hirdetés



Fedett szalonnasütő: a tetőn át távozik a füst

csináld magad

Fedett szalonnasütő: a tetőn át távozik a füst

Mindenki szereti a kerti partit. Azt már sokkal kevésbé, amikor az eső megzavarja a szórakozást. De van megoldás: legyen tető a sütögető fölött! Bemutatunk egy követésre érdemes példát.

Borbély Ferenc a nagyszüleitől örökölte a kertet. Arra gondolt, hogy mindenképp legyen egy olyan része, ahol a család össze tud jönni egy kis kikapcsolódásra. Ezért készített egy szalonnasütőt, csakhogy a felavatásakor eleredt az eső, úgyhogy hamar vége lett a bulinak.

Zárjuk ki az esőt!

Akkor jött az ötlet, hogy mentesítsék magukat az időjárás szeszélyeitől. Tehát kellett egy tető, méghozzá olyan, amelyen át távozhat a füst. Az ötletet Ferenc végül a japán pagodákból merítette. A többit már csak meg kellett terveznie – és persze kiviteleznie. A kerti pihenő kiegészítéseképp egyik oldalt kondipark, a másik oldalon sziklakert található.

Sütögető és padok

A terület helyén eredetileg tyúkól volt, azt először le kellett bontani. Ennek a betonalapjára helyezte a zsaluköveket, amelyeket kiöntött betonnal. Majd az oldalát dekorációs kővel burkolta. Az ülőkét deszkákkal fedte be. A szalonnasütő tetejére betonkoszorút öntött, majd arra fagyálló, famintás padlóburkolót ragasztott, amit fugázott is. A belsejét samott téglával bélelte. A körülötte lévő utat pattintott vörös kővel burkolta.

A tetőszerkezet

Következett az ácsmunka, amihez az oszlopokat az örökölt talpfákból készítette. Ezek megmunkálása, azaz szétvágása, gyalulása volt a legnehezebb, ezt szintén saját kezűleg végezte. Az tetőszerkezetet elkészítése után lambériával fedte be, majd zsindelyezte. Végül az oszlopok lábát díszkővel burkolta. Az építés közben folyamatosan növényekkel vette körbe a területet.

Így készült

sutogeto1.jpg

1. A fedett szalonnasütő helyén eredetileg baromfiól volt, amit Ferenc elbontott.

sutogeto2.jpg

2. A sütögető és az ülőhely betonnal kiöntött zsalukő, a sütögető samottal bélelve.

sutogeto3.jpg

3. Mindkettő tetejét beton koszorúzza, a sütögetőn fagyálló burkolólapok vannak.

sutogeto4.jpg

4. Az ülőhely és a sütögető között a talajt Ferenc pattintott vörös kővel burkolta.

sutogeto5.jpg

5. A szabálytalan alakú kövek illesztéséhez a fugaszélességgel kellett alkalmazkodni.

sutogeto6.jpg

6. A betonnal kiöntött zsalukő padok oldalát Ferenc sötétszürke dekorációs kővel burkolta.

sutogeto7.jpg

7. Jött az ácsmunka: képünkön jól látszik a tető közepén megemelt kisebb tető szerkezete.

sutogeto8.jpg

8. Az oszlopok megmunkálása volt a legnehezebb. A tetőszerkezetet lambériával fedte be.

sutogeto9.jpg

9. A lambériára bitumenes zsindely került, a tető szélétől indulva felfelé haladva.

sutogeto10.jpg

10. A tető alulnézetből: szerkezete stabil, anyaga favédőszerrel több rétegben kezelt.

A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
következő oldal »

2022. augusztus 1. 6:10





EZT IS Ajánljuk
Játszóház fedett homokozóval
Kert-balkon
Játszóház fedett homokozóval
Aki szeretne a gyerekeknek egy igazi árnyas homokozós, mászható, titkos kuckóval ellátott, de mégis szabad levegőre csábító játszóhelyet készíteni, jobbnál jobb ötleteket meríthet ebből, amelyet Karmazsin Krisztián készített Csornán.


Fakorongos és fonott madáretető
Ötletek
Fakorongos és fonott madáretető
Kétféle különleges madáretetőt is készített Földesi Szabolcs Kazincbarcikán.


Lépcsők a zöldben: szebb lesz tőlük az udvar
csináld magad
Lépcsők a zöldben: szebb lesz tőlük az udvar
A kültéri lépcsőket többnyire azért építjük, hogy a lejtős kertben áthidaljuk a szintkülönbségeket. Ám aki szereti a szépet, az a stabilitás és funkcionalitás mellett a látványt is megtervezi. Mutatunk néhány gondolatébresztő ötletet.


Elindult a 2024-es építési bajnokság!
Hírek
Elindult a 2024-es építési bajnokság!
2024-ban is elindult az évek óta nagy sikerrel futó építési bajnokság! Nevezz be saját kezűleg készített munkáiddal – ezúttal is értékes nyeremények várnak rád.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság