hirdetés



Helytakarékos családi ház

Otthon-bútor

Helytakarékos családi ház

A XI. kerület, azaz Újbuda a főváros egyik legnépszerűbb kerülete. Kitűnő adottságai miatt – közel van a belváros, igazi tömegközlekedési csomópont – nem véletlenül kedvelik a lakásvásárlók, az ingatlan fejlesztők. 

Sőt, a levegőminőség szempontjából is a tisztább levegőjű kerületek közé tartozik. A több mint 120 éves Kelenvölgy a kerület szerves része, ma is őrzi szőlővidék jellegét. A kisvárosias hangulat ellenére az intenzívebb beépítés a jellemző, a házak kisebb kerttel rendelkeznek. Bukovinszki Enikő végzős egyetemista a kelenvölgyi Gyoma utcába tervezett egy „helytakarékos”, de ugyanakkor több generáció együttélésére is alkalmas szigetet a környezettudatos építészet jegyében. A hagyományos és innovatív technológiákat is ötvöző terv a Stílus és Otthon „Jövő Otthonai” pályázatán mutatkozott be.

– Az egyetemen olvastam a pályázati kiírásról, izgalmasnak találtam, így úgy döntöttem, megpróbálom. Több kerület adottságait is felmértük, de Kelenvölgyben találtunk rá a megfelelő telekre. Ennek nagyon örülök, mert én is Újbudán lakom, és nagyon szeretem ezt a környéket. Az volt a terv alap-koncepciója, hogy egy követendő példát mutassunk a helytakarékos és környezettudatos építészet szempontjából. Az emberek zöld környezetben élhetnek, de közel maradnak a város vérkeringéséhez. Egy ilyen átgondolt, helytakarékos megoldás ugyanakkor építő jelleggel hat a társadalomra a közös területek, parkok használata tekintetében. – mesélte el Enikő a munka kezdetét. A fiatal tervező az építészként dolgozó barátjával, Kovács Mátéval közösen alkotott, a látványtervektől a termék-választásig együtt beszéltek meg minden részletet.

Bővülő családi modell – helytakarékosan, kényelmesen

A választott telek északnyugat-délkeleti tájolású, ez alapján készült a végleges alaprajz. A tervezők kiemelt figyelmet fordítottak a ház és a kert kapcsolatára.

Az épület délnyugati oldalánál egy fedetlen teraszt helyeztek el. Mivel a környéken nem volt meghatározó építészeti forma, így a ház két egyszerű tömegből tevődött össze, melyeknek formáját és méreteit a bennük elhelyezett funkciók adták. Az egyszerű nyeregtetős tömegben helyezkednek el a magán- és kiszolgáló funkciók, például a hálószobák, fürdőszobák, tárolók.

A modern lapostetős tömeg a közösségi tereket foglalja magába. A két tömeg összemetsződésével izgalmas terek és térkapcsolatok jöttek létre.

A nappaliban lévő tolóajtók kinyitásával egy átmeneti tér jött létre. A belső visszaadja ugyanazt az egyszerű és elegáns formát, amit a ház tömege mutat.
– A kis létszámú, de bővülő családmodellt választottuk. A tervezett épületben a földszinten egy, az emeleten három hálószoba kapott helyet, lehetővé téve akár három generáció együttélését.

Hogy mire gondolok? A nagyszülők például a földszinten, a szülők és a gyerekek az emeleten, vagy egy három gyermekes család esetén akár a szülők lakhatnak a földszinten, az emeletet pedig a gyerekek sajátíthatják ki. Végig arra törekedtünk, hogy az épületben ne legyenek felesleges, kihasználatlan terek, így igyekeztünk a leghelytakarékosabban elrendezni a szobákat és funkciókat anélkül, hogy ez a korszerű minőség és a kényelem rovására ment volna. – összegezte Enikő a ház felépítését.

Innovatív technológiák a fedélzeten!

Tekintettel ez erősödő éghajlatváltozásra, Enikő és Máté a jövőbe mutató épületszerkezeti rendszereket alkalmazott. A tartószerkezet emiatt 30 cm vastag (LeierPLAN) égetett kerámia falazóblokkból készül, 20 cm (Mapei Mapetherm) hőszigeteléssel borítva. A tetőszerkezet vasbetonból készül, így elkerülhető a nyári túlmelegedést. A termikus burok zárt az épület körül, ezen belül pedig megfelelő hőtároló tömeget biztosítottak, így nyáron minimális a hűtésigény. A padlószerkezetben 10 cm vastag a hőszigetelés. A födémek monolit vasbeton szerkezetből készülnek, a válaszfalak pedig Habito (Rigipsz) típusúak a rendkívül jó akusztikai tulajdonságai miatt.
A hőburok szerves részei a nyílászárók is. Az Internorm fa-alumínium anyagú kapcsolt szárnyas ablakait használták, amelyhez beépített árnyékoló is tartozik. Ez fontos szempont volt a garázskapu és a bejárati ajtó választásánál is. A Hörmann kínálatában találták meg a megfelelő termékeket: a hőszigetelt szekcionált garázskaput illetve az elegáns megjelenésű, és betörésvédelmet garantáló acél bejárati ajtót.

A tetősíkban elhelyezett ablakok extra hőszigetelő billenő típusúak (Fakro FTT U8 Thermo) melyek motorikusan nyithatók, árnyékolhatók, akár programozhatók. Az épület magastetős részén antracit színű Bramac Tectura Protector tetőcserép van, annak síkjában (a dél-délkeleti irányban) pedig Bramac Indach Premium Napelemek.

Ezek az innovatív elemek nem keltenek feltűnést, a tetőcserepek helyére épülnek be, ezáltal harmonikus fedésképet kapunk. A különleges szellőzőnyílások biztosítják a megfelelő hátsó szellőzést, így a túlzott felmelegedést és az abból adódó teljesítményveszteséget meggátolva. Az innovatív technológiákat nem elég csak egymás mellé sorolva beépíteni, fontos ezek összhangban történő használata a fenntarthatóság érdekében. Emiatt a ház működésének kulcsfontosságú eleme az automatizáló rendszer (Inels smart home solutions), mely az alábbi épületszerkezetek működéséért felelős:
- programozható árnyékoló szerkezetek irányítása
- nyílászárók, tetősíkablakok nyitása
- világítás, fényerő szabályozása
- kapu és garázsajtó vezérlése
- fűtési rendszer (hőszivattyú) szabályozása
- berendezések, elektromos eszközök távoli vezérlése
Az okosotthon segítségével akár 30%-os energiamegtakarítás érhető el.
 Az épület fűtését és hűtését egy hőszivattyú oldja meg, a napelemek pedig rásegítenek a ház elektromos hálózatának folyamatos működésére. A hűtési igény csökkentésének érdekében alakult ki az épületszerkezet, továbbá a földszinti ablakok és tetősíkablakok programozott együttes nyitásával olyan gravitációs légáramot hozhatunk létre, mely gyorsan kiszellőzteti, átöblíti az egész házat.




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Gép- és anyagújdonságok
210 csavar egy töltéssel
Utánozhatatlan teljesítményre képes a Bosch 14,4 és a 18 V-LI vezeték nélküli csavarozója. A GSR 14,4 a professzionális csavarozó egyetlen akkutöltéssel a legtöbb csavar behajtását teszi lehetővé.


Gép- és anyagújdonságok
Egyediség és praktikum a konyhában
A konyha már nem kizárólag kiszolgáló helyiség, mára (a történelemben nem először) sokkal több lett belőle.


Gép- és anyagújdonságok
A burkolatok Y-generációja
A technológiai fejlődésből a burkolóanyagok sem maradnak ki. Lássuk, mitől vonzóak az újdonságok: a V-fuga, az LVT és a ceramin!


Hírek
Modernizálja áruházait a Praktiker
Eredményes évet zárt a 20 áruházat működtető Praktiker. A barkácslánc tovább folytatja áruházainak modernizálását.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság