Építsünk medencét!

Kert-balkon

Építsünk medencét!

Az egész család számára felfrissülést jelent a medencében való lubickolás, főleg ha azt magunk alkottuk meg. A fürdőzés persze csak akkor jó, ha a medence vize egészséges, áttetsző. Cikkünkben a készítést és a gondozást egyaránt bemutatjuk.

Egyáltalán nem ördöngösség egy ilyen medencét készíteni, amely a kertet is díszíti – jött rá Jova György, az itt bemutatott medence megalkotója. (Méreteket azért nem adunk meg, mert mindenki saját tetszése, illetve a rendelkezésre álló hely szerint készítheti el a saját változatát.)

A lefolyó, háromszor

A lefolyót ugyanúgy kell megcsinálni, mint egy fürdőkád lefolyóját (a víztisztító és a lefolyó nyílásait háromszor kell kivágnunk: először az oldalfalakba, másodszor a hungarocell bélésbe, harmadszor a fóliába – mindegyikbe természetesen csak azután, hogy végső helyükre kerültek).

Tetővel az igazi

A medence tetejét vékonyfalú vascsőből készítsük: a vascsövet enyhén boltívesre meghajlítva hegesszük egy ugyanilyen vékonyfalú csőből készült keretre, majd ezt a kész boltíves részt rögzítsük egy erre a célra készített fa keretre. Erre azért van szükség, hogy a medencét takaró fóliát legyen mihez fogatni. (A fólia közönséges fehér fólia.)

FIGYELEM, FONTOS!

Soha ne hagyjuk, hogy a gyerekek a medencében felügyelet nélkül játszanak! Takarjuk le a medencét, ha nem használjuk!

Lépésről lépésre

medenceépítés

1. Szintezzük ki a medence leendő helyét. Vágjuk méretre a gerendákat.

2. A gerendákat átlapolással, csapolással, valamint szögekkel vagy csavarokkal erősítsük össze.

3. Az elkészült alsó keretet deszkákkal padlózzuk le.

4. A sarokoszlopokat L vasakkal és átmenő menetes szárakkal, anyákkal rögzítsük.

5. A medence oldalához a méretre vágott oszlopokra szögeljünk deszkákat.

 

6. A fadobozt béleljük 2 centis, lépésálló hungarocellel, például ragasztóval és/vagy ragasztószalaggal rögzítve.

7. A fóliát tűzőgéppel rögzítsük a medence széléhez, majd rögzítsük rá a könyöklőt.

8. A faanyag és a hungarocell után immár harmadszor és utoljára vágjuk ki (és persze jól tömítsük) a víztisztító és a lefolyó nyílásait.

9. A víztisztító nem különbözik más medencék vízforgató tisztítóberendezéseitől.

10. A lefolyón túli vízelvezetés a legegyszerűbben természetesen slagcső segítségével történik.

11. Ezzel a lépéssel készen is vagyunk a medencénkkel. Engedjünk bele vizet.

12. A medence tetejéhez hegesszük a boltívesre hajlított vascsövet a fémkeretre.

13. A fémkeretet rögzítsük falécből összeállított keretre, s tűzzük ahhoz a fóliát.

14. A medencét kívülről burkoljuk lambériával, amelyet tetszés szerint festhetünk vagy pácolhatunk, de a kültéri favédelemről semmiképpen ne feledkezzünk meg.

építsünk medencét

Nem marad más hátra, mint élvezni a fürdőzés örömeit.

A medence gondozása

Noha nagyon sokféle kerti uszoda kapható, illetve készíthető, a feladatok, amelyekkel tisztán tarthatjuk a vizét, nagyon hasonlóak. Legfontosabb, hogy folyamatosan figyelemmel tartsuk az állapotát, hogy időben észrevegyük a kedvezőtlen változásokat.

Manapság a legtöbb házi medence vizét alapvetően vegyszerezéssel tartják tisztán, bár léteznek környezetkímélőbb megoldások, ezek még nem terjedtek el. Hogy milyen és mennyi kemikáliát kell a vízbe juttatnunk, az viszont sok mindentől függ. A levegő és a víz hőmérséklete, a strandolók száma és a medence környezete mellett a helyi víz minősége is befolyásolja, hogy milyen adalékanyagokra van szükségünk. Ha a medencét éjszakára lefedjük, kevesebb szennyeződés kerül a vízbe és reggelre kevésbé csökken a víz hőmérséklete.

Vízforgató, szűrő

A vízforgatók ugyan szűrőként működnek, összegyűjtve a víz(b)en úszó szennyeződéseket, ezzel csak fizikailag távolítják el a szennyeződéseket. Ehhez hasonlóan a „porszívózással” a medence aljára leülepedett algát, homokszemeket és egyéb szennyeződéseket tudjuk eltávolítani a megfelelő tartozékokkal.

A kémiai védelem fontos eszköze a – medencék tartozékai között sokszor megtalálható – pH-mérő készlet, mert ezzel tudjuk ellenőrizni a víz pillanatnyi állapotát. Az ideális érték 7,4; amennyiben a mi vizünk ettől eltér, azt korrigálni tudjuk pH-csökkentő, illetve pH-növelő szerekkel. A kompakt medenceápoló vegyszerekkel a kezdők is könnyen elkerülhetik a bosszantó problémákat. Kánikula idején és nagyobb esőzések után megnő az algásodás veszélye, csúszós részeket észlelünk a medence alján, oldalán. Minél magasabb a víz hőmérséklete, annál több időt kell szánni a tisztításra, annál hosszabb ideig kell a szivattyúval forgatni a vizet, mert nagyobb a szennyeződés veszélye. A klór szokásos adagját érdemes ideiglenesen megemelni, ha tudjuk, hogy sok fürdőzővel járó medence-partira készülünk.

ÖM-tipp

Mérjük meg hetenként a klórkoncentrációt és a pH-értéket! Az optimálisan beállított klórkoncentráció 0,6-1,0 mg/l között van, az ideális pH-érték 7,2-7,6 mg/l.

Klór nélkül is lehet

Érzékeny bőrűek és gyermekek számára fontos lehet, hogy klórmentes tisztítószerekkel kezeljük a medence vizét. A környezetükre figyelők is kereshetik a klórmentes készítményeket, megoldásokat. Ehhez legegyszerűbb választás az olyan granulátum, amely egyszerre tartalmazza az algaölőt és a tisztítószereket is.

Az egyik lehetséges klórmentes megoldás az oxigéntabletták alkalmazása. Ezek hatóanyagai a vízben aktív oxigént adnak le, amely oxidálja az úszómedence vizében lévő összes szennyeződést. Oxigénaktiváló szerrel együtt kell használni. Az oxigéntabletták kemény vízhez is alkalmasak.

Mit tegyünk, ha a víz zöldülni kezd?

Valószínűleg a szűrő telítődött a sok szerves szennyeződéssel. Öblítsük át a szűrőberendezést, állítsuk be a pH-értéket 7,2-7,6 közé. Nagyobb adagú, gyorshatású klórozással segítsük a víz tisztulását, a medence aljáról „porszívózzuk föl” az elpusztult és lesüllyedt algákat. Végül még egyszer öblítsük át a szűrőt.

És ha opálossá válik?

Bizonyára nagyobb volt a forgalom a medencében, mint általában. A fokozottabb használat után finom szövetanyagok lebegnek a vízben. Öblítsük át a szűrőt, állítsuk be a pH-értéket 7,2 és 7,6 közé. Használjunk pelyhesítő anyagot, a szűrőberendezést dolgoztassuk 6-8 órán át, aztán ismét öblítsük a szűrőt. Betétes szűrő esetén cseréljük ki a szűrőbetétet.

Jó, ha tudjuk

- A rosszul beállított pH érték, a túladagolt klórmennyiség az arra érzékenyeknél bőr- és szemgyulladást eredményezhet. Ügyeljünk a pontos vegyszeradagolásra, és ha lehetséges, álljunk át az oxigén tablettás víztisztításra.

- Ha nem tudjuk folyamatosan ellenőrizni a medencénk vizét, használjunk komplex vegyszereket, amelyek lassan, hosszú idő alatt ki hatásukat. (Ilyen pl. a Chlorlong Tabs, a Chlor Multitabs, Multiblock.)

A medence gondozásához speciális eszközökre van szükségünk

- a lefölöző hálóval a víz színén úszó szennyeződéseket távolítjuk el

- a vegyszeradagoló egyenletes vízminőséget biztosít

- a kefékkel az algákat lehet eltávolítani

- a „porszívó” a medence fenekéről tünteti el a lerakódott üledéket

- a teleszkópos könnyű nyéllel pedig egyszerűen használhatjuk az eszközöket a medence fenekén és távolabbi részein.

Ezek beszerezhetők például itt.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Kert-balkon
Művészasztal székekkel
Arcfestéssel és csillámfestéssel is foglalkozik Megellai Katalin Veszprémben. Ezért olyan székeket és asztalt szeretett volna, amelyek feltűnőek, és a célnak megfelelnek.


csináld magad
Hűtsd le magad: csodaszép kerti tavakat mutatunk
Bár a következő kerti tavakban megmártózni nem lehet, a látványuk mégis üdítően hat ránk. Nézd végig őket és gyönyörködj bennük! Lehet, hogy kedvet kapsz hozzá, hogy jövőre építs egyet!


Kert-balkon
A legegyszerűbb kerti zuhany
Kánikulában minden hűsítő ötlet aranyat ér. Hát még ha gyors megoldást hoz! Márpedig nincs egyszerűbb Huszanyik Éva kerti zuhanyzójánál, ráadásul a hozzávalók is szinte biztosan megtalálhatók minden ház kamrájában, és majdnem annyi idő alatt készül el, amennyi idő alatt az alábbi írást elolvassuk.


csináld magad
Süssünk-főzzünk a kertben: kültéri konyhák, sütögetők
Újra itt a nyár, indul a grillszezon. A kertben készített és elfogyasztott ételekben pedig a lángolt felszínükön és füstös ízükön kívül az is jó, hogy tudjuk: az általunk épített sütögetőn, kemencében, bográcsozóban készültek. Aki most készül építeni egyet, annak mutatunk néhány izgalmas variációt.








Gép- és anyagújdonságok

Utak és tévutak a tökéletes kerthez


Kert-balkon

Kerti kényelem






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság