterstock.com

2025. szeptember 18. 10:51





EZT IS Ajánljuk
Superbrands-díjas az Ariston Thermo
Gép- és anyagújdonságok
Superbrands-díjas az Ariston Thermo
A magyarországi leányvállalat ezzel megelőzte az olasz anyacéget.


Gömböt fúrunk
Ötletek
Gömböt fúrunk
Fa díszgömb elég gyakran kerül bútorok, korlátok, stb. végére, tetejére. Íme a tippünk, hogyan fúrjuk ki.


Készüljünk a tavaszra: magaságyás az udvarban
csináld magad
Készüljünk a tavaszra: magaságyás az udvarban
Egyre népszerűbbek a magaságyások, amelyek művelése során nem kell hajolgatnunk. Készen vásárolt változatok is kaphatók, de ha magunk ácsoljuk őket, akkor pontosan olyan méretű és formájú darabok kerülnek ki a kezünk alól, amilyeneket szeretnénk.


Rendhagyó kiállítással ünnepel a 250 éves BÁV
Hírek
Rendhagyó kiállítással ünnepel a 250 éves BÁV
Rendhagyó kiállítás keretében ünnepli születésnapját a legrégebben jogfolytonosan működő magyar pénzügyi vállalat. A BÁV jogelődjét még Mária Terézia alapította, ez az eredeti dokumentum is megtekinthető, akárcsak a magyar koronázási palást egy darabja. A kiállítás széles körű összefogás keretében valósult meg, hazánk öt legnagyobb múzeuma működött közre.








Fenyőtalp helyett
csináld magad

Fenyőtalp helyett








Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság