hirdetés



Átalakul az emeletes ágy

Gyerkőc

Átalakul az emeletes ágy

Mindössze egy kis fantázia, némi anyag a barkácsáruházból és egy pici kézügyesség kell ahhoz, hogy gyermekünk unalmas bolti emeletes ágyát álombútorrá alakítsuk. Ráadásul egy ilyen ágy gazdája örömmel megy majd aludni, nem lesz vita tárgya a lefekvés!

Azzal, hogy néhány (deszkából vagy rétegelt lemezből készített) keretet erősítünk az egyébként szinte standard formájú, kéz alól, használtan vásárolt emeletes ágyra – ja, és azzal, hogy átfestjük – teljesen megváltozik a gyerekszoba hangulata.

Méretre szabva

Az anyagszükséglet természetesen eltérhet a cikkünkben megadottól, attól függően, milyenek az adott ágy méretei. Az elemek formája azonban viszonylag egyszerűen leszabható, tekintet nélkül arra, hogy mekkorák.

A világos teret teremt

A színeket pedig úgyis mindenki a saját, illetve a gyerek(ek) ízléséhez igazítja – mindössze annyit javasolnánk, hogy ha lehet, maradjunk a világos árnyalatoknál, mert a gyerekszobák többsége viszonylag kicsiny, és a sötét színek nem tágítják a teret.

Utolsó simítások

Az asztalosmunka befejezése után minden fafelületet nézzünk át, a nyomokat, hiányosságokat, lyukakat töltsük fel fatapasszal vagy „folyékony fával” és gletteljük, majd egynapos száradás után alapozzuk le, végül pedig fessük be a megújított bútordarabot. Ezután már csak az évekig tartó nyúzópróba marad hátra, engedjük át a terepet azoknak, akik ennek szakértői – gyermekeinknek...

ÖM-tipp

A fej- és láb felőli, valamint oldalsó panelek felerősítésekor egyaránt szükséges lehet itt-ott vállat vágni a rétegelt lemezbe, hogy ráfeküdhessen az ágy valamelyik tartódeszkájára (lásd pl. az 5. folyamatfotót). Az is előfordulhat, hogy egy vagy több ágydeszkát átmenetileg ki kell vennünk a helyéről, és csak a rétegelt lemez lap felerősítése után tudjuk visszahelyezni. Minden ilyen esetben figyeljünk oda, hogy a visszacsavarozás után a bútordarab ne legyen gyöngébb, mint a korábbi csavarkötéssel: az ágy mindenképpen maradjon nagyon stabil, hiszen minden gyerek szeret ugrálni – tehessék ezt biztonságban.

Anyagszükséglet

18 mm vastag rétegelt lemezből

- 2 db 180×60 cm-es oldallap (ezekbe vágjuk a piros keretű ablakokat)

- 1 db 180×96 cm-es fej felőli oldallap

- 1 db 155×96 cm-es (ágyvégi panel)

22 mm vastag fenyődeszkából

- 2 db 155×14,4 cm-es ágyvégi polc-oldal

- 5 db 92,4×14,4 cm-es ágyvégi polc

- 16 db 40×4,4 cm-es ablakkeretléc

8 mm átmérőjű alumínium rúdból

- 4 db 1 méter hosszú elem

Valamint

- kb. 50 db 40 mm-es forgácslapcsavar

- faragasztó

- közepes finomságú, pl. 120-as szemcsenagyságú smirgli

- fatapasz

- alapozó és festék

Szerszámszükséglet

- ceruza

- mérőszalag

- szögmérő

- akkus fúró

- dekopírfűrész

- fémfűrész

- ecset vagy festékhenger

Lépésről lépésre

Ilyen volt...

 

1. Mérjük ki és jelöljük be az elemek méreteit a rétegeltlemez-lapokon, majd dekopírfűrésszel szabjuk le az elemeket.

 

2. Az „ablakok” kivágásához fúrjunk egy-egy 10 mm-es lyukat a sarkaikba, a fűrészlap kiindulási és fordulási pontjául.

 

3. Vágjuk ki az ablakokat. Figyeljünk a derékszögekre – inkább többször mérjünk, mint hogy egyszer elrontsuk.

 

4. Fúrjuk elő a lyukakat, s csavarokkal és faragasztóval rögzítsük a gérbe vágott végű kereteket az ablakokba.

 

5. Ezután rögzítsük a két oldallapot (ezeknek az oldalaiba vágtuk az „ablakokat”) az ágykeret oldalához.

 

6. Készítsük el a könyvespolcot: csavarozzuk az öt 92,4×14,4 cm-es polcot a két 155×14,4 cm-es oldal közé.

 

7. Ezután rögzítsük a hátlapot is a helyére, majd erősítsük a kész polcszerkezetet az ágyláb-panelre.

 

8. A polcok fölött 5 centire, az elülső élüktől 3 centivel beljebb fúrjunk lyukakat az alumínium rudaknak, majd tegyük is be a rudakat.

 

A felső ágyra természetesen az ablakos panelen is fel lehet mászni (a gyerek azonnal fel is mászott persze), de a másik, fej felőli oldalról azért ne felejtsük le a létrát – képünkről csak azért hiányzik, mert az ágy tulajdonosának nem tetszett a fehér szín, s a létre átfestés után még száradt...

 

A polcokon természetesen a könyveken kívül bármi mást is tárolhatunk, de kisautók vagy lego-járművek esetén elképzelhető, hogy az alumínium cső helyett a polc aljára kell deszkát csavaroznunk.

Fotó: printpix/living4media

2013. február 20. 14:17





EZT IS Ajánljuk
Mesterember-ajánló a Praktikernél
Ötletek
Mesterember-ajánló a Praktikernél
Új szolgáltatással könnyíti meg vásárlói számára az építkezéssel, felújítással járó szervezési munkát országszerte a Praktiker.


Kreatív megoldások: így készíts gyümölcsládából cipőtárolót
csináld magad
Kreatív megoldások: így készíts gyümölcsládából cipőtárolót
Itt az ideje, hogy kibontakoztassuk kreativitásunkat! Néhány kidobásra szánt gyümölcsládából vagy raklapból egy kis felújítással csodás bútorokat készíthetünk. Mutatjuk, hogyan!


Ajtók, ablakok cseréje, javítása egyszerűen
csináld magad
Ajtók, ablakok cseréje, javítása egyszerűen
Megkopott vagy beszivárog mellette a hideg? Időnként a nyílászárókra is ráfér a felújítás vagy a csere, esetleg új szigetelésre is szükség lehet. Ne halogasd tovább te sem, kövesd olvasóink példáját!


Magaságyás készítése: építsd meg minél előbb, hogy tavasszal azonnal beültethesd!
Kert-balkon
Magaságyás készítése: építsd meg minél előbb, hogy tavasszal azonnal beültethesd!
A magaságyás megépítése nem különösebben nehéz, de azért van pár trükkje. Ehhez gyűjtöttünk most ötleteket, amikből csemegézhetsz!
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság