Beltéri hőszigetelő panel


Ahol kivitelezhetetlen a külső hőszigetelés, ott megoldás lehet a belső hőszigetelés is, amely egyszerűbbé és olcsóbbá teszi a panelházak energiatakarékos felújítását.

beltéri hőszigetelő panel

Az már sokaknak eszébe jutott, hogy mennyivel egyszerűbb és olcsóbb lenne belülről szigetelni, mint kívülről: nincs szükség állványozásra, nem kell tetemes munkadíjért szakembereket hívni. A nagyobb társasházaknál meg egyenesen kivitelezhetetlen, hogy a lakóközösség minden tagja hajlandó legyen hitellel megterhelni lakását, hogy finanszírozhatóvá váljon a külső hőszigetelés. A műemlék épületeknél ? amelyeknél védett a homlokzat ? pedig eleve nem lehet külső hőszigeteléssel csökkenteni a falak hőátbocsátását. A szakemberek azonban óva intenek a belső szigeteléstől, illetve csak kivételes esetben javasolják ? figyelmeztetve a nemkívánatos következményekre.

Belső hőszigetelés és hideg fal

A lakásban folyamatosan pára termelődik ? ha semmiféle páratermelő (mosás, főzés, fürdés) tevékenységet nem végzünk, akkor annyi, amennyit a bent tartózkodók leadnak. Mi történik hideg időben egy szigeteletlen falszerkezet esetében? A hideg levegő páratartalma alacsonyabb, mint a meleg levegőé, ilyenkor a pára a belső térből az alacsonyabb páratartalmú külső tér felé halad a falszerkezeten keresztül. Ha a fűtött lakás meleg beltéri levegője találkozik a hideg fallal, akkor az bizonyos hőmérséklet és páratartalom mellett kicsapódik a hideg falfelületen. Ha például a 20 °C-os, 65%-os relatív páratartalmú beltéri levegő 13,2 °C hőmérsékletű falfelülettel találkozik, akkor bekövetkezik a páralecsapódás (harmatpont) ? feltéve, ha közben nincs gyakori szellőztetés vagy folyamatos nagymértékű légcsere. Ha belülről van szigetelve a helyiség, akkor a fal értelemszerűen hideg marad, és a szigetelés mögött, vagy a falszerkezetben következik be a páralecsapódás. Persze be lehet ?zárni? a nedvességet a falszerkezetbe is egyes burkolatokkal, de ez nem lehet cél, mert így károsodhat a fal. A külső szigetelésnél csak akkor következik be páralecsapódás, ha hőhidas és rosszul tervezett a szerkezet, vagyis nem elég vastag a hőszigetelő réteg. A külső hőszigetelés másik előnyös hatása, hogy a falszerkezetet védi a hőmérséklet ingadozásától. Ha azonban a külső hőszigetelés megoldhatatlan, vagy akkora költséggel jár, hogy nem éri meg, akkor mindenképpen érdemes a belső hőszigetelés lehetőségeit számba venni. A belső hőszigetelésre csak kevés speciális anyag alkalmas, magas páradiffúziós és hővezetési ellenállással.

Az Inhemiwa hőszigetelő panel

A többrétegű Inhemiwa hőszigetelő panel azonkívül, hogy polisztirol- (?lánykori? nevén hungarocell) rétege magas hővezetési és páradiffúziós ellenállással rendelkezik, a kétrétegű légbuborékos hővisszaverő fóliájának köszönhetően még inkább visszairányítja a helyiségbe a beltéri levegő hőjét. Így mintegy megakadályozza, hogy a hideg külső falhoz meleg levegő jusson, és bekövetkezhessen a nem kívánt páralecsapódás. A 4 cm vastag panelek egy peremes keretprofilú polisztirollemezből, valamint két réteg, a keretprofilra légmentesen felragasztott légbuborékos hőtükörfóliából állnak, amelyek között légrés van.

Nagy megtakarítás

A szabadalmaztatott eljárás és védett technológia alapján gyártott panelekkel ? az eddigi tesztvizsgálatok alapján ? mintegy 70-75 százalékos energiamegtakarítás érhető el. Az inhemiva panel egy 1,6 W/m2K hőátbocsátási tényezőjű fal hőátbocsátási értékét 0,42 W/m2K csökkenti az ÉMI (Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht.) vizsgálata szerint. A gyártó a panelekből öszszeállított kabinban vizsgálta a hőszigetelő anyag tulajdonságait. E szerint 24 óra alatt 64 fokos folyamatos, az elemet közvetlenül érő, beltéri hőterhelés során a polisztirol felületi hőmérséklete 4 fokra emelkedett. Nyáron kellemes, 20-22 fokos beltéri hőmérsékletet biztosít. Hangszigetelő tulajdonsága is jó, mintegy 20 százalékkal csökkenti a kinti zajt, így forgalmas helyeken, pl. tetőtéri beépítéseknél ilyen szempontból is előnyös az alkalmazása. Szerelhető ragasztással és dűbellel, tetőtereknél csavarral is rögzíthető. (A termék átlagos súlya 750 g/db, mérete: 40×680×880 mm, azaz 0,6 m2/db; csomagolás: 3 m2/csomag.) A találmány Subotics Gyula matematikus és Subotics Zsolt nevéhez fűződik.

A csalóka hőérzet

Az ember hőérzete nemcsak a beltéri levegő hőmérsékletétől függ, hanem a falakétól is, mert azok ?hő- vagy hidegsugárzók?. Ha hideget sugároznak, akkor a levegőt jobban fel kell fűtenünk ahhoz, hogy a hőérzetünk kellemes legyen. Lássunk egy példát. Ha egy B-30-as, kívülről szigeteletlen ház egyik szobájának két kültérrel érintkező fala van, és kint -15 °C, bent pedig 20 °C van, akkor a fal belső felülete 14,1 °Cos lesz. Ilyenkor ? annak ellenére, hogy a beltéri hőmérő 20 °C-t mutat ? hőérzetünk szerint csak 18 °C ?van?. Ugyanebben a szobában, ugyanilyen külső-belső hőmérsékleti feltételek mellett, egy 8 cm-es külső hőszigetelő réteg esetén a fal belső felülete már 18,6 °C lesz, a hőérzetünk szerinti hőmérséklet pedig 19,6 °C. Tehát hőszigetelés nélkül ahhoz hogy 20 °C-nak érezzük a szoba hőmérsékletét, 22 °C-ra kell fűteni a levegőt, míg hőszigetelés után elég 20,5 °C-ra. A falfelület belső hőszigetelés esetén is egyenletesen meleg, ami kedvezően hat a hőérzetünkre, s a helyiség alacsonyabb hőmérsékletre történő fűtése esetén is elég melegnek érezzük a lakóhelyiséget.

belső hőszigetelő panel, inhemiwa felrakása
A ragasztóanyagot a panel falra illeszkedő peremére, valamint a két panel illeszkedésénél lévő egyik tábla peremére kenjük folytonos csíkban, ill. a hővisszaverő fólia felületén kb. 6 közepes méretű pöttyöt helyezünk el. A ragasztáshoz térfogattartó ? levegőre nem táguló ?, vízszigetelésnél vagy polisztiroldíszítések rögzítésénél használatos ragasztót alkalmazzunk, például a Mester Stukkót és Extrát.
belső hőszigetelő panel, inhemiwa felrakása
A táblák felragasztása előtt célszerű kimérni a vízszintest és a függőlegest ? felmérve a falak sarkainak, fal-padló, -mennyezet illeszkedések esetleges egyenestől való eltéréseit, ill. a táblakiosztást. Az alapfelületet portalanítsuk, és távolítsuk el a málló részeket. A panelek belső vállas profillal illeszkednek, ezért hálóban helyezzük fel őket. PVC-vágó késsel könnyen méretre szabhatók.
belső hőszigetelő panel, inhemiwa felrakása
A falszerkezettől függően 8-as vagy 10-es fúrófejet használunk, és széles fejű műanyag dűbeleket alkalmazunk, a táblánkénti 6 darab dűbelt a táblán látható kijelölések szerint helyezzük el. A táblákat pontosan illesztjük, a ragasztó esetleges túlfolyását töröljük le. A villanykapcsolók, dugaszok helyét jelöljük ki és késsel vagy körkivágóval vágjuk ki, és műanyag aljzatkiemelőt helyezzünk a nyílásba.
belső hőszigetelő panel, inhemiwa felrakása
A táblák ragasztásának megszilárdulása után vigyük fel a vakolatot ? bármilyen vakolat megfelel a célnak ?, amelybe beágyazzuk a megerősítő műanyaghálót. Mivel a lemezek tökéletes mérettartók, nincs szükség a nagyobb rugalmasságot biztosító üvegszövetre. A háló felhelyezése után a szokásos vakolási technikával sima felületet alakítunk ki, amelyre a falfesték vagy tapéta egyszerűen felvihető.

EZT IS NÉZD MEG!


Szigetelt ház – fűtés negyedáron
Közel háromhavi fűtésköltségének megfelelő összeget, vagyis 40 302 forintot spórolt...
Otthonunk hőszigetelése
Kedves Hajnalka! Nyeregtetős parasztházunk van. Mestergerendás fafödémünket szeretném...
Hogyan dekorálja lakását és helyiségeit fillérekből?
Többek között erre is választ kaphat, aki ellátogat szeptember 20-21-én a 20. Hortus...
Asztali barkácsgép készítése
Nagyon jól jött volna a lakásfelújítás során Komáromi Sándornak Kecskeméten egy asztali...
Szigetelés habszalaggal
A tél közeledtével egyre fontosabb lesz a lakásunk, házunk szigetelése. Milyen állapotban...
Miért ne spóroljunk a megfelelő alapozással
Hogyan akadályozható meg a beltéri falak penészesedése...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION