hirdetés



Raklapbútor

Kert-balkon

Raklapbútor

Olyan kreatív raklapbútort készített Rajna János Budapesten, amely kertbe is, de akár a lakásba is jó. A bútordarabok készítését a raklapok szétszedésével és az elemek megcsiszolásával, majd méretre vágásával kezdjük.

Az asztallaphoz a raklapok közepén (a deszkafelület alatt) található vastagabb megcsiszolt stafnifákról levágjuk az alsó léceket, majd a fölső végén keresztben megfelelő távolságra ragasztással és csavarozással rögzítünk 2-2 darabot. Ugyanezt a műveletsort elvégezzük a két elkészült oldallal, ezzel megadjuk az asztal vázszerkezetét. A stabilitás érdekében a lábak alsó egyharmadának magasságában szintén keresztben lábtartókat szerelünk fel. Ennek szélessége feleakkora, mint a fölső rögzítő kereté, így arányos, harmonikus megjelenést nyújt. Ezután az asztallap rögzítését szolgáló derékszögű fülek felszerelése következik a lábak által közrefogott részbe. A csavarokhoz egy-egy deszkát a keret fölé helyezünk, átjelöljük a helyüket. Először a csavarok méretének megfelelő lyukat fúrunk a deszkába, majd a felfelé eső résznél a csavar fejének megfelelő mélyedést készítünk, hogy a lap rögzítésére szolgáló csavarok be legyenek süllyesztve, így illeszkedjenek az asztal lapjának síkjához. Ezután az asztal lapjának középső részéhez összeválogatott és lecsiszolt deszkákat ragasztással egymáshoz illesztjük. A kerethez a széles, cseresznye árnyalatú deszkákat a széleknél 45 fokos szögben elvágjuk, majd ragasztással a középső részhez illesztjük. A deszkák szálirányára merőlegesen három deszkával – a két szélén és a közepén – ragasztással és csavarozással összeillesztjük az asztallap elemeit. Ez lesz az alja. A három deszka közé illesztjük a lábakra méretezett, a csavarokat rejtő deszkákat, hozzáméretezzük az asztallaphoz, majd csavarozással hozzárögzítjük. Ezek után lazúrozzuk és lakkozzuk a felületet. Az asztal lapja leszerelhető a lábakról, így a bútor keskenyebb ajtón is átfér.

Most pedig lássuk, hogyan készül a raklapfotel.

1. A fotel (és a pad) esetében az ülőfelületet készítjük el először. A deszkákat szorosan egymás mellé illesztjük, három helyen keresztbe tett deszkával fogatjuk össze.

2. A szélein a szorosan rakott deszkázatra merőlegesen a négy oldalára keretet készítünk.

3. Ezután a keretre a külső, oldalsó részein az ülőfelületre merőlegesen a lábakat szereljük fel, aminek felső része a karfa támasztéka is lesz.

4. Az asztalhoz hasonlóan a szék és pad esetében is az alsó egy harmadában szintén összekötjük a lábakat.

5. Következő lépésként a háttámla dőlésszögét adjuk meg úgy, hogy a hátsó lábakhoz rögzítjük, az ülőfelületnél a láb belső feléhez, míg a háttámlát tartó 2×2 cm-es lécet a tetején a külső részéhez és 10 centiméterrel a karfa magassága fölé engedjük.


 

6. Felszereljük az oldalára a támlaként szolgáló deszkákat. Ezután megépítjük a háttámlát egymástól egyenlő távolságra elhelyezett csiszolt deszkákkal.

7. Végül felszereljük a karfát, amelynek elején az éleket lecsiszoljuk. A kész bútort festjük, lazúrozzuk.

A szék és az asztal magasságától függően a garnitúra készülhet ebédlőbe vagy nappaliba, ritkábban, vagy sűrűbben deszkázva. Szivacspárnákkal tehetjük kényelmesebbé.

2016. május 19. 12:37





EZT IS Ajánljuk
Négy ötlet fatörzs és -rönk újrahasznosítására
csináld magad
Négy ötlet fatörzs és -rönk újrahasznosítására
Mihez kezdj a kivágott fa törzsével és rönkjével? Ahelyett, hogy tűzifaként használnád fel őket, adj nekik új életet és készíts belőlük bútort vagy otthondekort!


Csónakágy
Gyerkőc
Csónakágy
Miután a kisfiú kinőtte a kiságyat, kapott a születésnapjára a családtól egy olyan ágyat, amiben szívesen alszik.


Tippek tetőablak választáshoz
Otthon-bútor
Tippek tetőablak választáshoz
Csodálatos kilátás, rengeteg beáradó fény… és meleg? A nyári hőségben ez utóbbi nem tartozik a tetőablakok előnyös tulajdonságai közé. 


Praktikus tároló raklapból grillezéshez
csináld magad
Praktikus tároló raklapból grillezéshez
Számodra is gondot okoz grillezés közben, hova tedd a sütéshez szükséges eszközöket? A következő videó erre mutat egy ötletes megoldást!








Kerti kényelem
Kert-balkon

Kerti kényelem


Nosztalgikus csendélet
Otthon-bútor

Nosztalgikus csendélet






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság