hirdetés
hirdetés



Játszóház az udvaron

Gyerkőc

Játszóház az udvaron

A babaház megépítése akkor fogalmazódott meg Szögi Jánosban, amikor Panna nevű unokája megszületett.

Érdeklődött ismerőseinél, kik tudnának adni egyszer használatos raklapot. Össze is jött annyi, amivel már el lehetett indulni. Első lépésként minden raklapot szétszedett, mert úgy sokkal egyszerűbb volt méretezni. Már el is kezdte volna az építést, amikor egy bútorgyártó asztalosüzem vezetőjénél járva meglátott egy, a szokásostól eltérő méretű raklapot. A raklap gerincét 3 db stafnifa talpra keresztben rászögelt gerenda alkotta. Rögtön lecsapott rá – abból lett a ház alapja.

A ház alapjául János végül a hosszúkás raklap gerincét használta fel.

 

Hajópadló gyanánt a bontott raklapokból kinyert deszkaanyag szolgál.

 

A négy sarokra 1-1 oszlopot rögzített alulról, hosszú facsavarokkal.

 

Az oszlopokat összekötő gerendák után kialakította a tetőszerkezetet.

 

A tető belécezése után – szintén lécekkel – kialakította az oromzatot.

 

Ezután rögzítette a kátránypapír tetőzetet.

 

A ház oldalfalait János 8 milliméter vastag OSB-ből készítette el.

 

A házon elől János teraszt, lépcsőt, valamint csapolt korlátot alakított ki.

 

A teljes faszerkezet – így az OSB-t is – több rétegben le lett festve.

A bababútor, ami jól illeszkedik a házikóba, a szomszédok ajándéka. A házikó virágtartót, valamint néhány díszítőelemet is kapott.

 

Az anyuka és nagymama nagy örömére a legnagyobb siker a nyitható oldal, amelyen János szúnyoghálós ablak is kialakított. Nyitott és csukott állapotában egyaránt fontos a megfelelő, biztonságos rögzítés.

Anyagszükséglet

- hosszú és normál méretű egyszer használatos raklapok

- 8 mm-s OSB lap a belső borításhoz

- szalagparketta a szoba padlójára

- vízbázisú festék

A ház méretei: 102,5 cm széles, 205 cm hosszú, 156 cm magas

2020. április 16. 7:14




hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Négy kreatív baba- és játszóház a gyerkőcök örömére
csináld magad
Négy kreatív baba- és játszóház a gyerkőcök örömére
Ha te is mindent megteszel gyermekeid kedvéért és barkácsolni is szeretsz, lepd meg őket egy babaházzal vagy játszóházzal! Négy kreatív ötletet mutatunk!


Kerti játszóház a gyerekeknek: még mini sütő is van benne
csináld magad
Kerti játszóház a gyerekeknek: még mini sütő is van benne
Olvasónk, Molnár Gábor egy szuper játszóházat, egy mini lakosztályt épített keresztlányának. A házikóban még egy élethű játéksütő is helyet kapott. Nézzük, hogyan készült!


Játszóvár a kertben: a gyerekek imádják
csináld magad
Játszóvár a kertben: a gyerekek imádják
Sok családban a gyerekeknek a karantén idején a játszótér hiányzott a legjobban. Sok családfő saját kezűleg varázsolt egyet a kertbe. Bemutatunk egy újabb megoldást.


Kerti faház építése: inspiráló ötletek, hogy akár már holnap elkezdhesd a munkát!
Kert-balkon
Kerti faház építése: inspiráló ötletek, hogy akár már holnap elkezdhesd a munkát!
Ki ne szeretne egy bájos kis faházat kertje egyik eldugott, békés sarkába? Ugye, hogy te is! Ne vesztegesd az idődet, nézd meg ezeket az ötleteket, hogy minél előbb elkezdhesd tervezni a saját kerti házikódat!

hirdetés














Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság