hirdetés
hirdetés



Csapszerelés 10 lépésben

Otthon-bútor

Csapszerelés 10 lépésben

Nincs olyan háztartás, ahol ne kellene csapot szerelni. Nem feltétlenül kell azonban szakembert hívnunk: a konyha vagy fürdőszoba csaptelepeit magunk is kicserélhetjük, felszerelhetjük, hiszen egy egyszerű csap cseréje 10-15 ezer forint, ha magunk szereljük, olcsóbb!
A szerelés előtt nem szabad megfeledkeznünk a gondos előkészületekről sem. Mindenképpen zárjuk el a vizet a lakásban, így elkerüljük a mesterséges tó kialakulását a konyhánkban. A lefolyóhoz készítsünk oda vödröt és felmosórongyot, mert attól hogy elzárjuk a csapot, még bőven folyhat ki víz a rendszerből. Bontsuk le a régi csaptelepet alulról felfelé haladva. Először a lefolyónál távolítsunk el minden régi alkatrészt. Miután mindent leszereltünk, jöhet az új csaptelep beszerelése.
 
A munka menete:

Szereljük össze a csaptelepet, ne hagyjuk ki a tömítést sem. Könnyen megfeledkezhetünk róla, de fontos a későbbi vízszivárgás elkerülése végett.

A menetesszár-szerű rögzítőcsavart jól húzzuk meg, hogy a csap stabilan álljon a mosogatótálon. A legegyszerűbb természetesen csavarhúzóval megszorítani.

Először kézzel, majd kulccsal is húzzuk meg a meleg, illetve hideg víz tömlőcsatlakozásait. Érdemes tényleg jól meghúzni, különben szivárogni fog.

A tömlők másik végét a vízvezetékhez kell erősítenünk, s ott sem hagyhatjuk ki a tömítést. A tömítések olykor hiányoznak a csomagolásból, erről gondoskodjunk külön.

A tömlők rövidek is lehetnek, ilyenkor toldást kell alkalmaznunk. A hosszabbító tömlődarabokat bármelyik barkácsáruházban beszerezhetjük.

A félig összeszerelt csapot állítsuk be, hogy egyenesen álljon. Az alsó rögzítéskor valakinek felülről is fognia kell, hogy ne mozduljon el.

A munkálatok következő lépése során először kézzel helyezzük fel a csapot és nyomjuk a telepbe, ameddig csak engedi a tömítés.

Az utolsó húzásokra használjunk fogót, de vigyázzunk a csapra. Tegyünk rá egy darab keményebb anyagot, hogy ne sérüljön meg fényezés. Mi egy darab dörzspapírt használunk fel.

Végül a tömlőket kössük rá a vízvezetékekre. Nehezen hozzáférhető helyen van, de figyeljünk oda, különben minden elázhat. Használjunk fogót és villáskulcsot.

Ezután már csak egy feladatunk van: száraz ronggyal töröljük tisztára és szárazra az egész lefolyórendszert, és készen is vagyunk.

2009. január 5. 10:07




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Négy kreatív kerti kiegészítő, ami megkönnyíti a locsolást
csináld magad
Négy kreatív kerti kiegészítő, ami megkönnyíti a locsolást
Közeleg a nyár és egyre gyakrabban számíthatunk a jövőben csapadékmentes, aszályos időszakokra. Ilyenkor jól jön néhány kiegészítő, amely megkönnyíti, hogy kerti növényeink vízhez jussanak.


Szerszám sem kell a felszereléshez: stílusos fürdőszobai csaptelep elérhető áron
Szerszám-anyag
Szerszám sem kell a felszereléshez: stílusos fürdőszobai csaptelep elérhető áron
Ezek a csaptelepek nem csupán jól néznek ki, de könnyű a felszerelésük is, hiszen Easy Fix rendszerüknek köszönhetően még szerszámra sem lesz szükséged.  


A kerti csap lehet szép is
Kert-balkon
A kerti csap lehet szép is
Kerti csap gyanánt egyszerű horganyzott cső állt ki a földből az udvaron Kiss Zoltánéknál Pápán, ezen volt egy sima csap. Zoltán úgy döntött, nézzen ki már szépen.


Légycsapda házilag: az internetezők szerint ez a módszer tényleg szuperül működik!
Kert-balkon
Légycsapda házilag: az internetezők szerint ez a módszer tényleg szuperül működik!
A legyek zavaróak és még az egészségünkre is veszélyt jelenthetnek. Ha úgy ítéled meg, hogy túl sokan vannak, készíthetsz légycsapdát ellenük házilag!






Az otthonodban ne a víz legyen az úr!
Gép- és anyagújdonságok

Az otthonodban ne a víz legyen az úr!


Víztakarékosság
Szerszám-anyag

Víztakarékosság


Felénk forduló fürdőfelszerelés
Gép- és anyagújdonságok

Felénk forduló fürdőfelszerelés






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság