hirdetés



Régi szekrénysor új élete

csináld magad

Régi szekrénysor új élete

Tavaly is rengeteg pályázat érkezett az építési bajnokságunkra. Múlt héten megnéztük a Bútor kategória nyertesét, mostani cikkünkben pedig a Közönségdíjast mutatjuk be!

Szobafestés és átalakítás során villant be az ötlet Pék Henriettának (Kiskőrös), hogy ne új bútort vegyen, hanem próbálja meg felújítani a kb. 35 éves, örökölt szekrénysort. Több barkácsprojekt is van már a háta mögött, de bútorral még soha nem dolgozott, így kalandvágyból belevágott. Először is részeire szedte a bútorokat és bepróbálta az új helyükre. A szekrénysor nem minden darabját használta fel, egy szekrényrész funkcióját pedig átalakította: a vitrines szekrény állványa le lett fűrészelve, illetve az ajtaja le lett szerelve, így egy sima polcos szekrény lett a végeredmény.

Ezután a bútorokról leszerelte a gombjaikat, letakarította és zsírtalanította a szekrényeket, majd lefestette házi keverésű krétafestékkel több rétegben, végül méhviasszal kezelte a felületet, hogy vízhatlanná váljon. A bútorok oldalait és tetejét, illetve néhány polcot fa mintázatú öntapadós fóliával burkolt le. Végül a gombokat is lefestette, majd száradás után visszacsavarozta.

Ilyen volt...

szekreny3.jpg

szekreny4.jpg

szekreny5.jpg

És ilyen lett...

szekreny00.jpg

szekreny1.jpg

szekreny2.jpg

2022. február 14. 6:10





EZT IS Ajánljuk
Rekreációs helyiség építése: kihasználatlan szobából csodavilág
csináld magad
Rekreációs helyiség építése: kihasználatlan szobából csodavilág
Előfordul, hogy a ház valamelyik helyisége ilyen vagy olyan okból éveken át kihasználatlanul áll. Ha azonban nekiállunk ötletelni, nagyszerű funkciójú szobával bővíthetjük otthonunkat. Cikkünkben részletesen bemutatunk egy ilyen projektet, amely korábbi Építési Bajnokságunk egyik nyertese lett. Alkotó: dr. Császi Andrea (Szada)


Így lesz az IKEA-s polcból bortároló
csináld magad
Így lesz az IKEA-s polcból bortároló
Nincs hely a borospalackoknak a lakásban? Ha van egy IKEA Kallax polcod, akár azon is tarthatod őket. Mutatunk hozzá egy trükköt!


Három látványos erkélyfelújítási projekt
csináld magad
Három látványos erkélyfelújítási projekt
Jó lenne egy kicsit kipofozni az erkélyt tavaszra? Szeretsz kint ücsörögni, de már kissé meguntad a balkon látványát? Itt az idő, hogy változtass! Mutatunk három felújítási projektet, amiből ihletet meríthetsz!


Így lesz az IKEA polcból tolóajtós szekrény
csináld magad
Így lesz az IKEA polcból tolóajtós szekrény
Egy igazán látványos és kreatív bútoralakítási ötletre bukkantunk az Instagramon.
















Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2026

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság