Gyors kézifűrészek

Szerszám-anyag

Gyors kézifűrészek

Kisebb erőkifejtéssel, gyorsabban és nagyobb hatásfokkal tudunk dolgozni a mai kézifűrészekkel. Ezt az utóbbi években végrehajtott apró, de lényeges ergonómiai és a hatékonyságot javító változtatások tették lehetővé.



Az ergonómiailag helyesen megtervezett markolat egyrészt sokkal nagyobb hatásfokú erőátvitelt tesz lehetővé, másrészt jócskán megkönnyíti a fűrészlap irányítását. A mai, modern pengékben pedig nem csak az a pláne, hogy egy helyett kétoldalt vannak élezve, hanem hogy sok esetben a fűrészlap fémjét a pengénél még egy kicsit utókeményítik is, ami növeli a szerszám élettartamát. A technika legújabb vívmánya a vágófelület súrlódását csökkentő teflonbevonat ennek a csak most terjedő újdonságnak egyelőre vegyes a fogadtatása, egyesek szerint így már-már tökéletes a munka, mások szerint nem is érzékelhető a különbség a bevonat nélküliekkel szemben.

Gyorsan vagy szépen?

A vágás gyorsasága nem egyedüli szempont. Ha ugyanis a fűrészelés gyorsasága túllép egy bizonyos határt, sokkal kevésbé tudunk odafigyelni arra, hogy ne szakítsunk ki egy-egy vastagabb farostot. A "villám-fűrészeket2 ezért inkább a gyalulatlan faanyag durva megmunkálására használhatjuk. Az érem másik oldala az, hogy a nagyon tiszta vágás produkálásához viszont türelem is kell.

TIPP: Ha nagyfogú fűrészünk van, akkor úgy kezdjük vele a vágást, hogy éle minél hosszabb vonalon érintkezzen a fával (tehát ne a gerenda vagy deszka élét, hanem lapját kezdjük el vágni), így elkerülhetjük, hogy nagyobb rostokat tépjen ki a faanyagból, ráadásul könnyebben tarthatjuk a vágásvonalon.

KÉZIFŰRÉSZEK ÖSSZEHASONLÍTÓ TÁBLÁZATA
  MÁRKA ALKALMAZÁS HOSSZMÉRET MARKOLAT
kézifűrész 1 Stanley Jet Cut 500 Kézifűrész pontos vágáshoz 500 mm műanyag
kézifűrész 2 Stanley Jet Cut 15-288 Kézifűrész pontos vágáshoz 380 mm műanyag
kézifűrész 3 3Eichen 500; Rétegelt falemezhez, gyalult és gyalulatlan fához, deszkához, léchez 500 mm fa
kézifűrész 4 3Eichen 400 Deszka, facölöp, impregnált fa gyors vágásához; 400 mm "kétlyukú", műanyag
kézifűrész 5 3Eichen illesztőfűrész Gérvágóhoz, mindenfajta fához 300 mm fa

A mai fűrészkínálatban a hagyományos és kétoldali, valamint barakuda élezésű és utókeményített fogfajtákat egyaránt megtalálhatjuk.

A klasszikus kézifűrészek fogait még a hetvenes években is egyenként fenték mindig ugyanazon az oldalon, és valamennyit ugyanabban a szögben. A modern pengéket viszont kétoldalról fenik, a hegyük pedig keményített ezt a fém kékesfekete színéről ismerhetjük fel, vagy a HP betűjelzésről (ez a hard point, azaz kemény fog rövidítése). Az így elért gyorsabb vágásnak persze megvan a hátulütője: a keményített fogakat nem lehet utólag élezni. Vigasztalhat bennünket, hogy jó esetben erre nincs is szükség, mert az ilyen fűrészek élettartama általában a klasszikus élek hat- nyolcszorosa. Létezik olyan fűrész is, amelynek fogait három síkban is megélezik (a fűrészfog hegyét még egyszer ferdén lecsiszolják). A gyártók egy része ezt a fajta élt egy ragadozó hal, a barakuda nevével hozza forgalomba.

 

 

 

2006. október 2. 12:48





EZT IS Ajánljuk
Biztonságos biciklitároló készítése
Szerszám-anyag
Biztonságos biciklitároló készítése
A többség egészen addig kerékpározik, míg nem lesz nagyon csípős a hideg. De a kerékpárokat addig is és azután is tárolni kell valahol – lakásban, melléképületben vagy garázsban. Íme egy ötletes megoldás.


2018 legjobbjai
Ötletek
2018 legjobbjai
Az Ötlet Mozaik idei Építési bajnokságának eredményhirdetése.


Vicces képeket festett egy kutyagazdi a kerítésre
Ötletek
Vicces képeket festett egy kutyagazdi a kerítésre
Egy kreatív kutyagazdi úgy döntött, egy kis vidámságot csempész a járókelők mindennapjaiba.


A legegyszerűbb kerti zuhany
Kert-balkon
A legegyszerűbb kerti zuhany
Kánikulában minden hűsítő ötlet aranyat ér. Hát még ha gyors megoldást hoz! Márpedig nincs egyszerűbb Huszanyik Éva kerti zuhanyzójánál, ráadásul a hozzávalók is szinte biztosan megtalálhatók minden ház kamrájában, és majdnem annyi idő alatt készül el, amennyi idő alatt az alábbi írást elolvassuk.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2025

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság