hirdetés



Hangszerrel bútorozott szoba

Otthon-bútor

Hangszerrel bútorozott szoba

A közelmúltban készítette Antal György feleségével, Ágnessel lányai szobabútorát. A tervezés és kialakítás során nagy hangsúllyal esett latba a zene szeretetére való nevelés.

Így jött létre a rendelkezésre álló kiszolgált – eredeti rendeltetésére már nem használható – zongora másodvirágzásának lehetősége.

Az új szobabelső nagy sikert aratott az ismerősök és barátok körében, ezen felbuzdulva küldtek el az Ötlet Mozaik számára is néhány fényképet a szobáról.

Mi pedig közreadjuk, hiszen ebből a példából is látszik: a zeneszerszám nem vész el, legfeljebb látványos (és egyben praktikusan használható) bútorrá magasztosul.

(A részletekben lakik a lényeg:)




hirdetés

EZT IS Ajánljuk
Otthon-bútor
Így varázsoljuk újjá konyhánkat!
A konyha felújítására egy vagyont is rákölthetünk, de némi odafigyeléssel és persze némi munkával teljesen elfogadható árért is megoldható. Mi itt most ez utóbbi változatra mutatunk be egy példát, amely ötletet adhat saját konyhánk felújításához. Indulhat a munka!


csináld magad
Álomkomód a gyerekszobába
Képekkel nemcsak a falainkat díszíthetjük. Nagyon jól mutatnak egy-egy bútordarabon is, főleg ha nem túlzsúfolt az összkép. Íme egy szép példa.


Otthon-bútor
Csillár szokatlan burákkal
Szép régi befőttesüvegekből készített egyedi csillárt Berta-Gurubi Zsuzsanna Lejla Budapesten.


Otthon-bútor
Környezettudatos gyorstároló a konyhapultban
A zöldségekből sokféle módon, számos különböző variációban készítünk finom, egészséges ételeket. De hova tegyük a felhasználásuk során keletkezett zöldhulladékot, míg komposztra nem kerül? Íme a megoldás.











hirdetés





Fizessen elő a magazinra!

Havonta megjelenő lakásfelújítással, átalakítással, építkezéssel, kertrendezéssel valamint számos egyedi barkács- és javítási ötlettel, tanáccsal szolgáló színes magazin.





ötletmozaik.hu © 2024

minden jog fenntartva




Hírek csináld magad
Otthon-bútor Kert-balkon Szerszám-anyag Gyerkőc
Gép- és anyagújdonságok Ötletek Építési bajnokság