|
Van, aki úgy gondolja, a kerítés elzár a világtól, ezért nincs rá szükség, más szerint viszont pont az a jó benne, hogy kirekeszti a külvilágot. Építése azonban nem „kívánságműsor”, egyes lakóövezetekben kötelezõvé is tehetik. De akármiért vágunk bele, érdemes körülnézni a kínálatban. Mi most egy sokoldalú rendszert mutatunk be, amelyet a család férfi tagjai vagy a barátok segítségével magunk is megépíthetünk.
|

Tervezéskor vegyük tekintetbe, hogy az elképzelt kerítésünk illik-e az utcaképhez, a házhoz, a telek méreteihez és a kerthez, nem aránytalanul nagy és hivalkodó- e.
Mi most a sokféleképpen variálható, betonból készült elemes kerítést és annak építését mutatjuk be. A különbözõ formájú elemeknek köszönhetõen készülhet belõle tömör, részben tömör és áttört elemekkel vagy léckerítéssel, kovácsoltvas elemmel kombinált nyitott kerítés.
Nyitott és tömör kerítés
Az elemek felülete teljesen sima és pórusmentes, egyik oldala téglamintázatú, a másik sima. Az eredetileg világosszürke színû kerítéselemek könnyen festhetõk és tisztíthatók. Az acélhálóval megerõsített, öt cm vastag, 147×40 cm-es elemek a formától és az áttörtségtõl függõen 30–50 kilósak. A háromféle elem – teli, íves és áttört – a képeken is látható, többféle kombinációra ad lehetõséget. A rendszerhez tartozó oszlopok 240 és 300 centiméteresek.
 |
| A két teli betonelemhez az íves keretbe illesztett hálós fémkerítés harmonikusan passzol. |
Falécekkel is mutatósan kombinálható az elemes betonkerítésrendszer. |
Az áttört és az íves elemek szépen törik meg a sima téglamintázat egyhangúságát. |
Tervezés
Mielõtt megrendelnénk az elemeket, készítsünk pontos tervet, alaposan felmérve a helyszínt. Ez különösen indokolt, ha szintkülönbség van a leendõ kerítés vonalában.
Egyébként a kerítésforgalmazó vállalkozó a helyszíni felmérés során is készít ilyen tervet, és szaktanáccsal látja el minden megrendelõjét. Így többek között arról is szakvéleményt mond, hogy a talaj alkalmas-e a betonelemes kerítés építésére, kellõen tömör-e, illetve a talaj minõségétõl függõen milyen méretû oszlopgödör és betonozás szükséges. Lazább, ill. vizenyõsebb talajnál azt javasolják, hogy mindenképpen ún. „talpalt” legyen az oszlop betonozása, vagyis a gödör alsó négyzetének oldalai 5–10 cm-rel legyenek hosszabbak, mint a felsõ négyzeté, így a megkötött betontuskó nagyobb területen fekszik a talajra (ld. oszlopállítás- és betonozásábra). A gödör mélysége 70–90 cm. Ha nincs szintkülönbség a telekhatáron, akkor egyszerû a dolgunk. A két végponton bejelöljük a kívánt oszlopmagasságot, és falazózsinórt – (amely 25 méteren belül kifeszíthetõ anélkül, hogy belógna) – húzunk ki a leszúrt segédlécek között. Ennél hosszabb kerítésszakaszon célszerû további segédléceket használni. Ha menetesen lejt a talaj, akkor kerítésszelvényenként (egy oszlop + az elemek), lépcsõzetesen alakítjuk ki az oszlopok helyét, amit pontosan tervezzünk meg.
Hosszú, hol emelkedõ, hol lejtõs telekhatároknál vagy szintkiegyenlítõ sávalapot készítünk, ha ez lehetséges, vagy alkalmazkodva a terepviszonyokhoz, szelvényenként állítjuk be az elemek vízszintességét. Hogy mennyi elemre és oszlopra van szükségünk, azt a következõképpen számolhatjuk ki: a telekhatár hosszát elosztjuk 157 cm-rel (a kerítésszelvények hossza a két oszlop tengelye között), és plusz egy oszlop. Ha az így kapott szám nem egész szám, akkor utcafront esetén a kapuméretet lehet úgy alakítani, hogy megfelelõen jöjjenek ki a kerítésszelvények. Ha oldalhatároló kerítésrõl van szó, akkor szükség esetén vágni is lehet az elemeket vidiabetétes flexkoronggal. (Ilyen gépek kölcsönözhetõk, a bérleti díjat a korong átmérõjének kopása alapján kell fizetni.) A méretre vágás után 2 cm szélesen le kell vágni az 1 cm mélységû mintázatot. Az elemek helyes összerakása – az egész- és féltégla-mintázat megfelelõ illeszkedése miatt – célszerû egy szelvény elemeit a földön kirakni, különösen akkor, ha íves elemet is beépítünk. Ez az oszlopok pontos elhelyezésében is segít.
 |
 |
| A talajminõségtõl függõen határozzuk meg az oszlopgödör és a betontuskó méreteit, ún. talpalt betonozással célszerû rögzíteni az oszlopokat. |
Az oszlopokat úgy helyezzük el, hogy azok tengelye között 157 cm legyen. A 147 cm hosszú elemeket az oszlopnútokba csúsztatjuk be, amelyek távolsága kb. 4-6 cm-rel nagyobb, mint az elem hossza. Az ábrán jól látható a mintázat helyes illeszkedése. |
Szabályok, elõírások
Mielõtt a kerítés tervezésébe és a szükséges anyagok megvásárlásába fognánk, érdemes tájékozódni, hogy a lakóterületünkön milyen elõírások vannak érvényben. Az 1997-es építési törvényben találhatók meg az általános szabályok, amelyeket a helyi építésügyi hatóság kiegészíthet, illetve részletezhet. A teljesség igénye nélkül néhány fontosabb elõírás:
1.Az általános jogszabály értelmében a telek határvonalán kerítés létesíthetõ, amelyet a helyi építésügyi hatóság szabályoz például úgy, hogy kötelezõvé teszi vagy megtilthatja a kerítésépítést (üdülõövezet).
2.Ha kerítést létesítünk – a helyi építésügyi hatóság szabályozásait figyelembe véve –, akkor a kerítésnek teljes egészében a tulajdonos telkén kell lennie. (Problémás esetben érdemes hivatalosan kijelöltetni a telekhatárt.)
3.Közterületre a kerítés kapuja nem nyílhat, vagyis csak befelé nyíló kertkapu létesíthetõ.
4.Az utcafronti kerítésen nem lehet szögesdrót, vagy csak a járda szintjétõl két méter magasságban és belülrõl felerõsítve.
5.Az általános elõírás szerint a tömör kerítés maximum 2,5 m magas lehet, üdülõterületen teli kerítést nem lehet létesíteni, de a helyi építésügyi hatóság további elõírásokat is megszabhat a kerítés milyenségére vonatkozóan. (Az építésügyi fogalom értelmében a tömör kerítés olyan kerítés, melynek – a kerítés síkjára merõleges – átláthatósága 50%-nál nagyobb mértékben korlátozott.)
6.A telekszomszédok közül kinek melyik kerítésrõl kell gondoskodnia, ill. megépítenie, ha kötelezõ? Az utcáról (szembõl) nézve a jobb oldali telekhatár kerítése, ill. a hátsó kerítés – jobb oldali telekhatártól számított – fele tartozik az ingatlantulajdonos kötelességei közé.
ÍGY ÉPÍTJÜK
Az építés folyamatában a következõ sorrend ajánlott:
1. terepfelmérés és tervezés,
2. az oszlopok helyének kijelölése (az oszlopok tengelye között 157 cm-nek kell lennie),
3. a oszlopgödrök kiásása (40-50×40-50 cm, mélysége 70-90 cm),
4. az összes oszlop beállítása és bebetonozása,
5. a beton megkötése után (vagyis egy nappal késõbb) az elemek elhelyezése,
6. a léc- vagy a fémelemek rögzítése (ha ilyen elemeket is terveztünk), illetve a festés.
Az oszlopállításhoz 3 rész sóder és 1 rész cement keverésû, földnedves betont használjunk. Mínusz 10 fokig dolgozhatunk kötésgyorsítóval is.
Egy-egy elemet a behelyezése után azonnal ékeljünk ki úgy, hogy a mintázott oldal nekiszoruljon az oszlopnak.
Az elemek egymáshoz rögzítéséhez fagyálló csemperagasztót vagy sûrûre kevert cementet használhatunk.
Mivel a világosszürke kerítéselemek felülete sima és pórusmentes, ezért jól festhetõk. Festésre a járófelületekre ajánlott betonfestéket használjuk, amit a festékboltban kevertessünk ki. A tapasztalatok szerint ha a ház színével azonos árnyalatú kerítést szeretnénk, akkor a ház színéhez képest kicsit sötétebb árnyalatúra kevertessük ki a festéket. A legegyenletesebb felületet kompresszoros fújással érhetjük el.
 |
 |
 |
| Az oszlopok helyének kijelölése után kiássuk a gödröket, melyek közepébe kerül majd az oszlop. |
A tervezett magasságtól függően néhány lapát beton kerül a gödör aljára, majd a helyére emeljük az oszlopot. |
Vízszintesen és függőlegesen is vízszintezővel ellenőrizzük a beállítást. |
 |
 |
A betontuskó talajtól számított magasságát a terepviszonyok
határozzák meg. |
Általában nincs szükség talajszintnél magasabb
tuskóra, de ennél a kerítésnél
talajfeltöltés lesz. |
| Az elembeemelés mozdulatfázisai |
|
Három férfi kellő körültekintéssel biztonságosan be tudja emelni, ill. a helyükre csúsztatni az elemeket. Az oszlopnútok közötti távolság néhány centiméterrel nagyobb, mint az elem hossza, így a helyre csúsztatásnál a kisebb fel-le mozdulatokkal mindig vízszintesbe hozható az elem, és az esetleges megszorulás könnyen elhárítható. Tény, hogy nem női munka az elemes betonkerítés építése, de ahogy a képeinken is látszik, három férfi biztonságosan és gyorsan dolgozik vele. A terepviszonyoktól függően – ha az oszlopok már állnak, és megkötött a beton – egy nap alatt akár 20-25 méter kerítés is megépíthető az elemekből.
|
 |
Először az elem sarkait
illesztjük az oszlopok nútjaiba. |
Az elemet vízszintesen megtartva
csúsztatjuk a helyére. |
Ha megszorul az elem, ismételten állítsuk
vízszintesbe. |
 |
; |
| Minden egyes elemet a helyére kerülése után ékeljük ki. |
Az oszlopoknál lévő rést és az elemek illeszkedését a kerítés sima oldalán tömítjük. |