hirdetés
hirdetés



Készüljünk a tavaszra: magaságyás az udvarban

csináld magad

Készüljünk a tavaszra: magaságyás az udvarban

Egyre népszerűbbek a magaságyások, amelyek művelése során nem kell hajolgatnunk. Készen vásárolt változatok is kaphatók, de ha magunk ácsoljuk őket, akkor pontosan olyan méretű és formájú darabok kerülnek ki a kezünk alól, amilyeneket szeretnénk.

A Tóth Imre és családja az udvaron belül is szeretett volna egy olyan helyet, ahol a szezonális palánták helyet kapnak, ezért jött az ötlet, hogy a családfő készítsen pár olyan magaságyást, ami erre a célra alkalmas lehet.    

A kellő lépések

A magaságyás készítéséhez Imre hulladék faanyagot használt, ezáltal a bekerülési költség minimális volt. Első körben felcsiszolta a deszkákat, majd a széleiknél facsavarokkal egymáshoz rögzítette őket. A sarkokhoz erősítésnek 5×5 centis stafnikat tett, hogy terhelhető legyen a szerkezet, hiszen ekkora földmennyiségnek súlya és tehetetlensége egyaránt van. Három sor deszkát csavarozott egymásra, vagyis a felhasznált deszkák szélességénél fogva az ágyás 75 cm magas lett. A kész keret aljára fémhálót rögzített, majd az egész belsejét geotextillel bélelte ki. A keretet gázlámpával égette le, ami a fa erezetét kiemelve a képeken is látható sárgás-barna színt kölcsönözte a ládáknak. A magaságyások végső mérete 120×80 cm, illetve 100×60 cm lett, de ez, ha másmilyen faanyag kallódik otthon, természetesen más is lehet. A magaságyást az általában ajánlott altalaj – komposzt – virágföld rétegrendet betartva feltöltötte, majd a család többi tagjával paradicsom, paprika és eper palántákat ültetett benne.

Kihívások

A keret rögzítésekor a sarkoknál fontos volt, hogy pontosan illeszkedjenek a deszkák, illetve amikor a kész magaságyások a helyükre kerültek, a szintezés a kelleténél több időt vett igénybe a talaj egyenetlensége miatt.

Folyamatfotók

1. Az otthon elfekvő tárgyakból kiváló bontott faanyag válhat, akár ládák, akár bútorok voltak.

magasagyas1.jpg

2. A magaságyás deszkáinak sarkaiba Imre erősítés gyanánt négy 5×5 centis staflit csavarozott.

magasagyas2.jpg

3. A kész ágyás kényelmesen, állva művelhető, és körüljárni is könnyű.

magasagyas3.jpg

4. Oldalait gázlámpával kicsit megégetve szebbé és tartósabbá, időjárásállóbbá tehetjük.

magasagyas4.jpg

5. A bele kerülő föld nedves, a láda fa oldalainak védelmére nejlon és geotextil szükséges.

magasagyas5.jpg

6. Alulra a gyomok ellen geotextilt, a védett vakondok távoltartására pedig dróthálót érdemes tennünk.

magasagyas6.jpg

7. A ládákat drága volna végig virágfölddel telepakolni, de felülre jól jön egy réteg, alá pedig trágya kell.

magasagyas7.jpg

2024. január 29. 6:10




hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Megújul a kerti szék
Kert-balkon
Megújul a kerti szék
Becsüld meg régi, de tartós bútorokat. Ha a lakk, a festék lekopott, a fémvázat és a deszkaelemeket egyszerűen felújíthatod.


16 izgalmas ötlet madáretető készítéséhez: igazi díszei lehetnek a kertednek!
Kert-balkon
16 izgalmas ötlet madáretető készítéséhez: igazi díszei lehetnek a kertednek!
A hideg, esős, őszi időben szinte azonnal eltűnnek a bogarak, de más eleséget sem igen találnak a madarak. Ezért olyan fontos, hogy gondoskodjunk róluk, építsünk jól funkcionáló, szép madáretetőket! Mutatjuk a legjobb ötleteket! 


Hordozható kemence: bármikor arrébb helyezhető a kertben
csináld magad
Hordozható kemence: bármikor arrébb helyezhető a kertben
Bár már közelednek a hidegebb napok, a többségünk nem szívesen mond le a kertben készített ételek zamatáról. A megoldás: építsünk kemencét! Cikkünkben egy hordozható változatot mutatunk be.


Tűzrakóhely építése saját kezűleg a kertbe: 3 inspiráló ötletet mutatunk, amikből inspirálódhatsz!
Kert-balkon
Tűzrakóhely építése saját kezűleg a kertbe: 3 inspiráló ötletet mutatunk, amikből inspirálódhatsz!
Építs tűzrakót a kertbe saját kezűleg, hogy egészen késő őszig élvezhesd az előnyeit! Mutatunk három nagyszerű ötletet hozzá!

hirdetés














Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság