hirdetés
hirdetés



Térnövelő trükk: tükörfal a szobába

Otthon-bútor

Térnövelő trükk: tükörfal a szobába

Tükröt nemcsak az előszobába, fürdőszobába vagy gardróbba tehetünk – különös, egyedi hangulatot varázsolhatunk vele a nappalinkban is! Néhány órás munkával, csekély anyagi befektetéssel, alapvetően megváltoztathatjuk lakásunk hangulatát.

Egy széles keretű, kisméretű tükörnek csak dekorációs jelentősége van. Kis szobába ne tegyünk széles keretű nagyméretű tükröt térnövelés céljából, mert éppen ellenkező hatást érünk el vele. Ugyanakkor jobb óvatosan bánni a keret nélküliekkel is, mert dísztelenségük előszoba-hatást válthat ki. Arra kell törekedni, hogy a tükrök minél inkább építészeti elemmé váljanak, hatásukban inkább ablak vagy falnyílás jellegűek legyenek.

Akár mindegyik falra tehetünk tükröt. Ez a dekoráción kívül a teret is növeli. A kisebb falfelületeken inkább az egymás fölé tett tükrök számát csökkentsük. Minden esetben legyen azonos a tükrök egymás közötti távolsága, és ne változtassunk az őket körülvevő keret távolságán sem.

Egyszerű, keskeny fakeretű tükröt (az ilyen típus a legolcsóbb) vásárolhatunk készen a lakberendezési áruházakban, de elkészíthetjük a fakeretet magunk is, utóbbi esetben nem kell alkalmazkodnunk a készen vásárolt elemek méreteihez.

A falra, a tükrök köré mi extrudált polisztirol díszlécet ragasztottunk és a fallal azonos színűre festettük. (A megmaradt falfesték egy részét használtuk fel, így ez nem volt külön kiadás.) A pillekönnyű polisztirol díszléc sokféle felülettel kapható a barkácsáruházakban és tapétaboltokban. Hossza általában 2 m, vízbázisú festéket, és ragasztót kell használnunk hozzá. Darabolását sniccerrel, vagy finom fogú fűrésszel könnyedén elvégezhetjük. A vágott végeket csiszolóvászonnal simítsuk le.

ÖM-tipp

Keverjünk a falfestékhez egy kevés fekete akril temperát, így sötétebb tónust kapunk. Egyszerre kis mennyiséggel kísérletezzünk, készítsünk színmintát, nézzük meg száradás után is.

Anyagszükséglet


- fakeretes tükrök

- extrudált polisztirol (pl. hungarocell vagy nikecell) díszléc

- vízbázisú ragasztó

- vízbázisú festék

- acél képszögek a tükrök felerősítéséhez

 

Lépésről lépésre

1. Tervezzük meg a keretek, tükrök helyét. Vízszintezővel rajzoljuk fel a falra a keret nyomvonalát.

 

2. Vágjuk méretre a díszléceket. Az illesztéseknél 45 fokban kell őket levágni, pl. gérládában.

 

3. Fessük be az összes díszlécet a fallal azonos színűre, így féldombormű optikai érzetét keltik.

 

4. Fessük be a tükör keretét is, egy tónussal sötétebbre. A tükörre előzőleg ragasszunk maszkolószalagot.

 

5. Kenjük be a díszléc hátoldalát gyors kötésű ragasztóval, és simítsuk a bordák közé a ragasztót.

 

6. Illesszük a díszlécet az előzőleg a falra rajzolt nyomvonalra és rövid időig erőteljesen szorítsuk rá.

 

7. Képszegekkel vagy tiplikkel szereljük fel a tükröket. Végül fessük át a díszléc és a fal találkozását.

 

8. És nemcsak megszépítettük, de vizuálisan meg is nagyobbítottuk a szobánkat!

2013. január 10. 12:37




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Íves célszerszám
Ötletek
Íves célszerszám
 Egy íves rész kellett megcsiszolnia szobafelújítás közben Vörös Péternek Siófokon. Miután a szabadkezes próbálkozás nem nagyon sikerült, rögtönzött célszerszámot készített.


Kárpitozott előszobabútor: saját tervezésű, kétrészes
csináld magad
Kárpitozott előszobabútor: saját tervezésű, kétrészes
Az előszoba legyen kicsi, de praktikus, ahol nemcsak a család cipői és kabátjai férnek el, hanem a betoppanó vendégekéi is.


Fogadjunk, hogy Ön is imádja otthonának ezt a helyiségét!
Szerszám-anyag
Fogadjunk, hogy Ön is imádja otthonának ezt a helyiségét!
A béke szigete, ahol esténként megpihenünk, feltöltődünk, egy hűvös nap után szinte újjászületünk… Igen, ez a fürdőszoba! Talán ez a leginkább kedvelt helyisége egy otthonnak, de az biztos, hogy a legkényesebb pontja is.


Dobjuk fel a lakást: falmintázó technikák
Otthon-bútor
Dobjuk fel a lakást: falmintázó technikák
A fő festési idény természetesen manapság is a nyár, de a lakásfelújítást ősszel-télen-tavasszal, azaz jó előre érdemes megtervezni. Cikkünkben két olyan faldíszítő mintázótechnikát mutatunk be – a szivacsozást és a márványozást –, amelyektől egész otthonunk felfrissül.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság