
6. Itt a cserepek, bár nem téglavörösek ugyan, hanem sötétkékek, de teljesen egyformák. A csavar persze az elrendezésükben van – ugyan kinek jutna elsőre eszébe ennyi virágcserepet aggatni a falra? De ha másodjára is megnézzük, kétségtelenül érdekes megoldás, és beleég a retinájába mindenkinek, aki látta.

7. Ennek a virágnak nem a tárolóedénye a pláne, hanem az, milyen formájúra készítette a gazdája a terasz vagy szoba egyik belső sarkába szánt polcot. A szerkezet pofonegyszerű, hiszen összesen három deszkadarabból van összeábdálva, jobb felé lejtő vonalai miatt mégis mágnesként vonzza magára a tekinteteket.

8. Ezen a felülről készült felvételen egyáltalán nem látszik, milyen anyagú, formájú, méretű, színű és díszítésű a virág tárolóedénye. A hangsúly ugyanis a virágok szív formájú elrendezésén van. Az mondjuk valószínű, hogy vágott virágról van szó, hiszen élő virágot így beállítani combos feladat lenne.

9. Az biztos, hogy nem sokat lacafacázott a dizájnnal az, aki elkövette ezt a virágtartónak látszó tárgyat. Maga a virág, szegényke, egész jól bírja, ahhoz képest, hogy magaslati levegőt szív, és hogy szeles időben alighanem szédülés környékezi. Az is tény ugyanakkor, hogy a látvány egyedi, és aligha felejtjük el.

10. A betonból öntött kaspó felső részét szép, egyenletes körökben tekerte körül zsineggel a kézműves alkotó. A cselekedet nem vált se a kaspó, se a virág kárára, és egy ilyen egyszínű, világos háttér előtt a pink virág, a zöld levelek, a natúr szizál és a csukaszürke beton együtt szép színfoltja lehet a háznak, lakásnak.

A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
« előző oldal | következő oldal »
2026. május 27. 15:40
Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.