hirdetés
hirdetés



Visszapattanás előtt az építőipar

Hírek

Visszapattanás előtt az építőipar

A lakásépítések számának csökkenése ellenére, a kamatok mérséklődése, az építőanyagárak normalizálódása és az új Otthonfelújítási Program közvetlen és közvetett hatásai miatt pozitív fordulatban bízik a Mapei Kft.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024. első negyedévében 23 százalékkal kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban, az építési engedélyek száma pedig 9,3 százalékkal maradt el a 2023. azonos időszakától.

„Az épített lakások számának csökkenése riasztónak tűnhet elsőre, azonban az építési engedélyek számának alakulása a lassulás ütemének mérséklődésére utal” – mondta Markovich Béla ügyvezető.

A szakember kiemelte, hogy a lakásépítési engedélyek számának csökkenése ellenére a piac fokozatos stabilizálódására számít. A mérsékelt kamatszint hatására néhány lakásépítő cég már megkezdte a beruházásokat. Véleménye szerint ebben a helyzetben élénkülni fog a lakossági kereslet, valamint a befektetési célú lakásvásárlások.

roof-truss-3339206_1280.jpg

Emellett az új Otthonfelújítási Program hatására a felújítási piac élénkülésére lehet számítani, mert az energetikai korszerűsítési támogatások további felújítási munkálatokat generálnak. Például egy fűtéskorszerűsítést követően gyakran kerül sor fürdőszoba- és konyhafelújításra, vagy más nagyobb beruházásra.

„A lakásfelújítások terén egy hétmilliós projekt esetén a tulajdonosnak csupán egymillió forintot kell saját zsebből kifizetnie, a fennmaradó összeget az Otthonfelújítási Program fedezheti. Ennek köszönhetően jelentős mozgástere marad az ingatlantulajdonosoknak további felújítási munkák elvégzésére, például fürdőszoba-átalakításra, teraszépítésre vagy akár egy egyszerű festésre. Ez minden bizonnyal hozzájárul a piac további élénküléséhez.”

Az építéseknek és a felújításoknak egyaránt jót tesz, hogy az építőanyagárak mára normalizálódtak, és bár csökkenésre nem lehet számítani, várhatóan nem is nőnek számottevően a következő időszakban. Mindezen folyamatok enyhítik a lakásépítések csökkenésének hatásait, fékezve az építőipar lassulását.

Visszapattanásra azonban Markovich Béla szerint a kamatszint további csökkenése és az Európai Uniótól érkező források után újrainduló állami beruházások hatására lehet számítani, ha nem idén, akkor jövőre.

Fotó: Pixabay

2024. május 14. 10:58




hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Az építőipari piaci bizonytalanság veszélyeire figyelmeztetnek
Hírek
Az építőipari piaci bizonytalanság veszélyeire figyelmeztetnek
Az építőanyag beszerzés körültekintő tervezésének fontosságára hívja fel a figyelmet a Mapei Kft., az építőipari piac bizonytalansága miatt.


Jelentősen bővülhet a női szakemberek száma az építőiparban
Hírek
Jelentősen bővülhet a női szakemberek száma az építőiparban
Egyre több nő dolgozik az építőiparban és úgy tűnik, a jövőben ez a tendencia folytatódhat.


Emelkedés várható az építőipari árakban
Hírek
Emelkedés várható az építőipari árakban
Az építőipar 1-2 éve megtorpanó fázisban van, az idei év második felére azonban szakemberek az iparág fellendülését jósolják, ami nem csak egy közel húsz százalékos emelkedést jelenthet az árakban, de jó eséllyel szakemberhiánnyal is szembe kell néznie az építtetőknek. A Budapest környéki agglomerációban már most nehéz ár-érték arányban megfelelő ingatlanhoz jutni, hamarosan azonban szinte lehetetlen lesz.


Szinte eltűntek az akciók az építőanyag-kereskedésekből
Hírek
Szinte eltűntek az akciók az építőanyag-kereskedésekből
Harmadára csökkent az akciót és promóciót indító építőanyag kereskedések száma 2021-ben, derült ki a Mapei próbavásárlás kutatásából. A csökkenés oka az építőanyagárak kiszámíthatatlansága mellett a megnövekedett kereslet.

hirdetés














Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság