hirdetés



Stílusos dió dekorfal

Otthon-bútor

Stílusos dió dekorfal

Sajnos nem minden fa él száz évig, de ha elhal, akkor sem kell azonnal tüzelőnek nyilvánítani. Készíthetünk belőle például dekorfalat, mint Szekeres Zoltán Budapesten.

Néhány éve ki kellett vágniuk a diófát az udvaron, mert beteg lett.  Eredetileg egy asztalos megvásárolta volna a faanyagot, de végül mégsem ment érte, a fa viszont közben szépen kiszáradt. Zoltán pedig az évek alatt végzett kisebb DIY projektjeinek sikerén felbuzdulva úgy gondolta, felfűrészeli és készít belőle valamit. Egy lakberendezési magazinban látott hasonló falat, az adta az ötletet. A dekorfalat felszerelés után munkalapolajjal kezelte, ami szépen kihozta a fa erezetét. A falra szerelt médiaszekrény valójában mindenféle maradék táblaanyagból készült, van benne bútorlap, MDF lap és táblásított fenyő is, a hátulján U alakban nyitott a lapok között, így rejtett rögzítéssel van felszerelve, majd Zoltán a helyén festette le vízbázisú fehér zománccal.

 

Anyagszükséglet

A dekorfalhoz

- diófa, 4 mm-es MDF-lap, faragasztó, IKEA Behandla olaj

A médiaszerkrényhez

- bükkszínű laminált bútorlap, MDF lap, táblásított fenyő, maradék lécek, faragasztó, fehér víz bázisú festék

Szerszámszükséglet

- láncfűrész, gyalugép, asztali körfűrész, gérvágó fűrész, akkus fúró-csavarozó

 

1. A nyers rönköket Zoltán először is láncfűrésszel kb. 10 cm vastag deszkákra vágta...

 

2. ...majd egységesen 5 cm széles, de különböző vastagságú darabokat fűrészelt belőlük.

 

3. Az egyenetlenségeiket legyalulta. A hosszuk különböző, a változatos mintázat miatt.

 

4. A darabokat a fal szélességével azonos méretű, 4 mm-es HDF lapokra erősítette faragasztóval.

 

5. Ezeket a paneleket csavarozta fel a falra, így 3 darabban le is lehet őket szerelni később.

 

6. A médiaszekrényt Zoltán eleve a benne tárolt készülékek méretéhez igazítva készítette.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Otthon-bútor
Rusztikus téglafal a nappaliban
Egyetlen hosszú hétvége alatt látványosan megújulhat a nappalink, ha végigcsináljuk a cikkünkben bemutatott tennivaló-lépéseket. A szeletelt, bontott téglákból bármilyen alakzatot kirakhatunk vagy leburkolhatunk, átvarázsolva az otthoni enteriőrt.


Ötletek
Nem hiszed el, amit látsz: elképesztő 3D-s alkotás a házfalon
Egy orosz művész olyan 3d-s alkotást varázsolt egy épület falára, ami teljesen becsapja a szemünket.


Ötletek
Pavilon a medence fölé
A frissen vásárolt medencét védő sátor két hónap alatt tönkrement, ezért egy tartósabb, szebb, biztonságosabb megoldást készített helyette Breuer Gábor Gyálon.


Gép- és anyagújdonságok
Csomagolást váltott a Poli-Farbe Platinum
Megújult az egyik legkedveltebb beltéri festékcsalád arculata, amely nemrég elnyerte Az Év Terméke díjat is.




Gép- és anyagújdonságok

Láncfűrész újdonság







hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság