Kerti esővíztároló: nem csordul túl a tartalma

Sebestyén István ezúttal a 200 literes kerti esővíztároló hordójához készített önműködő töltőrendszert. Az egyszerűen, szakmai ismeretet nem igénylő módon kialakítható szerkezet lényege az esővízcsatornában lezúduló esővíz eltérítése a hordóba úgy, hogy annak megtelte után a túlcsordulást elkerüljük, illetve a víz eltérítését is leállíthassuk.

A víz eltérítése az ereszcsatorna 110 mm-es szennyvízcsőből álló alsó szakaszába illesztett T-idomban történik. Ebben helyezkedik el az eltérítő elem. Ez egy 110/45 mm-es szűkítőcsőben folytatódik, amelyből egy gégecsövön át folyik a víz a hordóba. A gégecső előtt és után látható „periszkópok” olyan Y-elemek, amelyekben könyökök vannak, azaz szellőzők, amelyek a víz megposhadását hivatottak megakadályozni. István a könyökök szabad végébe a tömítő gumigyűrűk segítségével kis darab szúnyoghálót tett, így megakadályozva a lárvák elszaporodását.

A T-elem fölött látható Y-elem, melynek oldalsó kiágazását dugóval lezárta, azt a célt szolgálja, hogy ha az ereszcsatornába bekerülő falevelek ez eltérítő elemnél dugulást okoznának, ezen a „tisztítónyíláson” át kiszedhetjük őket, azaz kitakaríthatjuk az eltérítőt. Ha viszont az eltérített víz szintje megközelíti a hordó peremét, akkor az alatta lévő túlfolyón (a hordóba fúrt lyukba illesztett slagdarabon) át a felesleges víz a jobb oldalon látható lenti Y-elembe jutva visszafolyik a csatornába. (István itt is elhelyezett egy szellőzőkönyököt.)

A hordón egy vízszintjelzőt is elhelyezett. Belül egy homokkal megfelelő szintig töltött félliteres petpalack az úszó, mely így mindig függőlegesen áll, ennek a kupakjából indul ki egy madzag, mely egy fentre fúrt kis lyukon keresztül van kivezetve. Az úszó, ha a víz kifogy, egyszerűen leül a hordó aljára. A madzag kinti végére István egy világító festékkel lekent horgászsúlyt erősített, amelyet sötétben is látni, így mindig tudható, mennyi víz van a hordóban.

Az eltérítő elem lényegi része egy háztartási boltokban kapható, 10 cm-es karimájú tüskés műanyag sírváza. Erre István olyan nyílást vágott, mint egy vadászrepülő pilótaablaka, azaz így középen a fele területe szabaddá vált. A T-idom vízszintes becsatlakozásával szemben egy lyukat fúrt, a melybe bevezette a váza tüskéjét, így ez maga a forgótengely. A tüskét méretre vágta, gumigyűrűvel rögzítette a lyukba, majd a kiálló tüskedarabra drótból egy merőleges állítókart szerelt.

Így a vízterelőként szolgáló vázát kívülről forgatni lehet. A kar vízszintes állásában a lezúduló víz nagy része beleesik a tányérként működő felülről nyitott vázába, és oldalra, a hordó felé folyik tovább. Ha a kart 90 fokkal elfordítjuk felfelé, akkor a lyuk oldalra fordul, így az esővíz továbbhalad a csatornában anélkül, hogy a hordó felé venné útját.

Téliesítéskor István a T-idom oldalából egyszerűen kihúzza a szűkítőt, és onnantól az egész szerkezet, még a hordó is mehet a pincébe. A T-idomot pedig egy 110 mm-es dugóval bezárja, és a váltókart függőleges helyzetbe állítja.