Üvegpolc egyszerűen


Az üvegpolcról az a vélemény járja, hogy szép-szép, de azért mégse otthoni barkácsolás tárgya, ráadásul igen drága. Nos, mint cikkünkből kiderül, mégis szert tehetünk rá. Méghozzá úgy, hogy az üveg méretre szabásával és lecsiszolásával nem kell nekünk bíbelődnünk, hisz némi utánajárással (amit ezúttal is átvállaltunk) találhatunk olcsó lelőhelyet, a szerkezet elkészítése pedig igazán gyerekjáték.

Az ötlet pofonegyszerű: vegyünk két beirdalt, élére állított deszkát, erősítsük őket tartósín gyanánt a falra, és csúsztassunk a nútokba (magyarul hornyokba, vagyis a bevágásokba) hat üvegpolcot. A bonyodalom az üveg leszabása, balesetmentesre és szépre csiszolása volna, de erre nincs is szükség: a 79×19 cm-es, 5 mm vastag edzett üvegből készített polcok darabját az IKEA-ban nem egész kétezer forintért beszerezhetjük. Ráadásul a szerkezetnek ugyanezen az elven elkészíthetjük: beboríthatjuk az egész falat üvegpolcokkal (ehhez mindöszsze több hordozósínt kell készítenünk), de ha egyik polcot kicsit mélyebb fapolccal helyettesítjük, akkor olyan helyet teremtettünk ? mondjuk ? a zenetornyunknak, ahol jól mutat (s látványa a polccal együtt az egész szobának díszére válik), könnyen kezelhető, no meg az összes CD-nk is elfér körülötte a többi polcon. Valamennyi polcnak ötcentis nútot vágtunk a hordozó- (fa-) sínekbe, úgyhogy a glédába állított, 14 centi széles CD-k milliméterre pontosan elférnek a sínek előtt.

Ragasztott tartók

Hogy a CD-k ne dülöngéljenek összevissza, mi egy-egy könyvtámaszt ragasztottunk az alsó polc két végére. Az L alakú könyvtámasz a legegyszerűbb finesszel tartja meg a vékony, élére állított tárgyakat: az L alsó szárára állított CD-k vagy könyvek saját súlya akadályozza meg, hogy az L függőleges szárát feldöntsék. Természetesen úgy ragasztottuk oda, hogy a ragasztást szükség esetén bármikor ?visszacsinálhassuk?, azaz levehessük a támaszokat: minkét oldalán tapadó ragasztószalagot használtunk.

Nagyon fontos, hogy az üvegpolcok pontosan illeszkedjenek a nútokba, különben lifegnek, és fennáll a veszély, hogy a nút kimarjul. Ezért a polcszerkezet tartódeszkáit csak akkor irdaljuk be, amikor már beszereztük a polcokat, és lemérve biztosak vagyunk a szélességükben. Természetesen ugyanezt a módszert kövessük akkor is, ha úgy döntünk, hogy üveg helyett valamennyi polcot fenyődeszkából vagy bútorlapból készítjük. A nútokat készítsük méretre annyira pontosan, amennyire csak lehet, mert az sem jó, ha túl szűkek, elvégre akkor a polc nem fér be. A kicsit tág nútra megoldást jelent, ha a sínek falra erősítése után a(z üveg-) polcra ? oda, ahol becsúszik a nútba ? fekete szigetelőszalagot ragasztunk, éspedig annyi rétegben, amennyi szükséges ahhoz, hogy a polc biztosan álljon.

Szereljünk pontosan!

Az sem kevésbé fontos, hogy a síndeszkákat akkurátusan, azaz minél pontosabban akasszuk a falra. Úgyhogy alkalmazzuk a régi szakik módszerét, mielőtt a négy akasztókonzol tartócsavarjának helyét kifúrjuk a falon: mérjünk háromszor, és csak azután fúrjunk. A deszkákat mi az alapozás után, két rétegben henger segítségével lefestettük, de ha szép a faanyag, hagyhatjuk natúran is (persze olajozva vagy viaszolva), lazúrozhatjuk ? és persze festhetjük is más színűre, pl. olyanra, amely szerintünk jobban paszszol a foteljeinkhez.



Amennyiben mélyebb polcokat használunk, a sínek is legyenek vastagabbak, a nútok pedig arányosan mélyebbek.


ÁRKALKULÁTOR

  • A pesti (Örs vezér téri) és Budaörsi IKEA áruházban egyaránt 1890 forintba kerül a 79×19 centis ?Ljusdal? üvegpolc darabja, s az opál mellett fekete színben is kapható.
  • Ha szélesebb polcokat szeretnénk, ugyanez a polc 119×26 centis méretben (de csak opálszínű változatban) 2790 forintot kóstál.
  • Ha a könyvtámaszt nem magunk hajlítjuk hőlégfúvó segítségével plexiből, hanem szintén az IKEAból szeretnénk beszerezni: egy db 11 centi széles, 12 centi magas, polisztirén műanyagból gyártott ?Bokis? könyvtámasz 139 forintba kerül.

ANYAGSZÜKSÉGLET:

  • 21×91 mm-es deszkából:
    • 2 db 181 cm hosszú tartósín (A)
  • 27×300 mm-es rétegelt lemezből
    • 1 db 79 cm hosszú polc (B)
  • 5 mm vastag edzett üvegből
    • 5 db 19×79 centiméteres polc (C)
  • Valamint:
    • fekete szigetelőszalag (D)
    • 4 db 42 mm hosszú szerelőelem (E)
    • 8 db 3,5×20 mm-es csavar az E szerelőelemekhez
    • 4 db 4,0×50 mm-es csavar és ennek megfelelő tipli a falra akasztáshoz (a falazat erősségétől függően hosszabb is kellhet!)
    • 2 db 5,0×90 mm-es csavar a fapolchoz
    • faragasztó, lakk, viasz, alapozó és/vagy festék
Bármely polcrendszer mellett döntünk, a készítés módja ugyanaz, csak a polcok anyaga, mérete és száma más. Először is vágjuk le a két tartósín felső és alsó végét úgy, hogy öt centit lejtsenek, illetve emelkedjenek előre. Pillanatszorítókkal fogjuk össze, és jelöljük be, majd fűrészeljük ki az üvegpolcok 5 cm mély nútjainak helyét.
Fűrészelés után vékony vésővel távolítsuk el az 5 mm-nyi faanyagot minden, üvegpolcnak kifűrészelt horonyból. Próbáljuk bele az üvegpolcokat valamennyi nútba, amelyet készítettünk. Ne legyenek szűkek, bele kell férniük. Szélesebb vésővel távolítsuk el a 27 mm vastag (tornyot hordozó) fapolc számára készített nútból a faanyagot.
Mérjük ki a két-két
E szerelőelem helyét 30-30 centire a deszkák végeitől, és árral jelöljük be, hol fúrjunk.
10 mm-es fúróval alakítsuk ki a fali műanyag tiplikbe tekerendő tartócsavarok fejének helyét a deszkák hátoldalán. Vésővel tisztogassuk ki a lyukakat, majd erősítsük helyükre a szerelőelemeket két-két 3,5×30 mm-es csavarral.
Faragasztóval és a tartósín háta felől előfúrás után betekert két 5,0×90 mm-es csavarral erősítsük helyére a 27 mm-es fapolcot. A kész elemeket felszerelés előtt fessük vagy lazúrozzuk, illetve olajozzuk vagy viaszozzuk tetszésünk szerint. Jelöljük át a síneken levő E szerelőelemek helyét és távolságát egy lécre, s arról vízmérték segítségével a falra.
Vízszintesen tartva a vízmértéket, jelöljük be a kellő távolságra a másik deszkasín tartócsavarjainak helyét. Fúrjuk ki a falban a 4,0×50 mm-es tartócsavarok tiplijeinek helyét, ütögessük helyükre a tipliket, és tekerjük be a csavarokat. Most akasszuk be a négy tartócsavar fejét az E szerelőelemekbe, majd nyomjuk kicsit lefelé a szerkezetet.
Helyezzük a nútokba az üvegpolcokat. Ha valamelyik lötyögne, ragasszunk rá egy réteg szigetelőszalagot. Győződjünk meg róla, hogy a polcok szilárdan állnak. Ha kell, ragasszunk fel még néhány réteg szigszalagot. Ragasszunk kétoldalt tapadó ragasztószalagot a könyvtámaszok talpára, és helyezzük őket az alsó polc széleire.
Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Polcrendszer a nappaliban
Olyan egyedi méretű polcrendszert szerettünk volna a nappaliba, amelyen minden könyv,...
Így spórolhatsz százezreket: építőanyag-beszerzés okosan
Ha nagyszabású átalakításba, felújításba, építkezésbe vágjuk a fejszénket, a legfontosabb,...
Cipőtartó szekrény fenyőből
Nagyon kevés hely állt csak rendelkezésre Krizsán Nóráék (Hódmezővásárhely) apró...
Nyírjuk együtt a füvet!
Három- és hatéves fia nyírja felváltva Kőrössy Lászlóval együtt a füvet a vattai...
Kis fürdőszobába kell egy kádpolc
Sokan szeretnek hosszan fürödni – Agatha Christie is a kádban ülve írta krimijeit....
Plusz szekrénypolcok s. k.
A kis alapterületű lakásban élőknek gyakran gondot okoz a ruhák, kabátok, cipők tárolása....

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION