Tavaszi talaj-előkészítés

Kert-balkon

Tavaszi talaj-előkészítés

Bár a szabadban még talán fagyott a talaj, a hosszabbodó nappalok minden kertészkedni szerető embert várakozással töltenek el. 

A tavasz közeledtével elkerülhetetlenné válnak a talajlazító munkák. Érdemes hát számba venni a meglévő és szükséges szerszámokat és az előttünk lévő feladatokat.

Első fontos feladatunk a hó (már ha esett) elolvadása után a zöldterület szemrevételezése, az esetleges téli fagykárok felmérése. Az ősszel telepített pázsit vagy a túl rövidre nyírt, illetve a tápanyaghiányos gyep könnyen elfagyhat. A fagykáron kívül a gyep befülledése is komoly gondot okozhat, aminek az a tünete, hogy a fű foltokban sárgul. Az egészséges gyepet célszerű tavasszal szellőztetni, hogy javítsuk a talaj szerkezeti állapotát. Távolítsuk el az elhalt növényi részeket és az összetapadt avarréteget, így a fű gyökérzete is több levegőhöz jut. Gyepszellőztetést kisebb területen kéziszerszámmal is végezhetünk, de nagyobb kertek, parkok esetén mindenképpen speciális gépet használjunk. A hiányos, kikopott vagy megsüllyedt területekre fűmaggal kevert komposztot (tőzeget) kell kiszórni, amit alapos hengerezés követhet. A cserjealj tisztogatása is gereblyézéssel történhet, a télen esetlegesen felhalmozódott hulladékot komposztáljuk, gyűjtsük zsákba, vagy később égessük el.



hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Ötletek
Előzzük meg a viharkárokat!
Az újHÁZ Centrum szakértői szerint a két kulcsszó a minőség és a hozzáértés – ezeket kell szem előtt tartanunk, amikor tetőcserepet vásárolunk.


Gép- és anyagújdonságok
Új MEWA katalógus
Szeptembertől már Magyarországon is az új „World Wide Work by MEWA“ termékkatalógusból rendelhetünk mindent, ami a biztonságos munkavégzéshez kell.


Gép- és anyagújdonságok
Fordulatot ígér az új CSOK
Az építkezők-felújítók kétharmada hasznosnak tartja az új CSOK-ot.


Szerszám-anyag
Saját kezűleg épített chopper kerékpár
Nem sokan vállalkoznak rá manapság, hogy saját kezűleg építsenek meg egy kerékpárt, hát még egy chopper jellegűt. Muzslay Jenő Szolnokon viszont pontosan ezt tette. Az eredmény bámulatra méltó.






Gép- és anyagújdonságok

Construma-díjas újdonságok










Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság