hirdetés



Jókedvre derítő tárgy: fessünk faliórát!

Otthon-bútor

Jókedvre derítő tárgy: fessünk faliórát!

Cikkünkben néhány olyan, gyönyörű üvegórát mutatunk be, amelyre méltán lehet büszke készítője. Tartson velünk, díszítse ön is szobáját hasonlóan egyedi darabokkal! Azt előre eláruljuk, hogy a munka nem nehéz, de vigyázat: a végeredmény dicsekvésre ösztönöz!

Óraszerkezet szinte minden hobbyboltban kapható. Igen sokféle alkotásba illeszthetjük őket, kerülhetnek fára, kerámiára, műanyagra (illetve mögéjük), mi egy-egy üveglapot választottunk.

Elsőként kerestünk egy megfelelő motívumot. Ha nincs kedvünk kitalálni, használhatjuk az itt bemutatottakat is, de a könyvesboltokban és interneten sok más tetszetős geometrikus vagy figuratív rajzot találhatunk.

Az üvegóra festését szobánk hangulatához igazítjuk, de a színek választásakor mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy – ellentétben a festett üvegablakokkal, asztali dísztárgyakkal – a falra akasztott időmérőn kevés az átszüremlő fény, kevésbé ragyog.

Mi épp ezért a falióra mellett készítettünk egy asztali változatot is, mert nem volt szívünk veszni hagyni a kislámpa csodás fényjátékát. (Az elhelyezésre persze ügyelnünk kell, az üvegóra ugyanis törékeny jószág.)


A kontúrok megrajzolásához tucatnyi kontúrfesték közül választhatunk, nincs lényegi különbség.

A kontúrok közötti terek kifestése előtt ki kell várnunk tizenkét óra száradási időt. A türelmetlenkedés egy elmaszatolódott folttal könnyen megbosszulja magát.

A motívumok színezéséhez használjunk vékony ecsetet és hétköznapi üvegfestéket.

Lépésről lépésre

1. Fektessünk pauszpapírt a kiválasztott képre. Pici ragasztóval, celluxszal rögzíthetjük is.

 

2. A motívumot ezután vékonyan, de bő tintával író tollal rajzoljuk át a pauszra.

 

3. A  rajzot vegyük le a sablonról és tegyük rá az óra üveglapját.

 

4. A vonalakat kontúrfestékkel rajzoljuk az üvegre, majd (12 óra múlva!) töltsük ki festékkel.

 

5. Száradás után az óraszerkezetet az üveg közepén levő lyukon átdugva rögzítsük.

 

6. A mutatókat pattintsuk a helyükre, és már csak ceruzaelemet kell illesztenünk a szerkezetbe.

 

Következhet a falra függesztés és a pontos idő beállítása.

A hozzávalók beszerezhetők: www.kreativhobby.hu

2012. augusztus 17. 14:07





EZT IS Ajánljuk
Sarokkihasználó előszobabútor
Otthon-bútor
Sarokkihasználó előszobabútor
Akárhány szekrényünk, polcunk, ládánk van, az előszobában mindig elkél a rakodóhely. Most azt mutatjuk be, hogyan használhatjuk ki ilyen célra a legjobban a sarkot, beugrót. Ez az ívelt változat bármilyen stílusú otthonban megállja a helyét.


Cipőtartó szekrény fenyőből
Otthon-bútor
Cipőtartó szekrény fenyőből
Nagyon kevés hely állt csak rendelkezésre Krizsán Nóráék (Hódmezővásárhely) apró előszobájában, ahol szerették volna rendezetten tárolni a cipőiket.


Diy gurolós kisasztal
Otthon-bútor
Diy gurolós kisasztal
Olyan jó állapotban volt a láda, hogy István is sajnálta volna, ha aprófaként végzi a kandallóban.


Előszoba-variációk: inspiráló galéria, arra az esetre, ha felújítást tervezel!
Otthon-bútor
Előszoba-variációk: inspiráló galéria, arra az esetre, ha felújítást tervezel!
Az előszoba és a kabátok, sálak, sapkák, táskák elhelyezésére szolgáló akasztós vagy polcos előszobaszekrény az, aminek látványával először találkoznak a látogatóink. Elsősorban az a fontos, hogy rendezett legyen, de a forma sem mindegy. Felvonultatunk pár érdekes példát.




Stencilezett komód
Otthon-bútor

Stencilezett komód












Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság