Előszobai ötletek

Otthon-bútor

Előszobai ötletek

Előszoba ? elsőnek többnyire az ugrik be róla, hogy az a lakás névjegye. Ami a stílusjegyeket, színvilágot, hangulatot illeti, általában nem nehéz reprodukálni a lakásra jellemzőeket. Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogy az Ön otthona is megfeleljen minden elvárásnak.
A funkcionális berendezés, vagy az arányos térérzet megteremtése sok esetben gondot jelent. A legtöbbször ugyanis vagy túl sok van valamiből, vagy túl kevés. Ezért gyakran mostohán bánunk ezzel a helyiséggel, s így oda az első jó benyomás. Öt ilyen ?túl kevés ? túl sok? típusú problémát gondoltunk végig, s adunk ötleteket a megoldásukhoz.

Ha túl kevés a pénz
Egy kiselejtezett régi létra vagy a gyerekágy már használaton kívüli rácsa is megteszi polc gyanánt, ha felszereljük az ajtók fölé. A kabátokat vállfán vagy hajlított acélkampók segítségével akaszthatjuk fel rá, s a polc egyben bőröndtartó is. A mennyezethez rögzítés történhet egyszerű csillárhoroggal, sodort kötéllel, vagy esztergált ?fapogácsákkal?.

 
Ha túl kevés a hely
Hiába kaphatók szebbnél szebb előszobaszekrények, ha a rendelkezésünkre álló falfelület olyan kicsi, hogy nem férnek el rajta, ráadásul a falifogason a kabátok sem férnek el. Egy, a mennyezetről lelógatott láncnak sokkal nagyobb a kapacitása, mint egy-két fogasnak, hisz a láncszemekre különböző magasságokban akaszthatunk kabátokat. Egy régi esernyőből, vagy erősebb vászonanyagból némi varrással esernyőtartót is készíthetünk alá.
 
Ha egyáltalán nincs hely
Sok lakásban előfordul, hogy egyáltalán nincs falfelület a fogas számára, olyan sok az ajtó az előszobában. Ilyenkor fel lehet áldozni valamelyiket a kabátjaink számára. Ha keretbetétes az ajtólap, a betétet egyszerűen ki kell vágni, és a helyére lehet rögzíteni a tárolót. Íves háta készülhet hajlítható rétegelt lemezből vagy perforált lemezből, ha a helyiség használata szempontjából nem zavaró a perforációk miatti állandó áthallás és ?szellőzés?. Azzal azonban mindenképpen számolni kell, hogy a kabátok súlya megnöveli az ajtópántok terhelését, de a súlypontja változatlanul középen marad.
 
Ha túl sok a cipő, táska
Több tagú családban sokszor akadályversenyt jelent átbukdácsolni a levetett cipők, itt-ott elhagyott táskák halmán. Különösen kisgyerekes családokban lehet érdekes színfolt ez a cipő- vagy táskatartó pad. Lehet felhajtható ülőlapú és fiókos egyaránt. Az ülő alak nadrágrésze és feje tépőzárral rögzíthető a pad tetejéhez, ill. a falhoz, míg a felsőteste a tartórúdon lóg. Tölteléke formára vágott habszivacstömb vagy szivacstörmelék. Huzata lehet valamelyik családtag már nem hordott ruhája, cipője pedig méretre vágott szőnyegpadlódarab.
 
Ha túl magas, túl hosszú
Sokszor pont a túlzottan nagy méretek okoznak fejtörést, hisz az aránytalanul hosszú, keskeny, vagy magas tér kellemetlen benyomást kelt. Ezt optikai trükkökkel ellensúlyozhatjuk. Ha keresztirányban csíkos a padló, a hosszú oldalfalak világosak, míg a végfalak sötétek, az szélesíti és rövidíti a helyiséget. A mennyezetről belógatott keresztirányú kelméktől alacsonyabbnak és szélesebbnek tűnik a helyiség. Ily módon mellesleg a belógó gáz- és fűtéscsöveket is álcázhatjuk. A mennyezetre szerelt világítással pedig így különleges fény-árnyék játék érhető el.



hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Geometrikus minták az előszobában
Egészen más hangulatú lesz egy helyiség - ebben az esetben az előszoba -, ha kedvünkre való színekkel és mintákkal festjük ki. Mutatunk egy szép példát. Alkotó: Siketné Pásztor Nikoletta (Hajdúsámson)


Otthon-bútor
Előszobabútor raklapból
Minden lakásban vannak hiányzó bútorok, és szinte mindig vannak felesleges tárgyak. Aki ötletes, a felesleget átalakíthatja azzá, ami hiányzik.


Otthon-bútor
Stílusos polc a cipőknek
A családi házban örök probléma a cipők tárolása. Csernák Jenő Dabason elegánsan oldotta meg a dolgot: az előszobafal elé egy stílusban hozzá illő cipőszekrény került.


Otthon-bútor
Újjávarázsolt előszobafal
A régi, már-már kidobásra ítélt bútorok is újra életre kelhetnek, csak meg kell látni bennük a lehetőséget.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság