hirdetés



Épületmakettek gyufaszálakból

Ötletek

Épületmakettek gyufaszálakból

Sokan, sokszor mondták már, hogy szabadidőnket nem csak a mobilunkon posztokat görgetve tölthetjük el. Csakhogy a kreatív alkotás nem mindenkinek jut eszébe. A pécsi Nichter Péter makettjei azonban kiváló példái annak, hogy némi ötleteléssel és tervezéssel, majd munkával gyönyörű dolgokat készíthetünk.

Péter 2005-ben, 15 évesen a születésnapjára kapott egy dobozt, amelyben sok gyufaszálszerű fadarab, ragasztó, egy vágóeszköz, valamint egy leírás volt, hogy miként áll össze ezekből az Eiffel-torony. Ezt követően jött az ötlet, hogy miért ne készíthetné el a környezetében lévő ismertebb épületek makettjét saját „tervezés” alapján.

Készített néhány képet, majd számítógéppel a képek segítségével létrehozta a rajzokat, végül az arányok alapján meghatározta a méreteket és elkezdte a munkát. Sok türelem, kitartás és szabadidő kellett hozzá, de végül elkészült három ismertebb pécsi épület makettje gyufából, amelyeket cikkünkben is bemutatunk. Azóta is díszítik Péter szobáját és büszkeséggel töltik el, ha rájuk pillant.

Anyagszükséglet

A makettekhez Péter a kereskedelmi forgalomban kapható gyufát, sniccert, Henkel Palma Fa ragasztót, a tervezéshez pedig saját készítésű fényképeket és grafikai programot használt.

A Pécsi Székesegyház, 1:75

A székesegyház látképe.

A legnagyobb a három makett közül, és a legtovább készült.

12 000 szál gyufa és a belső merevítéshez 20 m hurkapálca kellett hozzá.

 

A felhasznált gyufaszálak számának meghatározása a makett súlyából, arányok számolásával történt.

 

A Pécsi TV Torony, 1:320

A tévétorony látképe Péterék házának tetejéről készült.

A nagyon szép és tökéletesen valósághű maketthez a másik kettőhöz képest kevés, „alig” 850 db gyufa kellett.

 

Az elkészültét követően Péter írt az Antenna Hungária vezetésének, mellékelve néhány képet a makettről, aminek köszönhetően 2007-ben betekinthetett a torony vendégek által nem látogatható részeibe is, és a kilátószint feletti részről is kinézhetett Pécsre. Azóta is kellemes emlékként gondol a látogatásra.

 

Pécs-Belvárosi Templom (Dzsámi), 1:75

 

Érdekessége a kupola, amelynek elkészítéséhez Péter egy elhasznált bőrlabda belsejét használta. Felfújta a kívánt méretre, papírral bevonta és arra építette fel a kupolát.

 

Az építményhez 11,6 méternyi hurkapálca és 4200 db gyufa kellett.

 

Erről a templomról is szép emlékei vannak Péternek, néhány alkalommal lehetősége adódott az orgonáján gyakorolnia.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Élethű makett: egy csodás babakonyha
Sokan készítenek kisebb-nagyobb babaházat gyermeküknek. Képeinken egy extra változatot mutatunk be, amely a­fféle időutazás is a múltba. Alkotó: Lovas Zsuzsanna Etelka, Salgótarján


Otthon-bútor
Ünnepi építkezés
Fiaival közösen készült adventre és karácsonyra Antal Zoltán (Harkakötöny).


Ötletek
Miniatűr szépségek: három mutatós makett
Maketteket készíteni jó! Sok időt igényel, ám nagyon megnyugtat, igazán ellazító tevékenység. A végeredményre pedig jólesik ránézni. Cikkünkben három kreatív ötletet mutatunk.


Ötletek
Különleges könyvtámasz: egy egész világ van benne
Nagyon szeret apró világokat teremteni Berényi Orsolya Gyálon. Külföldi honlapokon látott készen kapható változatokat, és annyira megtetszett neki, hogy rögtön nekiállt saját kezűleg készíteni egyet. Különben már több tegolát, diorámát készített.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság