hirdetés
hirdetés



A hőszigeteléssel becsomagolom a házat, és megjelenik a penész!

Hírek

A hőszigeteléssel becsomagolom a házat, és megjelenik a penész!

Gyakori kijelentés, sokszor találkozunk vele, de mi az igazság? Az épületeken belül keletkezett pára 93-95% - a szellőztetés útján távozik az ún. „egészségügyi szellőztetés” alkalmával.

Egészségügyi szellőztetésnek nevezzük azt az 1-3 perces kereszthuzatot, amely során tulajdonképpen átszellőztetjük a lakást, házat. Ezzel nem „hűtjük ki” a drága fűtéssel felmelegített épületet, hiszen a falazat át van melegedve és ennyi idő alatt nem hűl ki. Ekkor csak a felhalmozódott pára távozik, amelyet azzal termelünk, hogy főzünk, mosunk, fürdünk.

A maradék 5-7% a falazaton keresztül szeretne kijutni.  

mapei2.jpg

Tény, hogy a polisztirol szigetelésnek nagyobb a párafékező tulajdonsága, mint az ásványgyapoté. Tehát elmondhatjuk, hogy az ásványi szigetelés jobban „szellőzik”, mint a polisztirol. Azt azonban semmiképp sem mondhatjuk, hogy ha polisztirollal szigetelünk, akkor teljesen lezárjuk a falakat, és mindenképp jön a penész. Az az 5-7% távozni fog a polisztirolos rendszeren keresztül is.

Ha a homlokzatunkon nincs hőszigetelés, a falak hidegek lesznek, azonban a fűtés hatására a légköri pára meleg, és a meleg pára a hideg falakon fog lecsapódni. A leghidegebb falazati pontok pedig a sarkok. Ott fog a legtöbb lecsapódni, és rövid időn belül megjelenik a penész.

mapei3.jpg

Másik eset, ha van megfelelő vastagságú hőszigetelésünk és szellőztetünk is, nincsenek áthűlő falak, nincs páralecsapódás, ami azt jelenti, hogy nincs penész.

Válassza a Mapetherm rendszerek közül akár az EPS, akár a Grafit, akár az ásványi megoldásokat, ha még a szellőztetésre is ügyel, minden rendben lesz!

A hőszigetelési rendszerünkről minden információt megtalál itt: hoszigeteles.mapei.hu (x)

2020. július 31. 8:10




hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

EZT IS Ajánljuk
A fiatal építészek jelentős hatással vannak mindennapi életünkre: őket díjazta a Mapei
Szerszám-anyag
A fiatal építészek jelentős hatással vannak mindennapi életünkre: őket díjazta a Mapei
A fiatal építészek újító gondolkodásukkal nemcsak a városképet, hanem a mindennapi életünket is alakítják. Ezt a szemléletet ismerte el a Mapei Kft., amikor a „Mapei rendszerek az építési álmok megvalósításában” diplomadíj pályázat keretében a legtehetségesebb pályakezdő tervezőket jutalmazta.


Gyors felújítás falpanelekkel: így lesz tartós a végeredmény
Ötletek
Gyors felújítás falpanelekkel: így lesz tartós a végeredmény
A falpanelek egyre népszerűbbek a lakberendezésben, hiszen gyorsan felhelyezhetők, tiszta munkát tesznek lehetővé, és látványos hangsúlyt adnak egy-egy falnak. A PVC, SPC vagy merev LVT burkolatok ma már otthonokban, irodákban és üzletekben is gyakran megjelennek. A tartós és esztétikus végeredményhez azonban elengedhetetlen a megfelelő ragasztó kiválasztása.


46 éve épít a Mesterek Mestere
Ötletek
46 éve épít a Mesterek Mestere
Varga Ferenc, szekszárdi burkoló szakember nyerte el a Mesterek Mestere 2018. Díjat.


Miért ne spóroljunk a megfelelő alapozással
Szerszám-anyag
Miért ne spóroljunk a megfelelő alapozással
Hogyan akadályozható meg a beltéri falak penészesedése hosszú távon? Az energia-árak emelkedésével egyenes arányosságban növekszenek a hőszigetelési munkák is. Íme, ennek a három felújítási területnek a buktatói a Mapei tollából, vagyis mire figyeljünk oda!

hirdetés




A dryvit-rendszer fogásai
Szerszám-anyag

A dryvit-rendszer fogásai










Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság