hirdetés



Asztal és szék boroshordóból

Kert-balkon

Asztal és szék boroshordóból

Az ember nem szereti kidobni a régi, de jó anyagból készített tárgyakat, hanem elgondolkozik, mire használhatná őket. Az ötletelésből néha meglepően szép dolgok sülnek ki. Ifjú Péter például régi boroshordóból készített asztalt és székeket Felcsúton.

Első lépésként szét kell szedni legalább egy nagyobb méretű (kb. 400 literes) boroshordót. Az abroncsokat leütni, a dongákat leszedni a fenekekről (hordó eleje és vége). Ebből kapunk két leendő asztallapot, és annyi dongát, amennyiből a hordó állt, így megvan az anyagkészlet egy része az asztalhoz és székekhez.

Anyagszükséglet

- boroshordó

- 5×5 cm-es léc

- 2 cm átmérőjű farúd

- 1×0,5 cm-es léc

- tetőléc

- csiszolóvászon

- facsavar

- szög

- faragasztó

Az asztal elkészítése

1. A hordó fenekét részekre szedjük és faragasztó segítségével megerősítjük. Az immár asztallappá előlépett felületnek a ragasztó száradását követően mindkét oldalát lecsiszoljuk (amennyiben szükséges, előtte le is gyaluljuk). Ezt követően az asztallapot a széleken deszkánként csavarral is megerősítjük, illetve az alján egy plusz (1×0,5 centis) lécerősítést is kap – utóbbira azért van szükség, mert a faanyag még jelentős nedvességet tartalmaz és a száradásnál erősen vetemedne, illetve a deszkák mentén szétnyílna.

 

2. Amennyiben a fenék csaplyukas, úgy a lyukba tartozó dugót alaposan beverjük a helyére, de ezt megelőzően a lyukat és a dugót alaposan beragasztózzuk. A száradást követően a kiálló részeket levágjuk és az asztal lapjához csiszoljuk.

 

3. Az asztal lábai a hordó dongáiból készülnek. A négy lábat 2-2 csavarral fogatjuk az az asztallaphoz. A csavaroknak előfúrjuk a lyukakat és a csavarok fejének a helyét bemarjuk, hogy az asztal síkjába süllyedjenek (lásd 1 kép). A lábakat tetőléccel keresztbe egymáshoz is rögzítjük. A tetőlécet és a 1×0,5 cm-es lécet a hordó színéhez hasonló színre pácoljuk. Ezzel kész a boroshordóból készült asztal.

A székek elkészítése

4. A (bár)szék(ek) első két lábát 5×5 cm-es fa lécből és a 2 cm átmérőjű farúdból készítjük. A két lábat egyformára vágjuk, majd a tetején egy 2,5×2,5 cm-es darabot kivágunk, így teszünk a keresztléccel is, melyeket csapolással és ragasztással rögzítünk egymáshoz.

 

5. A lábtartónál a széklábat előfúrjuk és a méretre vágott farudat ragasztóval a lyukakba rögzítjük.

 

6. Az ülőfelületnél a hordó dongáit félbevágjuk és szeggel, illetve ragasztással egymáshoz erősítjük a szék szélességével (első láb keresztléce) közel egyező méretben. A ragasztó száradását követően egyenesre csiszoljuk, amennyiben szükséges, ezt megelőzően még gyaluljunk is rajta. Az ülőlap elkészültét követően, azt dongánként csavarral rögzítjük az első láb keresztlécéhez.

A két hátsó láb egész hordódongából készül, amelyeket felhasználás előtt lecsiszolunk, szükség esetén gyaluljuk is. A hátsó lábakat is keresztmerevítővel látjuk el, az egyik (1×0,5 cm-es)a lábak aljába (a dongák csínjába) kerül, a másik (tetőléc) pedig az első lábak keresztlécével egy szintbe. Mindkét keresztmerevítőt csavarral rögzítjük a dongákhoz, és a hátsó lábak felső keresztmerevítőjéhez az ülőlapot szintén dongánként hozzácsavarozzuk.

Ezt megelőzően az első és a hátsó lábakba lyukat fúrunk a keresztmerevítő rúdnak, melyet ragasztással és csavarral erősítjük a lábakhoz, így elkészült a szék is:

Ha több széket készítünk, végül szép kerti bútor áll a család rendelékezésére:

2014. december 23. 9:37





EZT IS Ajánljuk
Geometrikus polcrendszer LED-világítással
Otthon-bútor
Geometrikus polcrendszer LED-világítással
A 150×85 centis polcrendszer hat, különböző méretű és alakú polcüregből áll.


Tengerészláda a gyerekszobába
Gyerkőc
Tengerészláda a gyerekszobába
Kisfiának alakított át egy régi ládát ötletes játéktárolónak Weiss Pamela.


Babakanapé
Ötletek
Babakanapé
Első pillantásra nem gondolnánk, hogy a képen látható kanapé nem rendes méretű, hanem „csak” egy babaszoba bútora, annyi odafigyeléssel és aprólékos műgonddal készítette el Botfalusi Zoltán Kecskeméten, aki ismerőse kislányát szerette volna meglepni valami nem mindennapi játékszerrel.


A komód felújítva szép
Otthon-bútor
A komód felújítva szép
Régi álma volt egy ilyen fiókos komód Péter-Vercz Katinkának Kulcson. Csakhogy natúr helyett szürkét szeretett volna mindenképp.




Hordóból bútor
csináld magad

Hordóból bútor












Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság