hirdetés



Játékkonyha gyerekeknek

Gyerkőc

Játékkonyha gyerekeknek

Szép, alaposan kidolgozott, mégis olcsó mini játékkonyhát készített Bordán Róbert András Debrecenben.

A sok funkcióval rendelkező (vagyis a gyerekek számára hosszú és élvezetes „sütés-főzést” lehetővé tévő) játékszer elkészítésének menete a következő: a használt papírgurigákat összeragasztjuk faragasztóval ízlés szerint.

A vastagabb gurigák itt a sarkokra és középre kerültek, a vékonyabbak a három oldalra. (Jobb minőségű faragasztóval szebbek a hosszanti ragasztások, amit persze a gyerek nem feltétlenül vesz észre).

A nyírfalemezt olyan méretűre vágjuk, amilyenre szeretnénk – kivágjuk belőle az alsó és a felső lapokat. A sarokderékszögek oldalai a nagyobb guriga érintői legyenek, így ragaszthatjuk a nyírlemezre. Ezt megcsináljuk az alsó és a felső lapon is. A felső lapra a gurigákat a fúrás után is felragaszthatjuk.

A felső lapot előkészítjük a fúrás-faragásra. Bátran használhatjuk a ceruzánkat jelölésre, ha ez megvan, a fúrás-vágás után megcsiszoljuk a felületet és nyoma sem marad a grafitnak. A felső lapon bejelöljük a mosogatótál helyét és kivágjuk – ha jól mértünk, nem esik át a lyukon a tálunk.

Ezután kijelöljük a tűzhely helyét. A főzőlapon lévő LED-ek helyét a matematikaórán tanultak alapján körzővel berajzoljuk.

A kapcsolók, nyomógombok helyét is kijelöljük.

Ha úgy érezzük, hogy minden jelölés megvan, furkálhatunk is. A préselt lapot nagyon éles fa fúróval lassan kell átfúrni, vagy ha átért a fafúró hegye a másik oldalra, akkor a másik oldalról kell tovább folytatni, mert különben szakadna a felülete és akkor nagyon szálkás lenne. A látvány megéri az aprólékos munkát.

Fúrás-faragás után lehetőség szerint fessünk le minden elemet tetszőleges színűre.

A LED-eket, kapcsolókat belerakjuk a kifurkált lyukakba. Ellenállással és vezetékekkel összeforrasztjuk, és ragasztóval rögzítjük őket.

A mosogató és a sütő ajtaját nyírfalemezből kivágjuk, az ajtókra kétkomponensű ragasztóval ráragasztjuk a méretre vágott zongorazsanért. A zsanér másik részét a gurigához, illetve a nyírfalemezhez ragasztott fenyőléchez csavarokkal rögzítjük.

A sütőajtó közepét kivágjuk tetszés szerinti méretűre, ezután ide ragasztjuk az áttetsző műanyag lapunkat.

A fogantyúkat a fantáziánk szerinti alakúra – szintén a nyírfalemezből – kivágjuk és selymesre csiszoljuk (András egy régi konyhaszekrény fogantyúját rajzolta át).

A csaptelepet a mosogatóhoz egy darab fenyőlécből kivágjuk. A hideg-meleg „csaptekerőket” lyukfúróval egyszerűen elkészíthetjük, ezeket átfúrva rögzítjük a csaphoz.

A sütő belsejét a kartonpapírra ragasztott alufóliával béleljük. A tálcákat szintén elkészíthetjük összeragasztott kartonlapokból.

A síneket a tálcához a sarokvédő kartonból méretre vágjuk és rögzítjük az oldalfalhoz.

Az akkumulátort az egész felszerelés aljára vagy akár a mosogatószekrénybe is elrejthetjük.

 

Anyagszükséglet

- kidobásra szánt papírgurigák

- 8 mm-es préselt nyírfa lemez

- faragasztó

- kétkomponensű vagy hasonló erős ragasztó

- karácsonyi játékdoboz csomagolásának műanyag víztiszta része, plexi helyett

- néhány csavar

- festék

- megrepedt konyhai tál

- kartonpapír a szelektív hulladékból

- alufólia

- minimális fenyőléc, a fahulladékból

- zongorazsanér

- a legolcsóbb piros LED (hozzá ellenállás, egy kis vezeték)

- nyomógomb

- forgókapcsoló

- egy kidobásra szánt, de még jó (kicsi) akkumulátor a LED-eknek (sohasem fog lemerülni)

- szerszámok (a legfontosabb a ruhacsipesz)

- egy csipetnyi kreativitás




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
csináld magad
Játszóvár a kertben: a gyerekek imádják
Sok családban a gyerekeknek a karantén idején a játszótér hiányzott a legjobban. Sok családfő saját kezűleg varázsolt egyet a kertbe. Bemutatunk egy újabb megoldást.


Otthon-bútor
Hely a kincseknek: játéktartó ládika
Ez a kincsesládika tökéletes tárolója lehet gyermekeink legféltettebb kincseinek, a játékoknak. Építsük meg velük együtt! De akár az ünnepekre – születésnapra, karácsonyra – is jó lesz: ha valamelyik ajándékot ebben adjuk át, plusz örömet szerezhetünk a kicsiknek.


csináld magad
Öt barkácsolt gyerekjáték a babaháztól a hintalóig
Ajándékkal lepnéd meg a gyerkőcöd? Ne vegyél a boltban méregdrága játékot, inkább készíts te magad valami egyedit! Mutatunk néhány ötletet a babaháztól a hintalóig!


Gyerkőc
Szuper babaház
A nemzetközi szabványnak megfelelő 1:12 méretarányú, háromszintes, Viktória korabeli babaházat készített harmadik unokája, Zsizsi számára Bősenbacher Ferenc Budapesten.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság