Fal mellé parkolható hinta

Kert-balkon

Fal mellé parkolható hinta

Ezt a minimális helyigényű hintaállványt ajánljuk figyelmébe mindazoknak akiknek gondot okoz egy hinta állandó kerülgetése és helyhiány miatt már lemondtak az elkészítéséről.

Az ostoroson lakóDér Lajos unokái nagyon szeretnek hintázni, és nem is kicsi az udvar, viszont eléggé be van építve, és így gondot okozott, hogy hová tegye, mert egy többhintás állványnak elég nagy a helyigénye. Az egyedüli szabad terület a garázs előtti keskeny, de hosszú udvarrész; végül oda helyezte el a hintát, de itt meg kellett oldania, hogy az autó mozgását ne akadályozza. Így született az ötlet, hogy használaton kívül a fal mellé forgatja az állványt. 

A hintaállványt erős, 48 mm átmérőjű vascsőből készítette, hogy egyszerre hárman is tudják használni. Fő alkotóelemei: a két nagy A betű alakú láb, valamint az összekötő elem, amely a hintákat tartja. Az egyik A betű bebetonozva fixen a fal mellett, a másik kifordítás után a betonjárdába csavarral rögzíthető. A hinta egyik legfontosabb része az állványok és azokat összekötő, hintákat tartó vascső illesztése. Lényeges, hogy könnyen elforogjon és minél kisebb legyen a két cső között a hézag. Ez ugyanis nagymértékben befolyásolja a hinta stabilitását. A két cső illesztését nyertesünk az összehegesztés előtt egy kis csiszolással oldotta meg. (Nagyobb méretkülönbség esetén esztergálás is szükséges.) Ez a cső 30 cm hosszú és 41mm átmérőjű. A kifordítás után a két csatlakozó csövet stifttel is rögzíteni kell. Ez két szempontból is fontos: egyrészt megakadályozza a hintákat tartó összekötőcső függőleges mozgását a nagy lendülettel történő hintázás esetén; másrészt a hintaállvány párhuzamosságát stabilizálja és az összekötő cső vízszintjét is biztosítja. A stift furatának elkészítését a végszerelés fázisában az előzően vázolt szempontoknak megfelelően kell elvégezni. A stift min.6 mm-es átmérőjű legyen. 

A betonjárdába való rögzítés min. 12 mm-es átmérőjű műanyag tipli és a hozzávaló hatlapfejű csavarral történik. 

A hinta kifordítása, rögzítése egyszerű és kevés időt vesz igénybe, így nem okoz gondot a felállítása. Kifordítás után két csavarral a járda betonjába rögzítjük az állványt, majd a stifteket is elhelyezzük a furatokba és lehet hintázni. A hinta főbb méretei (bár ezt mindenki a saját igényhez igazíthatja: magassága 2,1m; szélessége 1,6 m; hosszúsága 3 m. 




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Gyerkőc
Hintaszarvas
Néha elég egyetlen apró, de fantáziadús extra, és a szép, de mindennapos tárgy helyett ötletes és vidám darab születik. Például hintaló helyett hintaszarvas.


csináld magad
Tedd mini oázissá a hátsó udvart: ötletes megoldások
Teremts mini oázist kertedben mindössze egyetlen délután alatt! Mutatunk hozzá néhány kreatív tippet!


csináld magad
Kerti hintaágy: az ebéd utáni kávéhoz
Ha a kert nyújt rá lehetőséget, az egyik szegletében érdemes hintaágyat kialakítani a család részére. Stefán István gyönyörű, természetes anyagokból készített egyedi alkotása nemcsak kényelmes, hanem sokféle növény is keretezi.


csináld magad
Játszótér otthon: te magad is megépítheted
Nem mindenki olyan szerencsés, hogy a játszótér közelében lakhat. Márpedig a gyerekek imádnak hintázni, csúzdázni. Egy egyszerűbb játszótér megépítése nem túl hosszú folyamat, ha van nagyobb kertünk, érdemes vele megpróbálkozni. Amire nagyon oda kell figyelni, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen! Olvasónk, Szivósné Haszák Marianna megmutatta nekünk, ők hogyan csinálták!




Gép- és anyagújdonságok

Sérülésveszélyes a hinta, visszaveszik












Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság