Ilyen hatással lesz a CSOK az építőiparra

Hírek

Ilyen hatással lesz a CSOK az építőiparra

Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője bemutatta az építőanyag kereskedelmi hálózat Őszi Trendriportját, amely CSOK lendületben az építőipar! címmel jelent meg.

Céljuk, hogy átfogó képet adjanak a Családi Otthonteremtési Kedvezményről a családok számára, miközben felhívják a figyelmet a támogatási forma előnyeire és hátrányaira, hiszen az életkezdő, fiatal- és nagycsaládosok fontos vásárlói a hálózatnak.

A CSOK hatása az építőiparra

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény 2015-ös bevezetése nagy hatást gyakorolt az építőipar egyes szegmenseire és a családok életkörülményeire is. Az újHÁZ Centrum őszi, a CSOK kérdéskörével foglalkozó Trendriportjából kiderül, hogy az építőipari növekedés nem azonnal, hanem a komplex állami ösztönzőcsomag bevezetését követően, 2016-ban indult meg. Akkor ennek első jeleként a kiadott lakásépítési engedélyek száma rohamosan nőni kezdett, de az új lakások építésének száma továbbra is elmaradt az ideálistól.

building-768815_1280.jpg

- Ebben közrejátszott a gyártók átmeneti kapacitáshiánya mellett az ágazatban dolgozó szakképzett humán erőforrás akár 80 ezer főt is meghaladható hiánya is – mutatott rá a tanulmány budapesti bemutatóján dr. Rázsóné Szórády Csilla cégvezető. Hozzátette: a KSH adatai szerint azonban a lakóépületekből származó termelések csupán egy kisebb részét jelentik az építőipari termelésnek, a becslések szerint az építőanyag-gyártók és az építőanyag-kereskedések összforgalmának csupán 15-30%-a tudható be a CSOK és az 5%-os áfa együttes hatásának.

- Az Újház Zrt. forgalmi adataiból egyértelműen látható, hogy míg 2015-ben az eladások 12 százalékát tudtuk be a CSOK hatásának, addig 2016-ra ez a mutató már 21 százalékra nőtt, 2017-ben és 2018-ban pedig 24, illetve 23 százalékra volt tehető – húzta alá.

Kik lesznek az állami támogatások nyertesei?

Az idei évben bevezetett falusi CSOK a használt ingatlanok piacát hivatott felpörgetni az úgynevezett preferált településeken. Az újHÁZ Centrum által végzett ágazati mélyinterjúkból kiderül, hogy az új állami ösztönző nagy nyertese Pest és Fejér megye lehet, kiegészülve a Balaton-parti preferált településekkel.

- Fontosnak tartjuk ugyanakkor felhívni a figyelmet arra is, hogy a kedvezményes lakásáfa kivezetése várhatóan rendkívül érzékenyen érinti majd a falusi CSOK-ot igénybe vevőket, ugyanis az 5 százalékos áfa 27 százalékosra történő visszaemelése 22 százalékkal csökkenti az idén felvett támogatás értékét – tette hozzá dr. Rázsóné Szórády Csilla.

A CSOK és a hozzá kapcsolódó további állami ösztönzők ugyanakkor nemcsak az építőiparra hatottak jelentős mértékben, de átalakították a lakás- és hitelpiacot is.

- A kereslet az ingatlanpiacon az egekbe szökött, amelyre a kínálati oldal folyamatos és intenzív áremeléssel válaszolt – mutat rá a cégvezető. Az MNB adatai is ezt támasztják alá: átlagosan 70 százalékos áremelkedés történt 2015 és 2018 között a lakáspiacon, az árszínvonal-változás pedig a fővárosban (+70%), Pest megyében (+45%) és Komárom-Esztergom, Fejér, valamint Veszprém megyében volt a legmagasabb (+43%).

Érdekes ugyanakkor az is, hogy a CSOK bevezetése óta folyósított lakáshiteleknek csupán 10-15 százaléka volt köthető valamilyen államilag támogatott hitelkonstrukcióhoz. Azaz továbbra is a használt ingatlanokra felvehető lakáshitelek dominálnak a piacon.

Ez vár a CSOK-ra rövid és hosszú távon

- Prognózisunk szerint rövid távon a jövőben továbbra is növekednek majd az építési költségek és a telekárak is, a piac azonban 5-10 százalékos árnövekedésnél többet nem fog tudni elviselni – magyarázta az újHÁZ Centrum vezetője, aki szerint a kedvezményes lakásáfa kivezetése nehéz helyzetbe hozza mind az építtetőket, mind pedig a kivitelezőket. Úgy véli, a drágulást csupán kismértékben tudják majd áthárítani a vásárlókra, így számukra ez jelentős mértékű profitkiesést indukál majd.

A Trendriport megállapításai szerint hosszú távon a CSOK költségvetési terhe várhatóan folyamatosan csökkenni fog, a témában végzett korábbi kutatásokra támaszkodva kijelenthető, hogy akár 2040-ig is alkalmas arra, hogy egyrészről kedvezően alakítsa a demográfiai folyamatokat, másrészről pedig hogy pozitív hatást gyakoroljon a hazai ingatlanállomány megújulására.

- Ez különösen azért fontos, mert hazánk regionális szinten is a legalacsonyabb adatokkal rendelkezik az elöregedő ingatlanok megújulását tekintve, amely a CSOK bevezetése előtti időszakban csupán 0,2 százalék körüli volt és 2015 óta is csupán egy lassú növekedést generált – mutatott rá. Éppen ezért az építőanyag-kereskedelmi hálózat elengedhetetlennek tartja az állami ösztönzők körének kiterjesztését akár az olyan nemzetközi példák adaptálásával is, mint az átfogó bérlakás-építési program, továbbá kiemelten fontosnak tartják a kedvezményes lakásáfa fokozatos visszaemelését a drasztikusnak mondható kivezetés helyett.

2019. november 27. 10:48





EZT IS Ajánljuk
Keresletnövekedés és munkaerőhiány
Gép- és anyagújdonságok
Keresletnövekedés és munkaerőhiány
Ez jellemezte az építőipart 2018. első félévében.


Még mindig horribilis az építőipari kontármunkák kára
Hírek
Még mindig horribilis az építőipari kontármunkák kára
738 ezer forint az építőipari kontármunkák átlagos kára 2022-ben, 15 ezer forinttal kevesebb, mint tavaly. Enyhén javult, de továbbra is közepes az építőiparral szembeni általános bizalom.


Fordulatot ígér az új CSOK
Gép- és anyagújdonságok
Fordulatot ígér az új CSOK
Az építkezők-felújítók kétharmada hasznosnak tartja az új CSOK-ot.


Nem könnyű most napelemes kivitelezőt találni
Hírek
Nem könnyű most napelemes kivitelezőt találni
Versenyt fut az idővel az a több tízezer család, amelyik 100 százalékos támogatást nyert az energia-korszerűsítési pályázatokon. Hiába nyílt meg újra a pénz lehívását lehetővé tevő internetes felület, a kifizetés még mindig nem indult el. Számos kivitelező korábban jó előre bevásárolt napelemekből, inverterekből, hőszivattyúkból: ezeknek az ára azóta csökkent, így értékvesztést kell elkönyvelniük a pályázatok elhúzódása miatt.








Ne égess, komposztálj!
Gép- és anyagújdonságok

Ne égess, komposztálj!








Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság