hirdetés



Madárodú a téli kertben

Kert-balkon

Madárodú a téli kertben

Most érdemes kihelyezni a madárodúkat. Minden esély megvan ugyanis arra, hogy jól tartott madaraink tavaszig megszokják őket, és bennük költsék ki utódaikat, télen pedig sok madárfaj szívesen húzódik meg a nagy hidegben egy-egy ilyen odúban.

Készen is kapni sokféle madárodút, némelyik nagyon mutatós, de nem biztos, hogy megfelel a célnak. Mindenekelőtt valamelyik oldalának nyithatónak kell lennie, hogy tisztán tarthassuk. Sem a méret, sem a berepülőnyílás átmérőjének nagysága nem közömbös, mert a madarak is jól megnézik, hol raknak fészket. Egyes madarak a kör alakú odúnyílást kedvelik, mások viszont a félig nyitottakat. Attól függően, hogy milyen madarakat szeretnénk megtelepíteni a kertben, kell kiválasztani vagy elkészíteni az odút. Hogy csak a leggyakoribb madarainkat említsük, a kék- és a barátcinegének 10×10 cm-es alapterületű, 2,8 cm-es röpnyílású felel meg a leginkább, míg a széncinke és a csúszka mind az alapterület, mint a röpnyílás mérete tekintetében kicsit nagyobbat kedvel.

2007 18 033.jpg
Minél előbb érdemes az odúkat kitenni, mert több madárfaj szívesen bújik el bennük a hideg elől, például a cinegék. Ahhoz persze idő kell, hogy a kertet rendszeresen látogató madarak fészket is rakjanak a kihelyezett odúkban, de talán még tavaszig lesz idő, hogy megkedveljék, és néhányan itt is fészkeljenek.

IMG_3910-1.jpg

fotó:femina, cereatorbudapest





EZT IS Ajánljuk
Kert-balkon
Rusztikus kerti csap
Akácfa alapanyagból készítette négynapi munkával ezt a kerti csapot Abdai Csaba Kaposváron.


Kert-balkon
Mini kertgazdaság
Szeretjük a növényeket, de nincs hatalmas birtokunk, kertünk? Itt a megoldás. Készítsünk kisméretű, mini fóliasátrat otthonunkba. Ötletes, egyszerű, kényelmes és kis helyen is elfér.


Kert-balkon
Így újítsuk fel fa teraszunkat
Egykor szép és pihentető látványt nyújtó teraszunk néhány év alatt elvesztette színét, beszennyeződött, az időjárás viszontagságai miatt viseltessé vált? Lássuk, hol rontottuk el és mit tehetünk, hogy ismét régi fényében tündököljön! Néhány egyszerű lépés csupán.


Kert-balkon
Kerti bútor – maradék fából
Maradék fából készítette ezt a kerti kiülőt láncfűrész és flex segítségével Waisz Gizella Kornélia Erdőkertesen.








Kert-balkon

Grillsütők






Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.



Fizessen elő digitálisan!





ötletmozaik.hu © 2020

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság